Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (12)

Elérkeztünk hát az idei év utolsó havi összegző posztjához. Sok meglepetés nem lesz, maximum annyi, hogy jóval lassabban haladtam a két ünnep közötti szabadság ellenére is a tervezett olvasmányaimmal, mint akartam,  de ennyi belefért. Karácsony előtt állandóan sütöttem, meg ide - oda mászkuráltam, céges vacsi, anyám kínja. Karácsonykor túlzottan átvették az uralmat a kártyapartik, kari vége óta meg folyamatosan puzzle-t rak a család apraja - nagyja, nehogy már pont én maradjak ki a buliból, így az olvasás szépen háttérbe szorult.
A decembert az áthozott könyveimmel indítottam.
Kezdetnek még be kellett fejeznem a Killing Sarai-t, amit még novemberben kezdtem, de nem értem a végére. Jó kis romantic suspense volt! Victorról ki ne szeretett volna olvasni? Ez a bérgyilkosos vonal is bejött, úgyhogy egy szavam sem lehet.

Ezután következett a The Healing Power of Sugar, ami szintén eredetileg novemberre lett betervezve, csak hát... tudjátok, itt jön a szokásos duma az időhiányról meg egyebekről.
Ez a kötet egy pöppet lapos volt, talán a leglaposabb az eddigi részek közül, így kicsit csalódás volt, ennek ellenére, még mindig elszórakoztatott, és rettenetesen kikapcsolt.
Azért remélem a következő kötet kicsit beleerősít majd.

Mivel kicsit vegyes érzésekkel tettem le C.L.Stone könyvét, vágytam valami rövidre, pörgősre, így eset a választásom a House of Paine-re. Hát akcióban, gyilkolásban meg vérben itt sem volt hiány az tuti, ilyen szempontból hasonlított a Killing Sarai-hoz, de nem volt annyira kidolgozva, mint az, meg itt inkább a szexre ment rá az írónő. Agyradírnak viszont tökéletes volt. Olyannyira, hogy rögtön a folytatását is kiolvastam, mert piszkálta a fantáziámat, hogy miként másznak ki abból a helyzetből, amibe a drága főhősnő miatt keveredtek. 

Ekkor következett a Volition névre hallgató iromány, amitől nem tudtam mit is várhatok. Romantikus regény, de a betegebb, kicsavartabb fajtából, Nem volt rossz, de kedvenc sem lett. Viszont a körülötte lévő balhé miatt, megfogadtam, hogy elolvasom azt a regényt is a közeljövőben, amiről állítólag ezt másolta az írónő. Kíváncsi vagyok, hogy tényleg van alapja a vádaknak vagy csak nagyon habzó szájú a másik könyv rajongótábora.

Aztán, mikor befejeztem ezt a ködös művet, következett a hónap fénypontja az új Ward regény, a Blood Kiss, aminek olvasása jelenleg is folyamatban van. Eddig hozza a szokott szintet, de egy kicsit hiányérzetem van, még nem töltötte be azt a funkciót, amiért az írónő megírta, legalábbis számomra nem. Persze, azért nem írom le, tekintve, hogy még a felénél sem tartok. Még szépíthet.

Így összesen elolvastam 4 egész és 2 fél könyvet.  Megvolt az új (Blood Kiss) megjelenés, de kivételen a régi elmaradt, mert minden hónapban olvasott könyv 2015-ös megjelenés. (ilyen is ritkán volt idén).

A Killing Sarai várólistacsökkentős könyv volt, szám szerint a 11. és egyben utolsó is, így nem sikerült teljesíteni ezt a dolgot (erről már írtam bővebben a tegnapi kihívásos posztban).

A január mindig olyan jó, új év, új lehetőségek, új könyvek.  Most is alig várom, hogy elkezdhessen a kiszemelt olvasmányaimat.
Sokat nem terveztem, mert jó lenne egyszer már a végére is érni adott hónapban a kiválasztott regényeknek.

Van egy olyan halvány előérzetem, hogy a Blood Kiss át fog nyúlni az új évre. Nem örülök neki, mert így nem tudok majd részt venni vele a sorozatos kihívásban, ezért igyekszem befejezni, de már ismerem magam....
Szóval valószínűleg azzal fogok indítani. Ha valami csoda folytán mégsem csúszom meg a Blood Kiss olvasásával, akkor James Dashner Tűzpróbája lesz a 2016-os év első olvasmánya. Ennek több oka is van, egyrészt meg szeretném nézni a filmet, másrészt jó a sorozatos kihívásomra, harmadrészt várólistacsökkentős, negyedrészt meg letudhatom vele a 40 pontos kihívás egyik pontját. Négy legyet ütök egy csapásra, mi ez ha nem egy erős kezdés?

Januárban megjelenik végre a Never never harmadik része, aminek, hiszitek vagy sem, Never never part three lesz a címe és, ha minden igaz, lezárja a trilógiát. Ez lesz a hónap új megjelenése.


Nekem eddig kimaradt a Neveletlen hercegnő naplója az életemből (pedig a filmeket nagyon szeretem), úgyhogy úgy döntöttem, megnézem magamnak az első részt. Kíváncsi vagyok fog - e tetszeni.

Majd végül, de nem utolsósorban elhatároztam, hogy elolvasom a Ready Player One-t. Annyit hallottam már róla kedvenc bloggerektől, vloggerektől, de kicsit kivártam, amíg leül a körülötte lévő felhajtás. 


Ezek a tervek az új év első hónapjára. Remélhetőleg jövőre is ugyanolyan sok szépségre és jóságra bukkanok majd, mint ebben az évben. Holnap még jövök egy kis statisztikával délután, aztán én is lezárom az idei évet.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)