Sloane rántotta ki Emilyt a burokból és tette életét 100%-ban érdekessé. De a legjobbnak ígérkező nyaruk előtt Sloane egyszerűen eltűnik. Mindössze a "Tennivalók" listáját hagyja maga után, amin 13 olyan tipikus, Sloane-os teendő található, amit Emily magától sosem próbálna ki. De mi van, ha ez visszahozhatja a barátnőjét?
Almaszedés éjjel? Rendben, ez egyszerű.
Hajnalig táncolni? Persze, miért is ne?
Megcsókolni egy idegent? Öööö...
Emily nyara váratlan fordulatot vesz és Frank Porter teljesen váratlan segédletével igyekszik kipipálni a lista összes pontját. Ki tudja, mit talál a végén?
Meztelenül fürödni? Várj csak... Mi??
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)
Morgan Matson könyvei nagyon kis könnyedek, aranyosak és romantikusak, de mindig rejteget valami komolyabb szálat is a történet, ezért is kedvelem őket annyira.
Sloane, Emily legjobb barátnője, akivel szinte össze voltak nőve az utóbbi két évben, egyik napról a másikra, egy szó nélkül eltűnik, nem hagy mást hátra, csak egy listát, néhány teendővel. Emily elhatározza, hogy megpróbálja végigcsinálni mindet, hátha így eljut barátnőjéhez, és kiderítheti eltűnésének okát.
Imádom Morgan Matson műveit, de tényleg. Az Amy and Roger's Epic Detour a mai napig nagy kedvencem. Emily történeténél azonban valami félresiklott, hogy mi, azt még próbálom kitalálni. Arra gyanakszom, hogy most az egész YA romantikus - contemporary kombóval van bajom úgy általánosságban, bár ez még nem 100%-ban bizonyított.
A történet maga cuki volt, meg aranyos, csak éppenséggel ebben ki is merült a dolog. Sajnos elég kiszámítható volt a végkifejlet, már az elején szinte biztosra lehetett venni, miként végződik majd.
A fő páros aranyos volt, a közös jeleneteiket nagyon - nagyon szerettem, ahogy Frank segített Emilynek a végigvinni a barátnője által kiötlött állomásokat.
Nyilvánvalóan elsőre az ugrott be, hogy Sloane így akarja Emily-t visszavezetni a társaságba, mert az utóbbi időben igencsak elszigetelődött a leányzó. Sloane mellett ő csak "legjobb barátnőként" volt ismert, a barátai kivétel nélkül Sloane barátai voltak, szóval önálló élete igazából vajmi kevés volt.
A teljesítendő feladatok ráveszik Emilyt, hogy a komfortzónájából (és barátnője árnyékából) kilépve igazán élni kezdjen, tapasztalatokat és nem utolsósorban saját barátokat szerezzen, ami végül egész könnyen ment is neki.
A cselekmény két idősíkban játszódik, az egyik a Sloane mellett eltöltött időkről szól, a másik pedig az őt nélkülöző időkről. Előbbit kimondottan nem szerettem. Ezek a visszaemlékezések lerombolták azt a jó képet Sloane-ról, hogy a listával csak segíteni akart barátnőjének. Lehet, hogy tényleg segítő szándékkal írta, de a visszatekintésekből abszolút nem ez jött le. Azok azt tükrözték, hogy Sloane egy végtelenül önző kiscsaj és csak használja Emilyt, abszolút nem kölcsönös a barátságuk.
Baromira kihasználta, hogy Emily félénk, visszahúzódó és legfőképpen könnyedén irányítható. Konkrétan bárki fontosabb volt számára, mint az állítólagos legjobb barátnője. Kicsit ilyen "hátvéd" szerepet töltött be Emily vagy valami ilyen ego boost funkciót. Gondolom Sloane-nak tetszett, hogy van valaki, aki ennyire felnéz rá, aki ennyire számít rá. Emilynek meg félénkségéből adódóan kimondva vagy kimondatlanul, de jól jött egy ilyen határozott egyén maga mellé.
Sloane nemtörődömségét az is jól mutatja, hogy egy szó nélkül tűnt el. Eszébe sem jutott, hogy a másik mit gondolhat, mit érezhet, csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. A végén kapunk ugyan valamiféle magyarázatot, de az szerintem iszonyatosan gyenge és nem is igazán elfogadható. Akkor sem kellett volna így viselkednie, ha úgy érzett, ahogy. És nem, a családi háttér sem ok arra, hogy valaki így bánjon az állítólagos barátnőjével. Sloane éppen ezért iszonyatosan unszimpatikus volt és így a visszaemlékezős részek is nagyon nyögvenyelősen mentek.
Azonban a pontok teljesítése jó volt, meg tulajdonképpen a "feladatok" is. A kedvencem a skinny dipping meg az estélyi ruhás kitétel volt, ezekhez társultak a legjobb jelenetek.
A romantika része is nagyon cuki volt, még ha kissé kiszámítható is. Frankkel közös jeleneteik közül a sátras - kempingezős vitte a pálmát.
Összességében azt kell mondjam sajnos, hogy egy közepes, könnyen felejthető könyv, ami azért is fájó számomra, mert az írónőtől nem ezt szoktam meg. Remélem a következő regényénél visszaáll a megszokott rend és színvonal.
A történet maga cuki volt, meg aranyos, csak éppenséggel ebben ki is merült a dolog. Sajnos elég kiszámítható volt a végkifejlet, már az elején szinte biztosra lehetett venni, miként végződik majd.
A fő páros aranyos volt, a közös jeleneteiket nagyon - nagyon szerettem, ahogy Frank segített Emilynek a végigvinni a barátnője által kiötlött állomásokat.
Nyilvánvalóan elsőre az ugrott be, hogy Sloane így akarja Emily-t visszavezetni a társaságba, mert az utóbbi időben igencsak elszigetelődött a leányzó. Sloane mellett ő csak "legjobb barátnőként" volt ismert, a barátai kivétel nélkül Sloane barátai voltak, szóval önálló élete igazából vajmi kevés volt.
A teljesítendő feladatok ráveszik Emilyt, hogy a komfortzónájából (és barátnője árnyékából) kilépve igazán élni kezdjen, tapasztalatokat és nem utolsósorban saját barátokat szerezzen, ami végül egész könnyen ment is neki.
A cselekmény két idősíkban játszódik, az egyik a Sloane mellett eltöltött időkről szól, a másik pedig az őt nélkülöző időkről. Előbbit kimondottan nem szerettem. Ezek a visszaemlékezések lerombolták azt a jó képet Sloane-ról, hogy a listával csak segíteni akart barátnőjének. Lehet, hogy tényleg segítő szándékkal írta, de a visszatekintésekből abszolút nem ez jött le. Azok azt tükrözték, hogy Sloane egy végtelenül önző kiscsaj és csak használja Emilyt, abszolút nem kölcsönös a barátságuk.
Baromira kihasználta, hogy Emily félénk, visszahúzódó és legfőképpen könnyedén irányítható. Konkrétan bárki fontosabb volt számára, mint az állítólagos legjobb barátnője. Kicsit ilyen "hátvéd" szerepet töltött be Emily vagy valami ilyen ego boost funkciót. Gondolom Sloane-nak tetszett, hogy van valaki, aki ennyire felnéz rá, aki ennyire számít rá. Emilynek meg félénkségéből adódóan kimondva vagy kimondatlanul, de jól jött egy ilyen határozott egyén maga mellé.
Sloane nemtörődömségét az is jól mutatja, hogy egy szó nélkül tűnt el. Eszébe sem jutott, hogy a másik mit gondolhat, mit érezhet, csak a saját érdekeit tartotta szem előtt. A végén kapunk ugyan valamiféle magyarázatot, de az szerintem iszonyatosan gyenge és nem is igazán elfogadható. Akkor sem kellett volna így viselkednie, ha úgy érzett, ahogy. És nem, a családi háttér sem ok arra, hogy valaki így bánjon az állítólagos barátnőjével. Sloane éppen ezért iszonyatosan unszimpatikus volt és így a visszaemlékezős részek is nagyon nyögvenyelősen mentek.
Azonban a pontok teljesítése jó volt, meg tulajdonképpen a "feladatok" is. A kedvencem a skinny dipping meg az estélyi ruhás kitétel volt, ezekhez társultak a legjobb jelenetek.
A romantika része is nagyon cuki volt, még ha kissé kiszámítható is. Frankkel közös jeleneteik közül a sátras - kempingezős vitte a pálmát.
Összességében azt kell mondjam sajnos, hogy egy közepes, könnyen felejthető könyv, ami azért is fájó számomra, mert az írónőtől nem ezt szoktam meg. Remélem a következő regényénél visszaáll a megszokott rend és színvonal.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)