Karen Marie Moning: Darkfever (Fever #1)

MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.

A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében.

A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.

Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep.

Azt hiszem, Moning eme sorozatát már nem sok embernek kell bemutatnom. Pontosan ezért joggal kérdezhetitek, hogy miért húztam, halogattam eddig az elolvasását. Erre tök egyszerű a válaszom: csak mert.

Viccen kívül, nem bírtam elviselni azt a nagy mértékű rajongást, ami megjelenésekor körbevette. Az ilyen könyveket alapból kerülöm, de mostanra már leült annyira a körülötte lévő hype, hogy be tudtam tenni a várólista csökkentősök közé és ezennel (januárban) meg is kezdtem vele a várólistás könyveim mennyiségének csökkentését .

Mac éli felhőtlen életét egészen addig, amíg nem kap egy telefont, melyben közlik vele, hogy a nővére halott.

Mivel a rendőrség Írországban elég szűkszavú, nincs más választása, mint odautazni és kideríteni, mi is történt valójában. A körülmények nagyon ködösek, ahogy a környék is, de arra, amit igazából talál, még legvadabb álmaiban sem számított.

Annyira örülök, hogy csak most olvastam el, hogy arra nincsenek szavak. Ha előbb olvastam volna, akkor sokkal nagyobbak lettek volna az elvárásaim, így viszont nem vártam olyan nagyon sokat a könyvtől és egészen kellemes meglepetés ért.

Nem mondom, hogy extázisba estem tőle, sőt a történet fő hímjének megjelenésekor sem szabadultam meg bizonyos ruhadarabjaimtól és az agyam sem borult lila ködbe, de kimondottan üdítő volt végre egy jó urban fantasyt olvasni. Mert ez bizony jó fantasy a világfelépítéstől kezdve a karaktereken át a stílusig minden rendben van.

Valószínűleg nem fogok tudni túl sok olyan információt közölni, amit minimum ezren ne írtak volna már le előttem (ezért utálok nagyon felkapott könyvekről írni, mindig az az érzés fog el, hogy másolok valakit, pedig nem)

Szóval kezdjük a világfelépítéssel. Nem igazán voltam/vagyok otthon a tündérek mitológiájában, a Mortal Instruments Seelie Queenjén kívül szerintem nem is nagyon találkoztam könyvben tündérekkel. Talán csak a Lost Girl c. filmsorozatból szedtem fel némi információt a fajtájukból (mellékmegjegyzés magamnak: azt a sorozatot is tovább kéne nézni...), és az kb. megegyezett azzal, amiről itt olvastam. 

Hamar kiderült, hogy összetett az egész társadalmuk, ami két részre oszlik, hagyományaik pedig rettenetesen régre nyúlnak vissza, annyira, hogy ők sem mindenre emlékeznek múltjukból. De legfőképp tudnivaló róluk, hogy nem épp a klasszikus Disney tündér megjelenés hívei, sehol egy nagyestélyi, sehol egy varázspálca. Éppen ellenkezőleg, gusztustalanok, visszataszítóak, és jól álcázzák a sokszájú, sokszemű oldalukat.

Nagyon díjaztam a könyv végén az egy helyre összegyűjtött szómagyarázatot, a történet első felében igen aktívan használtam is, mert igencsak elveszettnek éreztem magam a sok idegen kifejezés között. Ami még érdekesebbé tette eme úgymond lábjegyzetet, hogy ezeket tulajdonképpen Mac, a főszereplő hölgyemény jegyezte le. Ha már itt tartunk, meg kell jegyeznem, hogy Mac tényleg nem sablon karakter.Sok olyan embernél olvastam ezt, akikkel egyezik az ízlésünk, ám valahogy mégis kételkedtem, de talán ezért nem is lehet hibáztatni. Hányszor láttuk már leírva egy blogon vagy értékelésben, hogy "nem sablonos, tök szupcsi, eredeti szereplő" és kaptunk olvasásnál egy akkora papírmasé figurát, mint a ház. Ám itt tényleg helytállóak voltak azok a kijelentések melyek szerint Mac nagyon is eredeti és korántsem sablon karakter.

Mondhatni sablon karakterek legtipikusabb  tulajdonságainak összegyúrásából született, úgy, hogy ő cseppet sem sablon. Cuki rózsaszín cicababa, ami a külsejét illeti, és belevaló főhős is egyben. Az elején tudatlan a "másik" világot illetően és gyakorlatilag körberöhögi azokat, akik megpróbálják figyelmeztetni. Egészen addig, amíg a saját szemével nem látja eme faj, egy cseppet sem vonzó tagját táplálkozás közben. Ahogy lassan feldolgozza a látottakat, előjönnek olyan képességeik, amikről senki nem gondolta, hogy a tulajdonában van.

Ide sorolható Barrons is természetesen, a regény fő hímneműje,  aki nem tudott Mac képességeiről. Na, ő aztán megéri a pénzét, és biztos vagyok benne, hogy nem csak egy titkot rejteget a valós énjével kapcsolatban.

Nem éreztem még az eszeveszett kölcsönös vonzódást köztük (talán csak Mac részéről valamennyit), de gondolom ez is alakul majd a sorozat későbbi köteteiben.

A történet egyébként érdekes, sok potenciál rejlik benne, tetszik ez a nagy hatalommal bíró tárgyak utáni kutatás, kíváncsi vagyok merre vezet majd ez a dolog, azt azonban már most is majdnem biztosra veszem, hogy izgalmakat tartogat bőségesen, ahogyan azt is, hogy a Mac tesója utáni nyomozás a jéghegynek csupán a csúcsa, és a felszín alatt (szó szerint és átvitt értelemben is) sok mocskos dolog rejlik.

Az regény hangulatát nagyban meghatározza a helyszín is, az ír pubok kavalkádja, de ez egyáltalán nem rossz, mert hozzáad a történethez, és az embernek hirtelen kedve támad Írországba utazni.

Összességében nagyon kellemes csalódást okozott a regény, kimondottan jó urban fantasy és kíváncsian várom a további kalandokat.