Jamie McGuire: Beautiful Funeral (The Maddox Brothers #5)

Veszteni sosem volt egyszerű a Maddoxok számára, de a halál mindig nyer.

11 évvel azután, hogy Abbyvel Vegasba szökött, Travis Maddox ügynök sajátos bosszút áll a bandavezér Benny Carlisin. Vegas legrégebbi és legerőszakosabb családja ezért most bosszút forral és az egész Maddox család célponttá válik. 

A titok, amit Travis és Thomas több, mint egy évtizedig rejtegetett a család elől,  kiderül, és most először a családtagok hadilábon állnak egymással.

Bár egyikük számára sem ismeretlen a veszteség, a családjuk azóta megnőtt, így a kockázat nagyobb, mint valaha. A testvérek testvérek elleni harcban, feleségeikkel együtt mindegyiküknek választania kell, hogy engedik, hogy a félelem szétszakítsa őket vagy megerősítik a kapcsolatukat. 

Újabb Jamie regény, ami gyakorlatilag lezárja mind a Beautiful és a Maddox - tesók sorozatot. Nagyon megosztotta a kötet a rajongókat, sokan feleslegesnek és marketinghúzásnak tartották, és nem kevesen voltak azok, akik nem szerették a regényt bizonyos okokból. Én viszont a könyvkiadók enciklopédiája szerint a tökéletes vásárló vagyok, mert ha egy író munkásságát szeretem, általában azonnal ugrom az új könyveire, mondjanak előttem bármit is, és minden könyve kell, akármennyit is ír.

Nem tagadom, hogy nagy kedvencem az írónő, és elfogult is vagyok vele egy kicsit, de ez sem tartott vissza, így természetes, hogy elolvastam a befejező kötetet. Meg különben is: utolsó kötet a sorozatban, nehogy már pont ez maradjon ki!

Sok évvel az eddigi történetek után a Maddox - klánra újabb nem várt fordulatok leselkednek. A múltbéli titkok és hazugságok mind felszínre törnek, és próbára teszik az összes kapcsolatot, ami egy családban csak lehetséges.

"Attól a pillanattól kezdve, hogy birtokába jutsz egy titoknak, felmerül az elkerülhetetlen kérdés: milyen árat fizetsz majd azért, hogy megtartsd azt?"

Bevallom, féltem elkezdeni a regényt, a címe láttán egy cseppet hezitáltam, akarom - e olvasni vagy sem, de persze viszonylag rövid idei tartó mérlegelés után győzött a kíváncsiságom.

Nem mondom, hogy cselekményileg ez volt a legjobb rész, azonban egyéb aspektusait tekintve felejthetetlen történetet kaptam, minden kisebb hibájával együtt is.

Az egyik legjobb dolog az volt, hogy minden szereplő, akiket az előző kötetekből megismerhettünk, egy helyen volt, ami érdekes dinamikát biztosított a regénynek. A fiúk külön - külön is elég karizmatikusak és izzik körülöttük a levegő, hát még ha mindannyian egy házban vannak, a feleségeikkel és gyerekeikkel együtt.

Persze, ahogy arra számítani lehetett, ez nem csak boldog pillanatokat szült, tekintve, hogy bármennyire is szeretik egymást, szeretnek bizonyos dolgokat rejtegetni egymás elől, és igazából ezen titkok következményeiről szólt a sztori, ez határozta meg a fő cselekményszálat.

Ami plot volt benne, az mind azt szolgálta csupán, hogy összehozza a családtagokat és onnantól az ő interakcióikra koncentrált, persze, ezt egyáltalán nem negatívumként mondom, mert szívesen olvastam ezt a részét is.

Ha már a kapcsolatok alakulásánál tartunk, meg kell említenem, hogy végre előkerültek azok a jelenetek, amiket eddig a korábbi kötetekből kicsit hiányoltam, mégpedig azt, hogy  a főszereplők igazából miként is viszonyulnak egymáshoz. Az eddigi részek valahogy túl idilliek voltak, már ami a baráti meg a családi kapcsolatokat illeti, mindenki szeretett mindenkit. Most viszont robbant a bomba, a feszült helyzet és az átmeneti összezártság bizony felszínre hozta az évek alatt felgyülemlett és eddig a felszín alatt megbúvó sérelmeket. Nem csak a fiúk, hanem meglepő módon a lányok, bocsánat, feleségek között is. Az ember azt hinné, hogy a Maddox - temperamentumnál nincs rosszabb, pedig van: a feleségeiké.

A felfűtött érzelmek egyébként végig jellemzőek voltak, a hatalmas veszekedésekkel és ajtócsapkodásokkal együtt. Jól jellemezte azt, hogy szereplőink milyen feszült helyzetbe lettek belekényszerítve.

A befejező kötet abban is különbözött elődeitől, hogy itt bizony sok - sok szemszögből, felváltva olvashattuk a történetet. Minden fejezetben más tolmácsolja, mit is éltek át a szereplők: Abby, Travis, Trenton, Camille, Falyn, Taylor, Tyler, Ellie, Shepley, America, Thomas, Liis is kap saját fejezetet. Persze megvolt ennek a sok nézőpontnak a hátránya is, mert igencsak agyalnom kellett néhol, hogy ki is közvetít éppen, volt, ahol vissza is kellett lapoznom meglesni, mert útközben elveszett az info, ami érdekes helyzeteket szült olvasás közben.

Ezt a szereplők száma sem igazán segítette, főleg, hogy a gyerekek is csatlakoztak. Na, ott adtam fel, hogy melyik kié, a korukról már nem is beszélve. Annyian voltak, mint egy kisebbfajta hadsereg. Talán ez volt a legnegatívabb dolog vagy inkább legzavaróbb az egész történetben.

Itt említeném meg azt a tény, hogy érdemes sorrendben olvasni a sorozat köteteit, mert ez gyakorlatilag mindent ellő, ami az előző részekben történt. Talán azt is érdemes megtenni, mielőtt nekiállna az olvasó ennek a könyvnek, hogy átlapozza az előző részek utolsó fejezeteit, ez segíthet a szereplők káoszát rendbe tenni valamelyest.

Visszatérve még a narrátorok mennyiségéhez, azért  az pozitívum volt, hogy így legalább sok oldalról közelítettük meg az eseményeket, ami nem ártott a sok titok és hazugság után, mert mindenki mást tudott, és máshogyan, vagy egyáltalán semmit sem.

A cím ellenére kicsit máshogyan alakult a történet, mint ahogy én az előre elképzeltem. Nem is tudom, a könyvnek melyik pontján suhant át a fejemen a gondolat, hogy "Csak ennyi?". Aztán rájöttem, hogy Jamie McGuire nem az a típus, aki ennyivel beéri, és tuti, hogy a végére tartogat még izgalmakat és drámát. Igazam is lett. 

Mikor kezdtem azt hinni, hogy minden rózsaszín és fluffy, akkor érkezett halmozottan minden. Meg kell mondjam, nagyon kemény lett a vége, még akkor is, ha bizonyos részeknél a miérteket (az írónő indokait) nem igazán értettem. Ember legyen a talpán, aki nem morzsol el egy - két könnycseppet a végén, még akkor is ha az események egy része végig sejthető volt. Sejteni és valójában olvasni viszont egészen más. 

De valahogy a legeslegvégén mégiscsak valami fura, kicsavart módon a szomorúság helyett az öröm vette át az uralmat. Jamie elérte azt, hogy a sok baj, dráma és tragédia ellenére, ami a fiúkat érte, az olvasó mégis azt érezze, hogy boldog a befejezés. El tudtam képzelni, hogy egyenesbe jön az életük, és szinte láttam magam előtt, ahogyan ünnepekkor minden nézeteltérésük és vitájuk ellenére összeülnek egy hatalmas lakomára, együtt vannak mindannyian és emlékeznek azokra, akik már nem lehetnek ott.

A bejegyzés során nem véletlenül kerültem a konkrét cselekményt. Hiszem, hogy úgy érdemes olvasni, hogy nem nagyon tudunk előre semmit. A cím okozta feszült várakozás teszi igazán élvezhetővé a könyvet, az ember minden pillanatban analizálja az olvasottakat, figyeli azt, hogy mikor jön el az a bizonyos pillanat, amit rettegve vár. Megsúgom, akkor, amikor a legkevésbé számítunk rá!

Összességében mindenképpen méltó, megfelelő és egészen megható lezárása a Maddoxok történetének. Persze, nem maradunk Jamie - sztori nélkül, hisz az írónő hamarosan belekóstol a YA műfajba, illetve idén újabb NA sorozata is indul, mely Taylorék tűzoltó társait veszi előtérbe.