Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (3)

Közeleg a húsvét, ami bizonyos korosztálynak egyenlő a tavaszi szünettel. Ilyenkor szeretnék újra iskolás lenni, hogy nekem is lehessen tavaszi szünetem és olvashassak, amíg csak bírok.  Így azonban kénytelen vagyok jóval kevesebb szabadidővel rendelkezni és abba besűríteni az olvasást.

Március hónapra elvileg 5 könyvet terveztem be, de emellé bejött még kettő, amit mindenképpen előre kellett vennem bizonyos okokból, így ez már összesen 7 könyv lett márciusra. Ebből az eredetileg eltervezett öt könyv mennyiséget sikerült is elolvasnom meg egy felet.

Elsőként olvastam az egyik hirtelen bejött regény, amit még fedjen titok. Aztán jött a Paranoia, ami simán felülmúlta az elődjét, azaz az Álmatlanságot.

Ezután következett a havi újdonság, a Little Peach személyében. Eredetileg nem ezt az újdonságot akartam olvasni, de másik, amit kinéztem, a hónap végén jelent meg és esélyem nem lett volna végezni vele. Ráadásul ezt Absztrakt is aktívan ajánlgatta, így sorra került. Meg kell mondjam, nem épp egy cukorszirupos sztori... Csak az erősebb idegzetűeknek meg lelkületűeknek ajánlott.


Ezután következett A beavatott. Ez volt a régi - új könyves kihívás régi fele. Azért is ciki, hogy csak most olvastam, mert drága jó anyukám előbb olvasta ki, mint én és előbb nézte meg a filmet is.... Mindenesetre azért nem bántam meg, hogy nem a hype kellős közepén olvastam, hanem később. 

Aztán következett Lang Leav Lullabies c. verseskötete, ami nem volt ugyan betervezve, de valamiért kedvet kaptam hozzá, és már karácsony óta a polcon állt, így ideje volt előszedni. Az előző kötet viszont szerintem sokkal jobb volt.


Ezt követően Jennifer Niven  All the Bright Places került elő. Most tartok talán 30%-nál és hááááát , nagyon nyögvenyelősen megy. Nincs úgy kimondottan nagy baja, a ya-k közül egyértelműen a jobbak közé tartozik, de olyannyira nem köt le, hogy az már engem is meglep. Pedig nagyon vágytam már rá....meg arra is, hogy jó legyen. Letenni nem akarom, mert félő, hogy akkor soha többé nem állok már neki és úgy járok vele, mint annak idején a Beautiful Creatures - szel. Még küzdünk egy kicsit, aztán majd meglátom.

Mivel a Niven regénnyel nyűglődöm, kellett mellé valami, ami átlendít a szenvedéseken. Erre tökéletesnek bizonyult A lázadó. Már A beavatott után tudtam, hogy nem sokáig fogom váratni a második részt, Azonban azért "kellett" ennyire elővenni, mert holnaputánra be van tervezve egy mozi, és az tuti, hogy én oda csak úgy megyek, hogy már kiolvastam a könyvet. De nem lesz ezzel gond, mert lassan elérem a felét és még van durván 2 napom rá.

Szóval ezeket olvastam márciusban. Sikerül kihúznom az egy új és az egy régebbi megjelenést, jó pár pont ismét lekerült a 2015-ös challenge lisájáról.

Mivel áprilisban lesz egy hosszú hétvége, így bátrabban válogattam egy kicsit a tavasz második hónapjára, lássuk , milyen könyvekből áll a mostani választék.

Márciusról csúszik a Black Ice meg az Effortless. Emellé beválogattam a Fire & Flood -ot, amit Gigitől kaptam karácsonyra, és ebben a hónapban ez lesz a régi megjelenés. 

Az új megjelenésnek a Things We Know by Heart-ot választottam Jessi Kirby-től, kíváncsi vagyok milyen lesz.


Aztán van itt még egy várólista csökkentős, a What My Mother Doesn't Know c. regény, ami verses regény, azokat meg különösen imádom, szóval nagyon várom.


Aztán vár még rám egy kölcsönregény, amit a kolléganőmtől kaptam meg egy időre, Sparkstól A leghosszabb út, ami hamarosan a mozikban is látható lesz.

Ezeket tervezem, de tudjuk, hogy szól a mondás: Embert tervez....

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tome Topple 16. kör - 1. hét

Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo