Colleen Hoover & Tarryn Fisher: Never never (Never Never #1)

Mióta megtanultak járni, azóta legjobb barátok. Tizennégy éves koruk óta szerelmesek egymásba. Ma reggel óta vadidegenek egymás számára.

A fiú bármit megtenne , hogy emlékezzen. A lány pedig bármit, hogy felejtsen.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Colleen Hoover neve nem volt ismeretlen számomra, habár még nem olvastam tőle, de sokszor belefutottam már a munkássága különböző darabjaiba, jó pár könyve várólistás.

Ezt a frissen megjelent regényt hirtelen felindulásból választottam, és nagyon örülök, hogy megtettem.

Mit tennél, ha egy nap arra eszmélnél, hogy szinte semmire nem emlékszel? Nem ismered meg a családod, a barátaid és a párodat sem, de össze kell raknod az életedet az elcsípett információkból úgy, hogy a körülötted lévők ne fogjanak gyanút. Ez a feladat vár Silasra és Charlie-ra is, ráadásul azt sem ártana kideríteniük, mi is okozta az emlékezet kiesést.

A fülszöveg elolvasása ellenére nem igazán tudtam, hogy milyen regényre is számíthatok, így viszonylag elvárás - mentesen futottam neki, ami nagyon úgy fest, hogy előnyére vált. Imádtam.

Talán az Angelfall volt , amint ilyen szinten nem tudtam letenni, olvasni akartam tovább, még akkor is, mikor a szemem már igencsak leragadt, mert tudni akartam, hogy mire jut Silas és Charlie, megtalálják - e a múltjukat, emlékeiket.

Jó kis alapötlet ez, nem mondom, hogy nem született már hasonló regény, de én még nem olvastam ilyet.

Az , hogy az ember valamilyen okból kifolyólag elveszíti az emlékezetét, nem ismeretlen téma. De az, hogy ketten egyszerre és csak a fontosabbakat, a közvetlen környezetükre vonatkozókat, az teljesen új. 

Silas és Charlie története azzal kezdődik, hogy az ebédlőben ülnek, egy számukra ismeretlen társaságban,. de a reakciókból kiderül, hogy bizony egy nagy baráti társaság részei és a mellettük ülő személy bizony a párjuk.

Belegondoltam abba, hogy vajon én mit csinálnék egy ilyen helyzetben és arra jutottam, hogy azt leszámítva, hogy összegömbölyödve zokognék a padlón (nem mintha az bármit is megoldana...), nem sok ötlet jutna az eszembe. Ők ketten azonban viszonylag higgadtan viselik a körülöttük zajló őrületet. 

Nagyon izgalmas volt végigkövetni, ahogyan az apró részletekből kezd körvonalazódni családi hátterük és valódi énjük. A könyv első fele a tapogatózásról, a helyzet felméréséről szól, érthetően némileg komorabb hangvétellel rendelkezik. Úgy kb. a felétől viszont, mikor elkezdett előjönni, felbukkanni a valós énjük és nagyjából megszokták a számukra teljesen új környezetet, érezhető változás történt a hangulatban. Egyre könnyedebb lett a hangvétel, egyre többször mosolyodtam el olvasás közben egyes jeleneteknél.

Ami a legjobb az egész regényben, hogy mint olvasók, mi sem tudunk többet, mint Silas és Charlie, egyszerűen szinte következtetni sem lehet, mi lesz a következő sokkoló tény, amire rábukkannak.

Lassan derül ki, hogy milyen kapcsolat van kettejük között, mi történt családjaik között. Azt sem szabad kifelejteni, hogy a két főszereplő egy pár, így számítani lehetett jó pár aranyos jelentre, de ez nem volt számottevő, jól elfért a történetben.  Az azonban egyértelmű már az elejétől, hogy vonzódnak egymáshoz, bármi történt is köztük. Ezt elsőként Silas tudatosítja magában, de ettől függetlenül végig nagyon jó volt a chemistry köztük.

A vége tartogatta az igazi meglepetéseket, ahogy haladtunk előre egyre durvább, egyre nagyobb volumenű dolgok derültek ki. A végén pedig meglepődve tapasztaltam, hogy ismét sorozatba futottam, ugyanis hatalmas függővéggel ért véget, ráadásul pontosan akkor, mikor talán egy nagy lépést tettünk meg a megoldás felé. Megijedni nem kell, a 2. részre (ha nem több lesz), is marad bőven felderíteni való, hiszen rettenetesen sok kérdés maradt nyitva: miként kezdődött, mitől, mi a háttere, miért pont ők, mi a megoldás és még sorolhatnám. 

Éppen azért rettenetesen várom a második részt, ami hamarosan, egészen pontosan idén májusban érkezik angolul.