Mia Thermopolis az egyik percben még teljesen átlagos, tizennégy éves manhattani kamaszlány, a következőben pedig már Genovia trónörököse, akinek minden lépését egy állig felfegyverzett testőr követi, hercegnői illemtanleckéket kap igencsak nehéz természetű nagyanyjától, akit Grandmère-nek kell szólítania, és külsejének megváltoztatásán egy Paolo nevű stylist fáradozik. Miának minden porcikája tiltakozik a hercegnővé válás ellen, hisz, bár lapos mellével és langaléta termetével egyáltalán nincs megelégedve, valójában egész jól érzi magát a bőrében az Albert Einstein Gimnázium diákjaként. És hogy Genoviába költözzön? Bocsi, ez valami vicc?
Ki ne ismerné a neveletlen hercegnő történetét? Gondolom elég sokan találkoztak már vele a tévében. Azt azonban kevesebben tudják, hogy Mia hercegnő kalandjainak van könyv verziója is.
A 14 éves Mia éli korosztálya átlagos életét. Bár talán annyira mégsem, hiszen hadilábon áll a matekkal, van egy nagyon kövér macskája, szülei elváltak, anyja pedig matektanárával randizik. Ja, és nem mellesleg hercegnő.
Előre kell bocsátanom, hogy a film verziót imádom , és tudtam, hogy létezik regény formátum is, azonban sosem éreztem igazán késztetést rá, hogy elolvassam. Hogy miért? Fogalmam sincs. Azonban most valamiért nagyon hívogatott és nem bántam meg, hogy beadtam a derekam. Jobbkor nem is találhatott volna meg ez a regény, ami legalább annyira volt rózsaszín, mint a borítója. Aranyos , cuki és vicces, tökéletesen kikapcsolt arra a pár órácskára, amíg náthásan, köhögések közepette kedélyjavítóként olvastam.
Más, mint a film, de nem zavart, így is jókat derültem Mia kommentárjain. Nagyon vicces és abszolút naivan áll az eseményekhez, de korának megfelelően, elég csak a Lillyvel való veszekedését nézni. Makacsságát tekintve régi önmagamra ismertem benne és talán ezért is tetszett annyira. Kibillentik őt a nyugodt, megszokott dolgai közül és ez - érthető módon - nagyon nem tetszik neki, amire lázadással reagál.
A királyi nagyi kicsit morci, túlságosan uralkodó, de a végére azért megcsillant benne a jófejség, annak ellenére, hogy csőbe húzta Miát az újságírókkal. Josh egy igazi gyökér volt, de ez nem hatott a meglepetés erejével. Ellenben Michael tök cukker volt. Annyi jelet küldött Miának, nem is értem, hogy nem vette észre egyiket sem, végül is csak a szemét szúrták ki. Illetve értem, de mégsem. Mindenesetre kimondottan vicces volt követni az eseményeket.
Azt bírtam a legjobban az egész regényben, hogy egyáltalán nem volt erőltetett, hanem olyan hétköznapian alakultak a dolgok a korántsem hétköznapi események ellenére. De nem is gazán az események, hanem az azokra adott reakciók voltak, ami igazán hétköznapivá tették a történetet, kezdve Mia kifakadásaitól egészen az anyja viselkedéséig vagy éppen Michael jelzéseiig. Lilly viszont rettentően unszimpatikus volt, tényleg folyamatosan csak negatívumokkal bombázta Miát, semmi támogató szándékot nem láttam benne egészen a végéig. A filmben is ilyen volt, ez tény, de itt még inkább kijött.
A legmeglepőbb az egészben az volt, hogy mennyire jól esett elolvasni még így felnőtt fejjel is. Cuki volt nagyon, sokszor megmosolyogtatott és igazi kikapcsolódást nyújtott. Azt hiszem, tudom mihez fogok nyúlni legközelebb, ha egy kis vidításra vágyom.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)