Ugrás a fő tartalomra

J.R.Ward :Fekete tőr testvériség 3.

Vigyázat,aki nem szeretné megtudni előre hogyan alakul főhőseink élete óvatosan olvassa a következő gondolatfoszlányaimat, mert lelőhetek előre egy- két "poént".
Szóval J.R. Ward Fekete tőr testvériség című sorozatának 3. részét (Megsebzett szerető címmel) végeztem ki a minap röpke 3 nap alatt.
Olvastatja magát, izgalmas. Aki olvasta az első 2 részt és tetszett neki, ezt is imádni fogja. Ebben a részben a történet gyakorlatilag 2 szálon fut - Zsadist a zord testvériség tag és John a befogadott fiú élete van előtérben. A cselekménybe nem akarok nagyon belemenni, de lényeg, hogy derülnek ki a könyv folyamán nagyon - nagyon érdekes dolgok az egyes szereplőkről. Talán ebben a részben tudhatunk meg a legtöbbet a testvériség minden tagjáról. Egyetlen nagy szívfájdalmam, hogy a zord, vad és látszólag érzéketlen Zsadistból az írónőnek a könyv végére sikerült egy tökéletes nyámnyilát csinálnia, ami azért durva. Azért azt már soknak érzem, hogy egy harcos aki rettentően erős, érzéketlen,vad szinte már gonosz, pár hónapon belül úgy megváltozzon, hogy egy érintésre elsírja magát többször is társaságban. Kicsit nagyra sikeredett a kontraszt és így számomra Zsadist figurája hiteltelenné vált a végére.
De lehet, hogy velem van a gond mert bejönnek a kissé "vad" pasik és nehezen viselem, ha (különösen érzékeny)papucs lesz belőlük... :)
Egyébként, ha az ember eltekint az utolsó fejezettől (súlyos személyiségváltozástól), a könyv nagyon jó. Minden van benne, ami kell.
Magyarul eddig 5 rész jelent meg. Szokás szerint fent a magyar, lent az eredeti borító. Nálam ismét az utóbbi viszi a pálmát.

Értékelés:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)