Ugrás a fő tartalomra

Vegyes felvágott (22)

Végre kitörni látszik az igazi nyár, ennek örömére hoztam néhány hírt, 3 filmadaptációt, egy dedikálást, és egy borítót.


Ugyan nem rég nyilatkozott Maggie Stiefvater egy rádióinterjúban, hogy a Shiver film elakadt, mert a forgatókönyv túlzottan véresre sikerült, de nem olyan régen bukkantam arra számomra új információra, miszerint mind a The Scorpio Races és a The Raven Boys is a megfilmesítés útjára lépett, legalábbis megvették a jogokat. 
Minderről Maggie weboldalán a Faq-ban olvashatunk. http://maggiestiefvater.com/faq/

A másik hír, hogy a Vajon létezik szerelem első látásra? című Jennifer E. Smith regény szintén esélyes a mozivászonra. Dustin Lance Black rendezi és írja majd, és nagy reményeket fűz hozzá.
A teljes cikk elolvasható a linken: http://goo.gl/3WVDd


A dedikálás Ruta Sepetyshez, az Árnyalatnyi remény szerzőjéhez kötődik, ugyanis az írónő 2014. tavaszán (ápr. 7-8.) Magyarországra látogat, egészen pontosan a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskolába. Azt, hogy nyilvános lesz - e  dedikálás nem tudom, de ha kiderül, mindenképpen megírom. :) Jó lenne vele élőben is találkozni, mert nagyon szeretem a regényeit :)

És végül egy borító, mégpedig a C.J. Daugherty-féle Night School 3. - Fracture borítója. A második rész "érdekes" borítója után ez már inkább illik az első részen szereplő vörös hajú lányos külsőhöz. 



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Szaszkó Gabriella: Kora február (Midlife Crisis #1)

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen? A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.