Ava Dellaira: Love Letters to the Dead (Kedves Halottak!)

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz. 

Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja. 

De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

Nagyon régóta nézegettem a regényt, ahogy az lenni szokott, fel - le pakolgattam a listámról. Aztán Abstract ezt jelölte meg nekem a kedvencei közül olvasásra, ráadásul annyi jót mondott róla, hogy a végén csak kedvet kaptam hozzá.

Laurel első nap az iskolában azt a feladatot kapja, hogy egy halott hírességnek írjon levelet. Arra azonban nem számít, hogy ez mennyire megváltoztatja majd az életét.

Nehéz volt erről a könyvről összeszedni a gondolataimat. Alapból sokáig vacilláltam, hogy egyáltalán írjak -e róla, azután végül mégis úgy döntöttem, hogy írok (amint látszik), hátha így könnyebben letisztázódnak bennem a dolgok.

Kicsit féltem tőle, mert mostanában a contemporary YA nem igazán csúszik, talán ezért lehetett az, hogy baromi nehezen vettem fel a fonalat, még akkor is, ha maga a formátum igazán rendhagyó és érdekes. 

Laurel az iskolában kapja azt a feladatot, hogy írjon levelet egy halott, ismert személynek. Ez az egész számára sokkal több lesz végül, gyakorlatilag megváltoztatja az életét.

Nehéz időkön megy keresztül a lány, hiszen elveszítette a testvérét. Egy testvért elveszíteni olyan, mintha valaki egy részét veszítené el, főleg, ha még közel is álltak egymáshoz, ráadásul Laurelnek még bűntudata is van miatt, mert meggyőződése, hogy miatta történt az, ami (megsúgom, hogy nem). Elkeseredettségében sok mindenbe keveredik a történet egy éve alatt, azonban bármennyire hülyén is hangzik, ezek mind kellettek ahhoz hogy túllépjen a múlton.

A legjobban az tetszett az egész sztoriban, hogy a leveleken keresztül szinte észrevétlenül, de mégis érzékelhetően fejlődik, önállósodik a lány. Ha az első és utolsó levelet összehasonlítjuk, akkor látható igazán a fejlődés mértéke, ami nem csekély. Nagyon nagy utat járt be, a visszahúzódó, csendes kislányból, egy határozott, egészen erős személyiség lett, aki nem fél szembenézni a múlttal vagy épp a családjával, ha arról van szó.

Kicsit olyan volt ez szerintem Laurelnek, mint egyfajta terápiás kezelés. Mindig azt mondják, hogy idegeneknek sokkal könnyebb kibeszélni a gondjainkat, és ez itt is érvényesült, hisz a lány olyan személyeknek írt, akik vadidegenek és már nem éltek, de valamilyen okból kapcsolódtak az aznapi élményeihez vagy valamely emlékéhez. Nekik elmesél mindent, amit másnak nem tudott, de amiről mindenképpen beszélni akart valakivel.

Volt is miről: szerelem, alkohol, drogok, erőszak és halál feldolgozása. Ezek mind -mind szerepelnek a regényben így vagy úgy, és ez egy kicsit meg is határozza az egésznek a hangulatát, ahogyan a lány lelkiismeret - furdalása is. És igazából ez a hangulat volt az, ami megakadályozta, hogy igazán szeressem a könyvet. Nyomasztott, és így hiába volt a formátuma meg a története érdekes, nem feltétlenül érte el azt hatás, amit vártam tőle, és ez sajnos keserű szájízt hagyott maga után.

Ha már az előbb említettem a formátumát, ez nagyon tetszett a regényben. A különálló levelek ellenére a végére nagyon szépen összeállt a történet, és valahogy közben sem voltak érezhetőek a megszakítások. Megmondom őszintén, ettől a részétől féltem, hogy a sok "megtörés" miatt, amit a levelek jelentettek, kizökkenek majd az olvasásból, de a legnagyobb meglepetésemre és örömömre nem így történt, sőt, kimondottan gördülékeny volt a sztori.

A romantika része is rendben volt, nem egyik napról a másikra kialakuló szerelemmel van dolgunk. Az viszonylag hamar kiderül, hogy Sky valamit rejteget, ami összefügg Laurel múltjával. Egy ponton azt hittem, hogy hasonló csavart kapunk, mint a Ten Tiny Breath-ben, de végül nem így lett (pedig azt nagyon bírtam volna). Így nem adott akkora pluszt ez a szál, mint vártam, azonban az bebizonyosodott, hogy Sky nagyon érett, határozott és komoly srác. Gondoskodik az édesanyjáról és a maga sajátos módján vigyáz Laurelre is. Az is jól mutatta, hogy mennyivel érettebb a koránál, hogy képes volt félreállni, amikor úgy érezte, hogy erre van szükség. Ő pontosan az a srác volt, akire a lánynak szüksége volt ahhoz, hogy ki tudjon kerülni abból a mély gödörből, amibe süllyedt.

Összességében ötletes, szép regény, határozottan a jobbak közé tartozik, de sajnos a hangulata miatt nem tudtam igazán megszeretni.