A tizenhét éves Lochan és a tizenhat éves Maya mindig is inkább barátoknak érezték egymást, mint testvéreknek. Együtt léptek az önző, alkoholista anyjuk helyébe, és vigyáznak három fiatalabb testvérükre.A kicsik szüleiként Mayának és Lochannak gyorsan fel kell nőniük. A stressz - és ahogyan teljes mértékben megértik egymást - jóval közelebb hozza őket egymáshoz, mint 2 testvért. Annyira közel, hogy szerelmesek lettek egymásba. Tiltott románcuk gyorsan mély és kétségbeesett szerelembe vált. Tudják, hogy kapcsolatuk nem helyes és nem folytatódhat. És mégsem képesek ellenállni annak, amit annyira hihetetlenül helyesnek éreznek. Ahogy a regény heves és sokkoló végkifejlet felé halad, egy dolog biztos - egy ilyen ellenállhatatlan szerelemnek nem lehet jó vége.
Maya és Lochan három másik testvérükkel élnek együtt. Apjuk évekkel ezelőtt elhagyta őket, újranősült és egy másik kontinensen él, feléjük sem néz. Anyjuknak komoly problémái vannak az alkohollal, amit nem hajlandó beismerni. Ha nem épp iszik valahol, akkor vagy másnaposan fekszik a nappaliban a kanapén vagy új szerelmével mászkál valahol.A gyerekekre a 2 legnagyobb testvér vigyáz, mondhatni Mayáék vették át a családfenntartók szerepét, annak ellenére hogy egyikük 16 a másikuk 17 éves.
Lochan rettentő zárkózott, nem beszél senkivel csak testvéreivel. Még az iskolában sem szólítják fel, feladatait általában írásban adja le, ennek ellenére szinte kitűnő tanuló, nagy álma, hogy valamelyik nívós egyetemre bekerüljön, még akkor is, ha anyja azzal tömi a fejét, hogy a tanulás teljesen haszontalan. Egyedül Mayában bízik, ő az egyetlen, társa, támasza a bajban.
Csakhogy testvéri szeretetük egy ponton átfordul valami egészen másba, amit még ők sem mernek bevallani maguknak..
Nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy elkezdjem megírni ezt a bejegyzést. Úgy voltam vele, hogy tök mindegy mit is írok tulajdonképpen, akkor sem fogom tudni átadni azokat az érzéseket, amiket benne keltett a könyv. Őszintén bevallom az is megfordult a fejemben, hogy nem írok róla egyáltalán, de aztán rájöttem, hogy egy bejegyzést mindenképpen megérdemel, még akkor is, ha rövid lesz, és nem tartalmaz majd semmi értelmeset.
Mivel jó néhányan olvasták már előttem, meg én is szemeztem vele már egy ideje, nagyon is jól tudtam , hogy miről fog szólni, hiszen pontosan ezért választottam. De arról fogalmam sem volt, hogy mit fog művelni velem.
Már az elején annyi érzést keltett bennem, amire nem is számítottam, és ez a végére csak fokozódott.
Maga a cím, már nagyjából elárulja mire lehet számítani, hisz a Forbidden szó tiltottat jelent. Természetesen tiltott szerelem áll a középpontban, de még milyen.
Elég kényes a téma, hisz az incestre (családtagok között szövődő szerelem) sokan undorodva néznek. De ez a könyv megmutatja, hogy lehet őket elítélni, lehet őket gusztustalannak tartani, de ők is teljes mértékben emberek és nem ők választották ezt a helyzetet, arról nem is beszélve, hogy pontosan emiatt (és a megbélyegzés miatt is) milyen gyötrelmeken mennek keresztül.
Suzuma stílusa tökéletesen illik a témához, hisz minden pici érzelmet, mozzanatot, gondolatot annyira hihetően jelenít meg, hogy nem tud mit tenni az olvasó, csak együtt érezni a karakterekkel az első pillanattól az utolsóig.
Bennem leginkább a tehetetlenség érzése mozgott. Tehetetlennek éreztem magam, mert nem tudtam Mayán és Lochan-en segíteni, tehetetlennek éreztem magam, mert nem tudtam odaállni az anyjuk elé és felpofozni őt, hogy térjen már észhez, mert ahogy ő viselkedik, az nem normális. Komolyan mondom, annyira felidegesített, akárki szólt volna hozzám abban a pillanatban, biztos, hogy elküldöm melegebb éghajlatra. Még egy ilyen önző, buta, gonosz nőt én nem láttam, remélem nem is fogok. Nem is értem, hogy nevezhette magát anyának. Hogy mondhat valaki olyat a gyerekének, hogy haszontalan, mert mindig csak a tanuláson jár az esze, ahelyett hogy dolgozna? Értem én, hogy kevés volt a pénzük, és napról napra éltek, de akkor ment volna ő el valami normálisabb állást keresni, és nem mindig az alkoholon járt volna az esze meg a pasizáson. Még akkor is, amikor nem tudták, hogy a legkisebb gyerekeket ki vitte a haza suliból. Akár el is rabolhatták volna őket, ő meg sem mozdult, mert fájt a feje. Az sem nagyon izgatta, mikor a kislányt kórházba kellett vinni, igaz nem is tudott róla, mert elutazott az aktuális"szerelmével" és kikapcsolta a telefonját. Akkor is Maya és Lochan oldottak meg mindent. Tényleg olyanok voltak, mint a családfenntartók és emellett az iskolában is helyt álltak mindketten.
Kettejük szenvedése volt a legszebb és egyben legborzalmasabb dolog , amit eddig olvastam.
A vége meg... Már az elején pontosan lehet tudni, hogy ez a történet nem happy enddel fog végződni, de erre egyáltalán nem számítottam. Csak ültem magam elé nézve legalább egy órán keresztül és megpróbáltam feldolgozni.
Jól éreztem, hogy nem fogom tudni megfelelően átadni az élményt, most is úgy érzem, hogy a tizedét nem tudtam kifejezni a lepötyögött sorokon keresztül, úgyhogy abba is hagyom, mert minél tovább ragozom, annál rosszabb lesz a helyzet, mert elkezdem majd magamat ismételgetni.
Aki szereti a kicsit sem hétköznapi szomorú, illetve inkább tragikus szerelmi történeteket, annak mindenképpen ajánlott ezt a könyvet elolvasni. Ezek után nagyon kíváncsi vagyok az írónő többi művére is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)