A neve Rhage, ő a testvériség leghalálosabb harcosa és legtelhetetlenebb szeretője, akinek belső vadállatát soha nem lehetett megszelídíteni. Rhage azonban Mary Luce mellett megtalálta az örök szerelmet. A nőt egykor életveszélyes átok fenyegette, miközben a vámpírharcosával és védelmezőjével eltöltött örök életről álmodozott. Együtt megjárták a poklot.
Most folytatódik a történetük, amely garantáltan ismét visszahívja a rajongókat a testvériség legújabb "félelmetesen rabul ejtő" világába.
Az év egyik, ha nem egyenesen a legjobban várt könyve. Megnevettetett, a frászt hozta rám, elolvasztott és mindent megtett velem, amit ember csak átélhet olvasás közben.
Rhage sem kivétel az alól, hogy akarja vagy sem, idomulnia kell a világ, és a környezete változásaihoz. Ráadásul az utóbbi időben Mary-vel sem az igazi a kapcsolatuk, de ezen mindketten igyekeznének változtatni, csak hát a körülmények nem mindig engedik. Mary-nek ott van Bitty, akire vigyáznia kell, Rhage-nek pedig ott az Omegával és az alantasokkal folytatott háború, ami kiszámíthatatlanabb, mint valaha.
Ez most már bizonyos, Ward iszonyatosan szeret játszani az olvasók idegeivel. Már az elején teljesen kész voltam idegileg, pedig tudtam, hogy valójában nem teheti meg azt, amit úgy látszott, hogy tenni szándékozik az első fejezetekben. Aztán jött a fordulat (hála a jó égnek!)
Eddig sem igazán titkoltam, hogy Rhage a sárkány énjével együtt a kedvenceim egyike. A regény elérte, hogy még jobban szeressem őt, sőt, az a csoda is megesett, hogy Mary a közömbösből egészen szimpatikussá vált.
Egyébként ez a könyv is követte szerencsére az eredeti koncepciót, miszerint van egy fő páros, akik körül forognak az események, és nem 20 szálon fut a cselekmény. Persze, mellékszálak itt is voltak, nem nem nyomták el a két főszereplővel történt eseményeket. Így hallottunk Assailról, aki szintén nagyon kellemes csalódást okozott, kezd szimpatikus lenni, annak ellenére, hogy eddig nem igazán tudtam őt hová tenni, sőt, jöttek új szereplők is. Szerencsére Xcor nem sokat szerepelt, annak is a nagy részét kómában töltötte, így nem érdemes sok szót fecsérelni rá.
Rhage-ről viszont annál több a mesélni való. Még egy ilyen cukorpofát! Volt, amikor szimplán csak megölelgettem volna, volt, amikor vele nevettem és olyan is volt, amikor rajta. Néha olyan megmozdulásai voltak, amiken muszáj volt hangosan felnevetni, főleg, amikor sárkány alakban hanyatt vágta magát egy kis fülvakarásért.
Emellett persze megjelent az érzékeny, védelmező és törődő énje is. Imádtam a Bittyvel közös jeleneteiket, nagyon cukik voltak együtt, de azt is imádtam, ahogy Mary irányította a sárkányt. Azok a jelenetek folyamatosan megmosolyogtattak, kivétel egy esetben, ahol az ütő megállt benne, hogy mi lesz, ha a szörny nem fogad majd szót neki. Úgy navigálta egyébként azt az óriási teremtményt, mint egy jól nevelt kutyust, elég csak arra gondolni, amikor megszidta, hogy nem szabad embert ennie.
A másik cukiságmérőt kiakasztó jelenet az volt, mikor Rhage-nek kellett vigyáznia L.W.-re. Halálos volt, ahogy viselkedett a kicsivel, nem lehetett megállni a mosolygást, ahogy az a hatalmas termetű lény ledermedt a picitől.
Rhage mellett a regény hatalmas pozitívuma, hogy V (a másik kedvencem) is igencsak sokat szerepelt benne legnagyobb örömömre. Bár ő szerintem annyira nem örült ennek, tekintve, hogy a vége igencsak megviselte. Eddig sem volt kimondottan jó a kapcsolata anyjával, de most aztán meg extrán fura lett, és akkor még finoman fejeztem ki magam.
Természetesen a meglepetések most sem maradtak el, és némelyikük igencsak előcsalogatta belőlem azt a bizonyos WTF felkiáltást. Ilyen szempontból várom nagyon a következő kötetet, olyan szempontból viszont nem, hogy Xcor lesz az egyik főszereplő, akit finoman szólva sem szeretek, de ezt már említettem. A többiek miatt viszont tényleg nagyon várom, csak hát 2017 még nagyon messze van.
Képek forrása: fanpop.com supernaturalromancekindofgirl.blogspot.com
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)