Maggie Stiefvater: The Scorpio Races

 Minden November elején esedékes A Skorpió Futam. A lovasok megkísérlik megtartani lovaikat addig, amíg át nem lépik a célvonalat. Néhányan túlélik. Mások meghalnak. 19 évesen Sean Kendrick már visszatérő győztes. Egy csendes fiatal férfi, aki, ha fél is valamitől, azt mélyen elrejti magában, ahol senki nem láthatja.
Puck Conolly azonban teljesen más. Soha nem akart indulni a versenyen. Egyáltalán nincs felkészülve arra, ami ott vár rá.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ez Maggie-től a 4. könyvem, úgyhogy tudtam, hogy mire számíthatok... vagy mégsem. 

Puck 2 bátyjával él Thisby szigetén. Szüleik a The Scorpio Races nevű versenyben haltak meg, így a testvérek egyedül maradtak. A legidősebb testvérnek van csak állandó állása, Gabe- nek, aki hirtelen bejelenti, hogy el akar költözni a szigetről, de egyedül. Ez nagyon megrázza a lányt, főleg, hogy a házukból is ki akarják őket lakoltatni. Nincs más választása, mint elindulni a sziget legvéresebb, leghalálosabb lóversenyén, hogy meg tudják tartani házukat és talán visszatartsa bátyját is. Így ismerkedik meg Seannal, a négyszeres győztessel, akinek szintén nagy szüksége lenne a pénzre. De mindketten nem győzhetnek. A futamot csak egyikük nyerheti meg… 

Kicsit nehézkesen indult a kapcsolatom a történettel, valahogy csak nem akart megjönni hozzá a hangulatom, nem találtuk a közös nevezőt. Bevallom az is megfordult a fejemben, hogy félreteszem és megpróbálkozom vele később, mert nem akartam azt, hogy csak azért olvassam, hogy végezzek vele, meg, hogy végre "átrágjam" magam rajta. Bele akartam merülni, élvezni akartam Maggie gyönyörködtető stílusát. 

Örülök, hogy végül mégsem tettem le, mert mégiscsak sikerült ráhangolódnom, és nagyon megérte. 

Ahogy a Könyvhéten, dedikáláshoz sorban állva Gretty olyan jól megfogalmazta, Maggie könyvei hangulatkönyvek. Nem mindegy, mikor kezded olvasni, ahogy az sem, hogy épp milyen hangulatban vagy. Egyszerre nem lehet sokat olvasni belőle, ízlelgetni kell a szavakat, mondatokat. És ez tényleg így van. Ráadásul ennek a könyvnek egy kicsit sötétebb is a hangulata, mint a Mercy Falls Farkasai trilógiának, elvégre a helyszín a viharos tengerpart, a szereplők pedig húsevő lovak, akik a tengerből jönnek elő. Egyébként le a kalappal az írónő előtt, hogy képes volt olyan lényeket előhúzni a varázskalapjából, amiről még nem is hallottam. Húsevő lovak, akik a vízben élnek? El sem tudtam képzelni. Pedig a kelta mitológiában tényleg léteznek ezek a lények, az úgynevezett "vízilovak" (waterhorse). Kinézetre rendes lovak, csak épp sokkal vadabbak, gyorsabbak, mint normál társaik és hússal táplálkoznak, akár emberekével is. Természetükből és a verseny kegyetlenségéből kifolyólag elég sok a haláleset a történetben, ez is bőven rányomja a bélyegét az egészre. De mégis a végére annyira érzelem dússá fejlődik a sztori, hogy az ember nem akarja, hogy vége legyen, hanem még olvasná tovább. 

Előjön az állatok hűsége az emberekével szemben, a szeretet, a szerelem kegyetlen körülmények között. Bevallom a végét egy picit meg is könnyeztem. Persze, ebben közrejátszik az is, hogy állatokról szól. És én hajlamos vagyok egy természetfilmen szétsírni a szemeim, míg egy megrendítő drámát, amin az ismerőseim zokognak, teljesen csendben, rezzenéstelen arccal ülök végig. Jó, nem hagy érzések nélkül, de sírni sem tudok rajta. Bezzeg egy védtelen állatról szóló történeten…. 

Szóval a végén elérzékenyültem. 

A könyvben mellesleg végig megvannak a Stiefvater munkáira jellemző „jegyek”, gondolok itt a váltott nézőpontra, a főszereplő fiú, Sean és lány, Puck aka. Kate szemén keresztül élhetjük át a verseny izgalmait és borzalmait. 

Illetve a „nyitott” befejezés is ott van. Mindenki gondolja tovább, hogy mi történt utána, hogyan folytatódott az életük, jobb lett – e vagy rosszabb. 

A karaktereknek is megvannak a jellegzetes tulajdonságaik. Van egy csendes, komoly srác és egy fiatal ám mégis bátor és mindenre elszánt lány. Rögtön Sam és Grace jutott eszembe, és igen, sok tulajdonságuk egyezik és mégis annyira mások.

Meg persze a fogalmazás is Maggie-s. Írhat ő akármilyen témában, akármilyen lényekről valahogy a mondatai nem hagyják hidegen az embert, érzéseket, hangulatot keltenek, mintha az ember ott lenne, és megtapasztalná a dolgokat. Azt nem mondom, hogy ez lett a legjobb könyve, de nem sokkal marad el Sam és Grace trilógiája mögött. Ennek tekintetében pedig különösen kíváncsi vagyok a következő könyvére, egy új sorozat első kötetére a The Raven Boysra. 

A könyv trailere az írónő kezéből: