Ugrás a fő tartalomra

Pár szóban (7) - Tammara Webber - Breakable

Landon Lucas Maxfield gyermekként azt hitte, tökéletes az élete, és örömmel nézett a reményteljes jövő elébe – mígnem egy tragédia szétzúzta a családját, és kételyeket ébresztett a fiúban mindennel szemben, amiben addig hitt. 
Nem akart mást, csak maga mögött hagyni a múltat. Miután megismerkedett Jacqueline Wallace-szal, könnyen jött a vágy, hogy mindazzá váljon, amit a lány igényel… 
Már amennyire könnyen jöhetett annak a férfinak, aki megtanulta, hogy a lélek törékeny, és hogy mindazt, amiben reménykedünk, egy szempillantás alatt elragadhatják tőlünk.

Az Easy az első new adult regények között volt, amit olvastam, így igazán pozitívan indult a kapcsolatom a műfajjal. Már csak ezért is felkerült a listára a folytatás.

Lucas múltját tragédia árnyékolja be. Amikor Jackie az útjába kerül, az egész élete felfordul, de vannak olyan személyek, akikért megéri mindent félredobni.

Kicsit kétkedve fogadtam anno az Easy folytatásának hírét, tekintve, hogy némileg hadilábon állok ezekkel a másik-szemszögből-ugyanaz- a-történet típusú folytatásokkal. Nagy részük érzésem szerint csak a kiadók kérésére született meg, az ő szemszögükből érthető okokból. Ezzel alapjában véve nem is lenne gond, ha adnának valami kis plusz az eredeti történethez, ami általában kimarad, itt viszont hála a jó égnek belekerült. 
Persze - mert én egy elégedetlen dög vagyok - ez úgy lett volna tökéletes, ha az Easyvel, Jackie szemszögével együtt olvashattam volna. Így is jó volt, csak a memóriámat elég erőteljesen kellett kapargásznom, hogy vissza tudjak emlékezni, mi hogyan történt az Easyben, amit már jó pár évvel ezelőtt olvastam.

Lucasnak elég húzós a múltja, és most ebbe a múltba is beleláthattuk majdnemhogy egészen a kezdetektől. A tizenhárom évesen átélt eseményektől indulunk és jutunk el majdnem egészen addig, amíg megismerkedett Jackie-vel (tudom, hogy nem ezen a néven futott, de lusta vagyok a hosszabb verziót leírni). Emellett a jelent is követhetjük, azt a jelent, amit tulajdonképen részben más ismerünk az előző kötetből. A két Lucas sztori közül valahogy jobban élveztem az idősebb, jelen idejű Lucas fejezeteit, részeit, hiába volt a tizenéves éves önmaga ugyanaz a személy, mégsem kötött le annyira. A felnőtt Lucas gondolatait viszont nagyon szerettem olvasni, igazán megérte már csak ezért is elolvasni a könyvet. Ha lehet, még szimpatikusabbá vált, de hát hogyne vált volna egy olyan pasi, aki így gondolkodik bizonyos helyzetekben. Ki ne szeretne egy ilyen pasit, aki ilyen véleménnyel van a barátnőjéről és a kapcsolatukról?
Jó volt olvasni, hogy mennyivel hamarabb kiszemelte magának Jackie-t, mint az a lány szemszögéből kiderült. 

Szóval annak ellenére, hogy a sztori tulajdonképpen részben ugyanaz volt, mégis más dimenziókat és látásmódot mutatott meg a regény Lucas szemén keresztül és így sokkal többet kaptam egy sima folytatásnál.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.