J.R. Ward: Végre szeretők (Fekete Tőr Testvériség #11)

Qhuinn – ismeretlen apa fia – hozzászokott, hogy egyedül van. A családja kitagadta, az arisztokrácia hátat fordított neki, ő azonban végül megtalálta az útját: az Alantasok Társasága ellen vívott háború egyik legkegyetlenebb harcosa lett. Az élete mégsem teljes. Lehetősége nyílik rá, hogy saját családot alapítson, mélyen legbelül mégis ürességet érez, mert a szívét valaki másnak adta…

Blay a hosszú éveken át táplált viszonzatlan szerelem után kigyógyult a Qhuinn iránti érzéseiből. Itt volt már az ideje: Qhuinn rátalált a tökéletes párra egy kiválasztott nő személyében, akitől hamarosan gyermeke születik – épp úgy, ahogy mindig is tervezte. Blaynek nagyon fáj együtt látnia őket, de ha egy elérhetetlen álomra építi az életét, biztosan csalódik. Ahogy már meg is tapasztalta.

A sors különböző útra tereli ezt a két vámpír harcost… ám miközben fokozódik a faj trónjáért vívott harc , és új játékosok bukkannak fel Caldwellben, akik halálos veszélyt jelentenek a testvériségre, Qhuinn végre megtapasztalja, mi is az igazi bátorság, és a két szív, amelyet egymásnak szánt a végzet… végül eggyé válik.

Ward nagy kedvencem, amit az is igazol, hogy ez az egyetlen olyan sorozat, ami az elejétől az ideiglenes végéig megvan magyarul. Sőt, mi több, külön polca van.

Nagyon vártam már az új kötetet, és "végre" én is elmerülhettem újra az olyannyira szeretett világban.

Qhuinnek hányattatott sorsa volt eddigi életében, mind fizikailag, mint lelkileg megtört. Ám ez is hozzásegítette ahhoz, hogy kiváló harcos váljon belőle. De vajon élhet - e teljes életet szerelem nélkül?

Erről a részről talán még az is hallhatott, aki nem olvas Wardot, mert elég nagy vihart kavart maga körül még a rajongók között is, amit így utólag, hogy elolvastam a könyvet, nem nagyon értek, illetve csak részben.

Van az a tulajdonsága a történetnek, hogy férfi - férfi kapcsolat áll a középpontban. Tisztában vagyok azzal, hogy ez sokakat zavart, és levont számukra az olvasásélményből, de ha ezt nem számítjuk (meg , ha bele is számítjuk), a könyv akkor is jó volt.

Azon gondolkodtam, hogy az előző két kötethez képest főleg jónak mondható. Payne és Tohr könyve nem kötött le, amit így utólag abból is le tudok mérni, hogy fogalmam nincs mik történtek abban a két részben, szinte egyáltalán nem maradt meg. A többi kötetre emlékszem, talán Phury és Zsadist könyve halványabb még egy kicsit, de a többikével képben vagyok. 

Qhuinn könyve viszont emlékezetes volt, és cseppet sem unalmas. Pörgős és eseménydús regényt kaptam, pedig az előzetes vélemények alapján egy valóságos katasztrófára számítottam.

Alapból szeretem, ha több szálon futnak az események (Xcor, Assail, Trez, Testvérek - Qhuinn), és ezek a szálak hol összekapcsolódnak egymással, hol eltávolodnak és önálló életet kezdenek élni, de mindenképpen összefüggnek és biztos, hogy a végén egy pontban fognak összefutni. Azonban, amire ki akarok lyukadni,, hogy az a rész, amin esetleg ki lehetett akadni, annyira minimális volt, hogy csak na. Annyi minden másra lehetett és kellett figyelni, hogy a két fiú fizikai kapcsolata szinte eltörpült. Egyébként is meg kellett állapítanom, hogy a szex mennyisége egyre csökken, ahogy haladunk előre a sorozatban. Vagy csak nekem tűnik úgy.

De térjünk vissza a cselekményhez. Habár Xcor szála kicsit sem állt közel a szívemhez, még mindig baromira unszimpatikus szereplő, ennek ellenére élvezettel olvastam az ő mesterkedéseiről is. Assail története mondhatni függővéggel végződött, ahogy Trezé is. Na, ők ketten már jóval inkább lekötöttek, mint Xcor. Assailban a jó és a rossz küzd folyamatosan, hiszed drogkereskedő, de "szerelméért" az életét adná. Trez nem új szereplő, de az élete viszont annál újabb fordulatot vett, jó lenne, ha megtalálná ő is a boldogságot, árnyék ide vagy oda , és nem kéne kényszerházasságba belemennie (bár Trezt ismervén erre nem sok esély van, előbb vetne véget az életének).

És végül a fő - főszereplőnk, Qhuinn. Nem tehetek róla, nagyon kedvelem a srácot és nem igazán tud olyat tenni, ami ezen változtatna. A kitagadott életmód megedzette és halálossá tette, de belül igenis egy érző és tiszteletreméltó lélek, éppen ezért örültem annak, hogy jó dolgok is történtek vele, leszámítva a sok évődést meg a Cessnás incidenst, ami egyébként haláli volt. Rajta kívül talán V-ből néztem volna ki, a többiek képtelenek lettek volna így elnavigálni azt a rozzant repülőt.

Akárki akármit mond, nagyon drukkoltam neki, hogy rendeződjenek a dolgai Blay-jel, mert mindkettejükre bőségesen ráfért már valami jó is.

Egyedül a végével nem voltam megelégedve, mert számomra túl hirtelen állt be a pálfordulás és Wardnak sikerült az én ízlésemhez képest kicsit elnyálazni az egész befejezést. 

Ami a jövőt illeti? Sejtem, hogy miről fog szólni  a The King (ami egyébként idén áprlisban jelenik meg angolul), és nagyon kíváncsian várom, hogy ezt a problémát miként fogják orvosolni úgy, hogy több oldalról is szorongatják Wratht. Egyrészről ott az elit nyomása, másrészről figyelnie kell Xcor badájára, harmadikként pedig ott vannak még azért az alantasok itt. 

Ha már itt tartunk: alantasok. Szinte nem is szerepeltek a könyvben, olyan mintha már nem is lenne igazán szerepük. Néha felbukkan egy - két vezetőjelölt, akit pillanatok alatt elintéznek és ezzel vége is. Teljesen az az érzésem  hogy új főellenséggel fogunk lassan szembenézni, mert ebben a fajban már nincs szufla, nem ők jelenleg a Testvériség legnagyobb problémája.

Összességében nagyon tetszett a könyv, minden hibájával együtt. A kedvenc jelenetem a beavatás volt, kicsit visszahozta a korai köteteket, a régi szép időket.

Egyébként meg nagyon bírom az írónőt, mert valami hatalmas, ahogy a fiúk alázzák Justin Biebert, konkrétan potyogtak a könnyeim azokon az idézeteken, amikkel majd zárom a bejegyzést. A humor még mindig a régi és ennek különösen örülök!

– Szerintem ez Justin Bieber. 
Qhuinn megállt egy sor Lay’ s chips-zacskó előtt, és felnézett a mennyezeti kockába süllyesztett hangszóróra. 
– Igen az, igazam van, és gyűlölöm, hogy tudom. 
Mellette John Matthew azt mutogatta. Honnan veszed? 
– Mert ez a kis szarzsák mindenhol ott van – (…) – Esküszöm, ez a kölyök azt bizonyítja, hogy tényleg eljön az Antikrisztus. 
Talán már itt is van. 
– Mondjuk, az megmagyarázná Miley Cyrust. 
Jó meglátás.

"Sehol egy alantas. Sem a banditák bandája. Semmi, amire lőni lehetne.

Leszmítva azt a Bieber - képet."