Ugrás a fő tartalomra

Offoljunk, avagy mik a tervek a hosszú hétvégére?

Jelenleg zsibbad az agyam, még akkor is, ha ez fizikailag lehetetlen és belül, gonosz kis manók azzal foglalatoskodnak, hogy veszettül ritmusosan kalapálnak, amitől a szemeim erőteljesen fontolgatják, hogy kiesnek a helyükről a fájdalomtól.
Azonban holmi kalapáló manók (akik egyébként iszonyatos fejfájásnak álcázzák magukat), nem fogják elszúrni az egész hosszú hétvégémet. 
Nagyon optimista vagyok, így azt tervezem, hogy nagyon - nagyon sok időt fogok a szabad levegőn tölteni, ennek nagy részében pedig olvasással foglalatoskodom majd, még akkor is, ha tornádók hada áll majd az utamba (ne álljon, de na..., értitek). Egyszóval eltántoríthatatlan vagyok/leszek.

És, hogy mit tervezek olvasni?


Először is be szeretném fejezni az aktuális olvasmányomat, Kat Zhangtől a What's Left of Me-t, amit eddig nagyon tetszik, és örülök, hogy hallgattam Absztraktra az elolvasása kapcsán. Fogalmam sincs, hogy vajon, miként fog végződni a történet, és van egy páros is, akinek nagyon drukkolok a némileg boldog jövő elérése érdekében, ami persze nem valószínű, hogy valóra válik, tekintve, hogy disztópiáról beszélünk, és ez a műfaj nem a boldogságbuborékokról híres.

Azután Amy Reed-től a Crazy következik majd, ami kölcsönben van nálam Gigitől és utána passzolom tovább Absztraktnak.
Az írónő könyveiben eddig egyébként nem csalódtam, remélem, most sem fogok.

Ha ez is megvan akkor következik a frissen beszerzett Rage Jackie Morse Kesslertől, ami a Riders of the Apocalypse sorozat 2.  kötete. Vagy, ha anya közben befejezi Jodi Picoult Törékeny című regényét, ami kölcsönben van nálunk, akkor az  lesz a soros.

Azonban, ahogy magamat ismerem, örülhetek, ha befejezem a Zhang regényt és elkezdem a Crazy-t, de attól még tervezni lehet, nem?

Ti mit fogtok olvasni a négy napban?

Megjegyzések

  1. Én nem vagyok olyan optimista, mint Te a hétvégi olvasmányaimat illetően:)... egyetlen könyvvel tervezek csak - Kathryn Stockett-től a The Help van épp porondom. (Amit egyébként imádok, és csak ajánlani tudok!!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de örülök, hogy írtál, rég hallottam felőled! :)
      Egyébként csak a tervezést tekintve vagyok optimista, a megvalósítás egészen más kérdés. :))
      A The Helpet ismerem, igaz, csak a film verziót láttam, de azt nagyon szerettem, így egyszer majd szeretnék sort keríteni a könyv verzióra is.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.

E.L.James: Fifty Shades of Grey (A szürke ötven árnyalata)

Mikor az irodalom szakos Anastasia Steel interjút készít az egyetemi újság számára a sikeres és fiatal üzletemberrel, Christian Grey-jel,  nagyon vonzónak, titokzatosnak és félelmetesnek tartja a férfit. Meg van győződve róla, hogy a találkozó rettenetesen sült el, ezért megpróbálja kiverni a férfit a fejéből egészen addig, amíg az meg nem jelenik a külvárosi vasáru üzletben, ahol a lány részidőben dolgozik.  Az átszellemült, ártatlan Ana megdöbbenve veszi tudomásul, hogy akarja a férfit, annak hatására pedig, hogy Christian figyelmezteti őt, hogy  inkább tartsa a távolságot, a lány, csak még kétségbeesettebben közel akar hozzá kerülni. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, és független lelkének, bevallja, hogy ő is akarja a lány, de csak a saját feltételei szerint. Megdöbbenve, ám mégis felvillanyozva Grey különös erotikus ízlésétől, Anna kételkedik. A sikere - a nemzetközi üzletei, hatalmas vagyona és szeretni való adoptáló családja -  ellené...