Ellen Hopkins: Impulse

Három élet, három különböző út, ami egy irányba tart : Aspen Springbe, egy pszichiátriai intézetbe, ami azok számára van fenntartva, aki már megpróbálkoztak a végső tettel - az öngyilkossággal.

Vanessa szép és okos, de kérdéseire a penge hívásával kap válaszokat.

Tony fájdalmas gyermekkora után csak a tabletták segítségével talál békét magának.

És Conner, akinek tökéletes az élete - legalábbis kívülről. De ha kicsit lejjebb ásunk egy fiút találunk, aki folyamatos csatározásban áll szüleivel, az élettel és önmagával.

Egy hirtelen pillanatban mindhárom fiatal úgy döntött, ami elég az elég. Megragadták a pengét, az üvegcsét és a fegyvert - és megpróbáltak véget vetni mindennek.

Most kaptak egy második esélyt, és talán , egymás segítségével, megtalálják a kiutat egy jobb élet felé,   - de csak akkor ha erősek és képesek legyőzni démonjaikat, amik ide juttatták őket 

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Fogalmam sincs miért ezt a könyvet választottam, mikor arra került a sor. Talán az segített a döntésben, hogy tudtam, Hopkins könyvével nem tudok mellényúlni, valamilyen reakciót biztosan kivált majd belőlem.

Connerben, Vanessában és Tonyban nem sok közös van korukat leszámítva és persze azt a tényt, hogy mindhárman az Aspen Spring rehabilitációs intézmény lakói. Minél több időt töltenek együtt, annál inkább barátokká válnak ők hárman, és ez nagyban segíti "gyógyulásukat" és hazajutásuk esélyét is igencsak növeli. Azonban sajnos az élet közbeszól.

Ellen Hopkins egy félelmetes nőszemély, de nem a szó legszorosabb értelmében. Olyan szempontból félelmetes, hogy hihetetlen hatást képes kelteni és olyan érzelmeket tud kicsikarni a regényeivel az olvasóiból, hogy az jajj. 

Belőlem eddig ez a könyve váltotta ki a legintenzívebb reakciókat. A másik két regénye (Burned és Triangles) nem volt ennyire..... nem is tudom milyen. Váratlan? Szomorú? Komoly? Keserű? Talán mind egyszerre.

A három tini főszereplő közül mindegyik küzd a saját problémájával több - kevesebb sikerrel, amit az is jól tükröz, hogy öngyilkossági kísérleteik miatt kerültek az intézménybe.

Conner pisztollyal próbálta meg kioltani az életét, Vanessa egy pengével került túl közeli kontaktusba, ráadásul helyzetét az is nehezítette, hogy öccse - akit nagyon szeret és próbál óvni mindentől -  talált rá ebben a kényes helyzetben

Tony pedig túladagolta magát gyógyszerekkel. Természetesen egyikük sem ok nélkül jutott el erre a szintre, hiszen mindhármójuk életében megvannak azok a tényezők, személyek, akik miatt maguk ellen fordultak.

Connernek látszólag semmi oka nem volt egy ilyen elkeseredett tettre, ám mint tudjuk a látszat néha csal és a mélyben igenis komoly dolgok húzódnak meg. A lányok álma, sportösztöndíj várományos, azonban szülei nem éppen jellemezhetőek a támogató szóval és akkor még finoman fogalmaztam. Folyton testvéréhez hasonlítják, a veszekedésen kívül nem igazán kommunikálnak egymással, dicséretet, biztatást vagy általánosságban valami jó szót egyáltalán nem kap. Apjával még csak - csak elvannak egymás mellett, de anyja viszont kiállhatatlanul viselkedik fiával szemben.

Talán ebből is fakad az idősebb nőkhöz való vonzódása, meg ahhoz, amit Leona tett vele 13 éves korában. Ez mind közrejátszott abban, hogy Conner megpróbált véget vetni az életének.

Vanessának sem fenékig tejfel a családi háttere. Apja katona, aki folyton külföldön tartózkodik, így családja, és lánya alig látja őt. Anyja, Vanessa testvérének születése után veszélyessé vált környezetére és magára, bipoláris zavarral kórházba került, így a nagymama vigyáz a gyerekekre. A lány rendszeresen vágásokat ejt magán, azonban egyszer túl mélyre vág, ráadásul kisöccse talál rá, ami még jobban megviseli a lányt, hisz szeretné őt megóvni mindentől. 

Tony, aki többnyire utcán nevelkedett anyja elviselhetetlen párkapcsolatai és partnerei miatt, a gyógyszereket választotta.

Mikor bekerülnek az intézménybe, lassacskán közelebb kerülnek egymáshoz és barátok lesznek. Ez nagyban segíti felépülésüket, hiszen egymásnak elmondhatnak olyan dolgokat is, amit esetleg a dokiknak vagy a segítőknek nem akarnak és ki is állnak egymás mellett.

Barátságuk segíti át őket sok - sok mélyponton, újra megismerik a bizalmat, sőt talán még a szerelmet is.

A fordulópontot a programban az utolsó nagy etap, a kihívás jelenti, az az egy hetes túra a természetben, amitől az intézetből való szabadulásuk függ, így a nyomás nem kicsi a résztvevőkön.

Érdekesség volt, hogy amennyire ellenállást tanúsítottak az elején, annyira ragaszkodtak az Aspen Springhez a végén. Persze, ez érthető, hiszen biztonságot, kiszámítható környezetet nyújtott nekik, amit nyilvánvalóan - a történet folyamán látott dolgok alapján - otthon egyikük sem kapott meg. Ennek ellenére tisztában vannak azzal, hogy nem maradhatnak a négy, biztonságot nyújtó fal között örökké, hanem vissza kell térniük az életbe.

És ezek után mi tetszett annyira a könyvben? Leginkább hármójuk összetartása. Olyan erős egységet alkottak ők hárman, hogy rettenetesen szurkoltam, hogy valahogy együtt tudjanak maradni, vagy legalább tartani tudják valahogyan a kapcsolatot, mert mindhárman megérdemelték volna.

A regény különlegessége nem is annyira a formája - legalábbis számomra - , hanem az, ahogyan befejezte az írónő. Mondjuk nála ez jellemző, ám még három könyve után sem tudtam ahhoz hozzászokni, ahogy arcul csap az utolsó oldalakon.

Csak ültem csendben miután végeztem az olvasással, és próbáltam feldolgozni, ami történt a végén, meg úgy egészében a regény folyamán. Annyi eshetőséget lefuttattam a fejemben olvasás közben, de ez a végkimenetel valahogy nem volt közte. Vagy legalábbis nem így.

Az utolsó döfést azonban az utolsó mondat adta meg, akkor kezdtek el csendben potyogni a könnyeim.

Biztos vagyok abban, hogy még jó sokáig bennem marad majd a regény és az érzés, amit maga után hagyott.

Hopkins megint hatalmasat alkotott, és a műfaj kedvelői garantáltan szeretni fogják ezt a regényét is.