Ugrás a fő tartalomra

J.R. Ward :Feloldozott szerető (Fekete tőr testvériség 5)

" A könyörtelen Vishous pusztító átokkal kénytelen együtt élni, és azzal a rémisztő képességgel, hogy a jövőbe lát. Az apja által vezetett harcosok táborában nőtt fel, ahol sokszor bántalmazták. A testvériség tagjaként nem érdeklik az érzelmek, csupán az Alantasok Társaságával folytatott háború. Mégis egy emberi lény, Jane Whitcomb doktornő menti meg a biztos haláltól, akinek feltárja lelkét és szenvedéseit, és életében először megtapasztalja az igaz szerelmet. Sorsát azonban így sem kerülheti el, hisze előre látta, a nőnek nincs helye az életében."


Végre kitisztult a kép. Vishous az előző részek alapján tök homály volt számomra, de itt azért alaposan megismerhettük az életét. Néhol talán túl alaposan is... :)
Vishous egy Alantasokkal vívott  "hétköznapi" harc során megsérül és kórházba kerül. A gond csak az, hogy emberi kórházba. Ahol is azonnal beleszeret a doktornőbe, aki életmentő műtétet végzett rajta.
Túllépvén az ezt megelőző "tévelygésén" szerelmi téren, egyértelmű, hogy a nőt meg kell szereznie. Az övé kell, hogy legyen. Ám ez nem is olyan egyszerű, mert mikor beleélné magát az új helyzetbe az Őrzőtől olyan feladatot kap, amire senki nem számított, és ami egyértelműen felborítja a terveit Jane-nel. De nincs olyan dolog, ami meggátolna egy szerelmes vámpírt abban, hogy a kedvese mellett legyen.... A doktornőért bármire képes lenne, még a legsötétebb dolgokra is.
Tény, hogy ebben nem volt annyi akciójelent, mint a megelőző részekben, de ez egyáltalán nem vont le az értékéből.
Érdekes volt megismerni Vishous múltját teljes egészében. Ez az "Anyuci" dolog is egészen váratlan fordulat volt és van egy olyan érzésem, hogy ez  dolog tartogat még meglepetéseket a későbbiekben. 
Annak meg különösen örültem, hogy azért Ward nem csinált belőle a végére tök papucsot, hanem azért meghagyott benne némi macsó, kemény vonást. Rhage-et is azért kedveltem, mert benne maradt a "vadállati" énje is. :)
John karaktere is kezd egyre szimpatikusabbá válni, az viszont még mindig kimondottan frusztrál, hogy Tohr-ról senki nem tud semmit. Remélem valamelyik könyvben azért még előbukkan, mert nem bírom a bizonytalanságot. :)
Jane - ről és Vishousról még annyit, hogy jók voltak a szócsatáik. Nagyon összeillettek.
Végezetül egy kis szösszenet a könyvből (Vishous és Jane párbeszéde még a történet elején):

"A páciense a füléhez hajolt.
 - Nem néztelek szurkolólánytípusnak. De abban igazad van, hogy mindketten lemészárolnánk bárkit, aki csak egy kicsit is rád mer ijeszteni. - súgta a házi papucsba bújtatott tesztoszteron óriás, majd felegyenesedett.
Jane megütögette a karját, és begörbített mutatóujjával hívta, hogy hajoljon vissza hozzá.
- Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy félek az egerektől és a pókoktól, de ha meglátsz egyet, nem kell előkapnod azt a pisztolyt az oldaladon, és lyukat lőnöd a falba, oké? Egy egérfogó meg egy összetekert újságpapír is tökéletesen megteszi. Ráadásul nem kell újrafalazni utána. 
Megveregette a férfi karját, jelezve, hogy befejezte, aztán ismét előrenézett az alagútban.
Vishous először csak halkan, aztán teli torokból nevetni kezdett...."

Értékelés:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tome Topple 16. kör - 1. hét

Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo