Olivia Kaspen éppen most jött rá, hogy volt barátja, Caleb Drake elveszítette az emlékezetét. A lány eddig is azzal tett szert kétes hírnévre, hogy előnyt kovácsol a helyzetekből. Most pedig döntenie kell, milyen messzire hajlandó elmenni az ex visszaszerzéséért. Miközben Olivia valódi énje és a nem túl dicső közös múltjuk titokban tartásával birkózik meg, akadályt jelent Caleb kattant új barátnője, Leah Smith. A két bestia őrült versengésbe kezd egy olyan férfiért, aki nem emlékszik egyikükre sem. Oliviának viszont hamarosan szembe kell néznie hazugságainak következményével…Ez azon könyvek egyike, amibe többször is belefutottam, de valahogy mégsem kaptam hozzá kedvet. Akkor figyeltem csak fel rá, amikor kiolvastam a Volition című regényt.
Olivia első szerelme Caleb. Az évek folyamán útjaik sokszor keresztezik egymást. Vajon véletlen vagy egyszerűen csak nem képesek egymás nélkül élni?
A bevezetőben már említettem, hogy a Volition miatt került elém a regény, ugyanis ennek a regénynek (és írónőjének) a rajongói egyenesen nekitámadtak Lily Paradisnak és az ő könyvét kedvelőknek, hogy plagizált és erről a regényről másolta a Volitiont.
Nem tudom, mi az igazság, és nem is az én dolgom kideríteni, de de kíváncsivá tett a habzó szájú rajongók tömege és úgy döntöttem, elolvasom mindkét könyvet majd leírom a tapasztalataimat.
Elolvastam mindkét regényt (ezt másodikként) és elsőként azt állapítottam meg, hogy bizony nekem a Volition sokkal jobban tetszett, jobban megfogott a hangulata, jobban tudtam azonosulni a karakterekkel, és kevésbé idegesítettek. Igen, vannak hasonlóságok, sőt, majdnem hogy egyezések is, de ez nem az első eset és nem is az utolsó.
A plagizálási botránytól eltekintve tényleg jobban bejött a másik regény. Ezzel a történettel alapvetően az volt a gondom, hogy a főhős csajszi, Olivia halálosan idegesített. Önző volt, a saját érdekében (többnyire azért, hogy megkaphassa a pasit), bármire képes, bárkin átgázol, legyen szó akár egy születendő magzatról. Egy kis szemét liba volt, aki nehezen viselte, hogy szenved, azért akit csak tudott, magával rántott. Kiállhatatlan egy nőszemély volt, az már biztos.
Ugyan nagyon "dark"-nak is van jelölve a könyv, de én egyáltalán nem éreztem annak, sőt, éppenséggel még meg sem hatott. Hiányzott belőle az a sejtelmes, ködös, szomorkás hangulat, amit Lily Paradis, olyan ügyesen megteremtett.
Azonban, hogy ne csak összehasonlítás legyen az egész bejegyzés (ami nehéz, mert akarva akaratlanul összehasonlítottam a két sztorit), nézzük, mik voltak azok a dolgok, amik kimondottan idegesítettek ebben a regényben.
Ha Oliviát nem nézzük, akkor a másik dolog, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni, az a két idősík volt. Persze, tudom, hogy kellett ahhoz, hogy megismerhessük a múltat és a jelent, és nem is ezzel volt a gondom, hanem azzal, hogy gyakorlatilag ugyanaz játszódott le pár év különbséggel. A problémák, a célok és a megoldáshoz vezető módszerek szinte mit sem változtak. Csak a vívódás meg a drámázás ment folyamatosan. Ha nem lett volna kiírva a fejezetek elején, igencsak bajban lettem volna az idősíkok megkülönböztetésével.
A másik dolog, amit erősen kifogásoltam, az az amnézia kártya volt. Minek kellett az bele? Sok célt nem szolgált, sőt... Megmondom őszintén, sokkal többet vártam ettől a száltól, ráadásul a magyarázat, amit kapunk ezzel kapcsolatban, átlátszó és harmatgyenge. Tök feleslegesnek éreztem, kicsit olyan töltelék funkciója volt.
Ahogy olvasgattam a véleményeket, egyre inkább az volt az érzésem a sok maximális értékelés láttán, hogy nem ugyanazt a könyvet olvastam, mint a rajongók vagy valamit nagyon csúnyán félrenéztem. Ugyanis látszólag mindenki 100-as csomag zsepiket használt el olvasás közben, engem meg szimplán hidegen hagyott. Ebben nagy valószínűséggel közrejátszik az, hogy nem igazán szimpatizáltam a szereplőkkel. Ez alól talán kivétel volt Caleb, őt bírtam, bár nem igazán értettem, hogy mit is evett Olivián, főleg azután, amit a csaj tette vele. A büszkeség meg a józan ész (és a "kutyából nem lesz szalonna" mondás alkalmazása) nem igazán volt az erőssége. Mindenesetre az is lehetséges, hogy én nem voltam kellően empatikus vagy csak rosszul vagyok kódolva. Van ilyen.
Azért csak piszkálta a csőrömet ez az összehasonlítgatás, így utánajártam és kerestem konkrétumokat, mik is azok az égbe kiáltó hasonlóságok. Az alapsztori tényleg nagyon hasonlít, nincs ezen mit szépíteni, de nehéz ma már new adult műfajban igazán újat, egyedit mutatni, azonban meglepő módon nem ezt kifogásolták, hanem kissé elvesztek a részletekben, mint például, hogy az egyik könyvben a srác kedvenc színe az airport blue, míg a másik könyvben, Jesse-nek a lightsaber green. Értjük, ugye? Az egyik a kéket szereti, a másik meg a zöldet. Tragédia!
A másik ékes példája a hasonlóságoknak, hogy mindkettőben egy pasi "nyomot hagy" a csaj lakásán. itt Caleb szándékosan összekeni a plafont lila festékkel, egyrészt, hogy idegesítse Oliviát, másrészt, hogy mikor Olivia reggelente felébred ez legyen az első dolog, amit meglát és így a pasit juttatja eszébe. A másikban a srác (abban nem vagyok biztos, hogy Jesse volt, inkább Tate legjobb barátja rémlik) cigivel véletlenül kiégeti a szőnyeget a nappaliban. Ez is hogy hasonlít, ugye? Ezen kívül sok helyen egyeznek a szófordulatok illetve kifejezések, ami hát na...
Az utolsó hasonlóság, amit kiemelnék, aztán ígérem, befejezem, hogy mindkét regény megkapta a dark jelzőt, de szerintem erre inkább csak a Volition szolgált rá, a The Opportunist minden volt, csak sötét nem.
Ez a regény számomra csak egy közepes alá, pedig Tarryn másik könyvét, a Never nevert nagyon szerettem.
Annyit még így a végére, hogy akik 1 csillagot adtak a Volitionnek, azok közül többen azt állítják, hogy T.F a kedvenc írónőjük. Ehhez képest, akiket megnéztem, azok közül a legtöbb még egyáltalán nem is olvasott tőle, vagy ha olvasott is, nem ezt a regényt. Jól idomított rajongótábor, az már biztos. Felfogadhatnánk tiszteletbeli magyar szerzőnek. (akinek nem inge...)
Elolvastam mindkét regényt (ezt másodikként) és elsőként azt állapítottam meg, hogy bizony nekem a Volition sokkal jobban tetszett, jobban megfogott a hangulata, jobban tudtam azonosulni a karakterekkel, és kevésbé idegesítettek. Igen, vannak hasonlóságok, sőt, majdnem hogy egyezések is, de ez nem az első eset és nem is az utolsó.
A plagizálási botránytól eltekintve tényleg jobban bejött a másik regény. Ezzel a történettel alapvetően az volt a gondom, hogy a főhős csajszi, Olivia halálosan idegesített. Önző volt, a saját érdekében (többnyire azért, hogy megkaphassa a pasit), bármire képes, bárkin átgázol, legyen szó akár egy születendő magzatról. Egy kis szemét liba volt, aki nehezen viselte, hogy szenved, azért akit csak tudott, magával rántott. Kiállhatatlan egy nőszemély volt, az már biztos.
Ugyan nagyon "dark"-nak is van jelölve a könyv, de én egyáltalán nem éreztem annak, sőt, éppenséggel még meg sem hatott. Hiányzott belőle az a sejtelmes, ködös, szomorkás hangulat, amit Lily Paradis, olyan ügyesen megteremtett.
Azonban, hogy ne csak összehasonlítás legyen az egész bejegyzés (ami nehéz, mert akarva akaratlanul összehasonlítottam a két sztorit), nézzük, mik voltak azok a dolgok, amik kimondottan idegesítettek ebben a regényben.
Ha Oliviát nem nézzük, akkor a másik dolog, amivel nem igazán tudtam mit kezdeni, az a két idősík volt. Persze, tudom, hogy kellett ahhoz, hogy megismerhessük a múltat és a jelent, és nem is ezzel volt a gondom, hanem azzal, hogy gyakorlatilag ugyanaz játszódott le pár év különbséggel. A problémák, a célok és a megoldáshoz vezető módszerek szinte mit sem változtak. Csak a vívódás meg a drámázás ment folyamatosan. Ha nem lett volna kiírva a fejezetek elején, igencsak bajban lettem volna az idősíkok megkülönböztetésével.
A másik dolog, amit erősen kifogásoltam, az az amnézia kártya volt. Minek kellett az bele? Sok célt nem szolgált, sőt... Megmondom őszintén, sokkal többet vártam ettől a száltól, ráadásul a magyarázat, amit kapunk ezzel kapcsolatban, átlátszó és harmatgyenge. Tök feleslegesnek éreztem, kicsit olyan töltelék funkciója volt.
Ahogy olvasgattam a véleményeket, egyre inkább az volt az érzésem a sok maximális értékelés láttán, hogy nem ugyanazt a könyvet olvastam, mint a rajongók vagy valamit nagyon csúnyán félrenéztem. Ugyanis látszólag mindenki 100-as csomag zsepiket használt el olvasás közben, engem meg szimplán hidegen hagyott. Ebben nagy valószínűséggel közrejátszik az, hogy nem igazán szimpatizáltam a szereplőkkel. Ez alól talán kivétel volt Caleb, őt bírtam, bár nem igazán értettem, hogy mit is evett Olivián, főleg azután, amit a csaj tette vele. A büszkeség meg a józan ész (és a "kutyából nem lesz szalonna" mondás alkalmazása) nem igazán volt az erőssége. Mindenesetre az is lehetséges, hogy én nem voltam kellően empatikus vagy csak rosszul vagyok kódolva. Van ilyen.
Azért csak piszkálta a csőrömet ez az összehasonlítgatás, így utánajártam és kerestem konkrétumokat, mik is azok az égbe kiáltó hasonlóságok. Az alapsztori tényleg nagyon hasonlít, nincs ezen mit szépíteni, de nehéz ma már new adult műfajban igazán újat, egyedit mutatni, azonban meglepő módon nem ezt kifogásolták, hanem kissé elvesztek a részletekben, mint például, hogy az egyik könyvben a srác kedvenc színe az airport blue, míg a másik könyvben, Jesse-nek a lightsaber green. Értjük, ugye? Az egyik a kéket szereti, a másik meg a zöldet. Tragédia!
A másik ékes példája a hasonlóságoknak, hogy mindkettőben egy pasi "nyomot hagy" a csaj lakásán. itt Caleb szándékosan összekeni a plafont lila festékkel, egyrészt, hogy idegesítse Oliviát, másrészt, hogy mikor Olivia reggelente felébred ez legyen az első dolog, amit meglát és így a pasit juttatja eszébe. A másikban a srác (abban nem vagyok biztos, hogy Jesse volt, inkább Tate legjobb barátja rémlik) cigivel véletlenül kiégeti a szőnyeget a nappaliban. Ez is hogy hasonlít, ugye? Ezen kívül sok helyen egyeznek a szófordulatok illetve kifejezések, ami hát na...
Az utolsó hasonlóság, amit kiemelnék, aztán ígérem, befejezem, hogy mindkét regény megkapta a dark jelzőt, de szerintem erre inkább csak a Volition szolgált rá, a The Opportunist minden volt, csak sötét nem.
Ez a regény számomra csak egy közepes alá, pedig Tarryn másik könyvét, a Never nevert nagyon szerettem.
Annyit még így a végére, hogy akik 1 csillagot adtak a Volitionnek, azok közül többen azt állítják, hogy T.F a kedvenc írónőjük. Ehhez képest, akiket megnéztem, azok közül a legtöbb még egyáltalán nem is olvasott tőle, vagy ha olvasott is, nem ezt a regényt. Jól idomított rajongótábor, az már biztos. Felfogadhatnánk tiszteletbeli magyar szerzőnek. (akinek nem inge...)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)