Silas Nashnek és Charlize Wynwoodnak együtt kell a múltjuk mélyére nézniük, hogy kiderítsék, kik is voltak és kik szeretnének lenni. Az idő közben telik, a párnak pedig sietnie kell, hogy megtalálják a szükséges válaszokat, mielőtt mindent elveszítenek.
Visszaszerezhetik, ami régen az övék volt? És ennek segítségével visszakaphatják régi önmagukat is?
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Nagyon vártam már ennek a mini-trilógiának a befejező részét, egyrészt, mert szerettem volna végre tisztán látni, másrészt meg, mert akkora függővége volt a második résznek, mint a ház.
Silas rátalál ugyan Charlie-ra, de a megoldáshoz egy centivel sem kerülnek közelebb. Öröm az ürömben, hogy most legalább együtt vannak, és sokkal felkészültebben várják azt a bizonyos, rettegett 11 órát, mint eddig.
Bevallom, mikor elolvastam az első pár sort, fogalmam sem volt, hogy hol tartunk, hol vannak a szereplők és mi történt egy pillanattal előtte, márpedig a helyzet és a tények ismerete nem árt ennek a sorozatnak az esetében. Éppen ezért gyorsan újraolvastam a második rész második felét (illetve inkább csak átpörgettem), hogy képbe kerüljek (még szerencse, hogy tök rövid...). Miután ez megtörtént, mindjárt könnyebb volt felvenni a fonalat.
 |
| forrás: |
Megmondom őszintén, abszolút nem ilyen végre számítottam. Tulajdonképpen nem volt konkrét tippem arra vonatkozólag, hogy mi okozza náluk ezt a fura amnéziát, de erre semmiképpen sem számítottam. Persze, ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz volt, sőt, nekem kifejezetten tetszett az ötlet, még akkor is, ha az első két részben megismert bonyodalmakhoz képes egy kicsit túl egyszerűek hatott. Így derült égből a villámcsapás is volt egy kicsit, mert az eddigi nyomozásoknak vajmi kevés köze volt hozzá. Más szempontból persze kellettek ezek is, hiszen jó pár dolog kiderült a fiatalok múltjáról, illetve megoldották a két család között feszülő hatalmas ellentétet.
A bizonytalanság keltette feszültség mellett a romantika volt a történet legjobb része. Érezni lehetett, hogy mindannak ellenére, ami a múltban történt velük, összeillenek és összetartoznak. Hiába nézett ki úgy, hogy szakítottak, tagadhatatlanul vonzódtak egymáshoz és szerelmesek voltak egymásba. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egymás után többször is, kétnaponta egymásba szerettek úgy, hogy egyáltalán nem voltak egymásról emlékeik, illetve csak annyi, amennyit a saját maguk által írt levelekből és mások elmondása alapján tudtak. A sors akarta így, és a sorsot kísérteni nem túl jó dolog.
Amellett, hogy a regény nagyban játszott a végzettel, amit imádtam, korántsem volt tökéletes. Több szál nem került megoldásra vagy éppen csak bedobott cselekményelem lett belőle és nem volt kibontva. Ilyen volt például az anya - lánya páros Charlie régi házában. Tették, amit tettek, de nem tudni , hogy igazán mi volt az indokuk, és részleteiben hogyan kivitelezték terveiket. Az kiderült, hogy kik ők, és milyen módon kerültek oda, de engem részletesebben is érdekelt volna ez a szál.
A vége nem kicsit lett idealisztikus, de még ez sem zavart, hiszen végig benne volt az, hogy a sztori a realitástól egy kicsit elrugaszkodott. Az csak előnyére vált volna, hogyha egyben olvashattuk volna a három részt, de tudom, hogy jogi okai voltak. Viszont most, hogy már mindhárom kötet kijött, simán újra tudom majd olvasni egyben.
Egyáltalán nem bántam meg - sorozat ide vagy oda - hogy elolvastam, mert egész jó kis trilógia a végzetről és a szerelem erejéről.
U.i: És a három borítót még mindig imádom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)