Michelle Hodkin: The Unbecoming of Mara Dyer

Mara Dyer úgy gondolja élete nem is lehet furcsább, mikor a kórházban ébred és nincs emléke arról, hogyan került oda. De téved. Érzi, hogy több van az eset mögött, ami megölte barátait, ő pedig csodával határos módon sértetlenül megúszta. És tényleg több van. Eszébe sem jut, hogy azok után, amin keresztülment szerelembe eshet. És ismét téved.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Voltatok már úgy könyvvel, hogy miután letettétek, egyszerűen nem tudtátok megfogalmazni a gondolataitokat? Na, én most ebben a helyzetben vagyok.
Bár tegnap olvastam ki, gondoltam alszom rá egyet, hátha utána jobban át tudom adni, hogy mit is éreztem olvasás közben. Azonban azt kell mondjam, hogy egyáltalán nem lett jobb a helyzet. Még mindig nem tudom mit is írhatnék erről, úgy hogy ez az egész megállja a helyét. 

Mara a kórházban ébred azután, hogy barátaival egy régi épületben mászkáltak és az rájuk omlott. Ám ezt csak Mara élte túl, barátai meghaltak. Ez elég nagy traumát okoz a lánynak, így a család a költözés és az új élet mellett dönt. Ám a tragikus nap emléke nem múlik el a költözéssel. Mara az új helyen különös látomásokkal, hallucinációkkal küzd. De találkozik Noah - val, aki talán segíthet neki túllendülni a borzalmas emlékeken. Azonban nem csak a hallucinációkkal kell megküzdeniük, hanem olyan gondokkal is, amire nem számítottak. 

Szóval, ott tartottam, hogy nem tudom, mit fogok írni. Ez most ilyen improvizálós poszt lesz, azt hiszem. Emlékszem, hogy anno, mielőtt még a könyv megjelent volna, hatalmas, nagy reklámkampány volt körülötte. Szinte nem volt olyan külföldi blog, amelyiken ne találkoztam volna a könyv borítójával vagy a címével valamilyen formátumban. Mondanom sem kell, hogy a borítójába első látásra beleszerettem, a fülszövege is tetszett. Aztán mikor megjelent, sorra jöttek a lehúzó kritikák, amik egy picit elvették a kedvem. De aztán most jött a két drága lány a moly.hu-ról (Gigi és Abstractelf- Helló, lányok! :D ), akik egy YA olvasókört alapítva (és kényszerítve engem, hogy lépjek be), rávettek, hogy elővegyem a könyvet és elolvassam. 

Azért, mielőtt belekezdtem utánanéztem, hogy milyen értékeléseket kapott, és meg kellett állapítanom, hogy vagy imádták vagy utálták az emberek. Valahogy többségében 5 és 1 csillagos értékelések születtek (utóbbi hála a jó égnek kevesebb), mintha a két szám közti értékek nem is léteznének. Szóval ez olyan imádom vagy utálom könyv. És hogy én imádtam vagy utáltam - e? Nem tudom, ha számokba kéne öntenem az értékelést egyszerűen képtelen lennék, de utálni nem utáltam. Mindenesetre nagyon nem azt kaptam, amit vártam, de nem feltétlenül rossz értelemben. 

Fantasyként volt beharangozva, de valahogy nem ez volt az első műfaj, ami eszembe jutott róla. A fantasy aránya kb 1-2%. Mara sokat hallucinál a történetben, sokszor nem lehet tudni, hogy valóság – e vagy sem az éppen aktuális esemény. Persze, van amikor egyértelmű, de van amikor csak később derül ki, hogy bizony nem úgy volt, ahogy a lány látta. Azonban a történet ettől nem lesz fantasy. Az, meg amitől fantasynak szánják, olyan aprócska, hogy szinte nem is számít. De majd meglátjuk a folytatásban. Viszont ahogy olvastam az írónő blogján olvastam, ő sem igazán tudta belőni a műfajt.

Viszont a karakterek tetszettek. Imádtam Mara és Daniel kapcsolatát. Mindig az jutott róla eszembe, hogy mennyire vágytam mindig is egy nagy tesóra, de valahogy nem adatott meg. Noah meg egy külön szám. Az a tipikus bunkó de tök jó , fangirlködésre okot adó alapanyag, meg is állapítottam magamban, hogy nekem is kell egy, egy kicsit idősebb kiadásban, de nem lehet neki ellenállni, aztán szépen lassan megmutatja a normális oldalát is, amitől az ember csak még jobban megkedveli, minden furcsasága ellenére. Az egyik ilyen furcsaság, hogy óceán illata volt. Ez feltűnt, hogy mostanában a könyvekben minden menő pasinak ugyanilyen az illata, legyen szó fantasy regényről, vagy realistic fiction-ről vagy épp romantikus könyv hímnemű szereplőjéről. Ha jól emlékszem, az előzőleg olvasott Lola and the Boy Next Doorban is ilyen tenger szagú pasi volt Cricket. Vajon mindegyik könyvben ugyanazt a parfümöt vagy szappant vagy illatszert használják a pasik? 

Óh, elnézést, kicsit elkalandoztam, úgyhogy most vissza a könyvhöz. Az egész viszonylag eseménytelen volt, főleg Mara és Noah kapcsolatán volt a hangsúly, szóval, aki harcoló angyalkákat/vámpírokat/zombikat meg egyéb lényeket vár, az messziről kerülje el. A vége viszont durva. Olyat káromkodtam rajta. Hát, tudom, háttal nem kezdünk mondatot hogy lehet egy könyvet így abbahagyni? Akkora függővéget kapott, mint egy ház. Utálom. És persze a folyatás majd csak októberben jön (The Evolution of Mara Dyer), nehogy már azonnal folytatni tudjam. Összességében az eseménytelenség ellenére könnyedén haladtam vele, nem untatott, hajtott előre, hogy tudni akartam, akkor most mi is van valójában. Azt mondanom sem kell, hogy nem kaptam választ a kérdéseimre, illetve csak néhányra. Nagyon, nagyon várom a folytatást, kíváncsi vagyok, hogy mi is lesz ebből a helyzetből, amit nyitva hagyott az írónő, aki , be kell vallanom, nagyon tudja csavarni a dolgokat. Végül itt lészen egy trailer a könyvhöz és érdemes az írónő blogján is nézelődni. 

 U.I. Mire a végére értem az értékelésnek, rájöttem, hogy én imádtam ezt a könyvet!!!!