figyelmeztetés

A leírások olyan dolgokat is tartalmazhatnak, amik előrevetítik a könyvek történetének alakulását. Próbáltam minél kevesebb konkrétumot elárulni, de nem mindig sikerült, úgyhogy óvatosan olvassa, aki nem akarja előre tudni mi történik a könyvben.


2020. február 15., szombat

Szvetlana Alekszijevics: Csernobili ima

Csernobil neve mindenkinek jelentéssel bír, kinek egy emlék, kinek csak egy szelet a történelemkönyvekből, de úgy gondolom, hogy élete során már minden ember hallott róla valamilyen formában.
Nem is csoda, hiszen a tragédia elég nagy volumenű volt ahhoz, hogy történetét az egész világ megismerje, főleg azok, akik valamilyen szinten közvetlenül vagy akár közvetve  érintettek voltak benne.


A könyvet úgy is hirdették, mint a tavalyi évben bemutatott Csernobil című filmsorozat alapjául szolgáló művet, és tulajdonképpen én is ezért vettem kézbe.
Azonban inkább kiegészítőül szolgál ez a könyv, hisz a film a katasztrófát közvetlenül mutatta be, annak politikai és egyéb hátterével együtt, míg a jórészt monológokból álló regény a katasztrófa következményeit elszenvedő egyszerű emberek sorsával foglalkozik és azt hangsúlyozza, hogy az átlagember mit érzékelt ebből az egész eseményből, és miként reagált a kiszivárgott információkra.

Éppen emiatt volt ez jóval megdöbbentőbb, mint a sorozat. Az is megdöbbentő volt, csak másképpen.
Olvasni azt, hogy az akkori vezetésnek köszönhetően sokan nem is tudták, hogy mi történik körülöttük, és mivel lehetne valamelyest védekezni, egyszerűen megrázó. A telefonokat lehallgatták, és aki terjeszteni kezdte az igazságot - és szerintük ezzel pánikot keltettek - azt különböző módokon elhallgattatták.
Önmagában is nehéz volt olvasni a keserves emberi sorsokat, hogy az idősek miként hánytak fittyet mindenre, és maradtak a megszokott, szeretett kis otthonukban, környezetükben a kilakoltatási parancs ellenére is. Vagy arról, hogy a terhes anyák min mentek keresztül, mikor a sugárzástól "sérült" gyermekeiket világra hozták - már aki élve maradt.
Ezeket az emberi sorsokat még az is súlyosbítja, hogy mindezeket az interjú alanyok monológjainak formájában jegyezte le a szerző. Sokszor csapongóak a történetek, de a lényeget mégis jól lefestik: a beletörődést a kialakult helyzetbe, a reményvesztettséget.

Dühös lettem, amikor arról olvastam, hogy az ország vezetői semmitől sem riadtak vissza annak érdekében, hogy elkerüljék a pánikot. Még az sem érdekelte őket, hogy százezrek élete volt a tét, ha nem millióké. A katonák, a tűzoltók, a munkások..... senki sem tudta mibe is sétálnak bele, csak mentek, mert fentről jött a parancs, és a végén oklevelekkel meg kitüntetésekkel szúrták ki a szemüket - persze annak, aki egyáltalán túlélte.

Azt kimondottan érdekes volt olvasni, hogy az állatok megérezték a bajt, a túlélők elmondása szerint a katasztrófa bekövetkeztekor pedig eltűntek a giliszták és a darazsak.

"A giliszták meg, a közönséges giliszták…rögtön lementek jó mélyre a földben,talán fél méter vagy akár egy méter mélyre is.Mi meg nem értettük az egészet.Csak ástunk és ástunk.Nem találtunk sehol egy gilisztát,amelyet horogra tűzhettünk volna.."
Ki volt közülünk itt előbb,kinek a léte biztosabb és állandóbb a földön?A miénk vagy az övék?
Tanulhatnánk tőlük,hogyan éljük túl.És hogyan éljünk."

A kiürített zónában maradt állatok elpusztítása is elég nehezen olvasható rész, főleg az állatbarátok számára, de arra is rávilágít az egyik tiszt, aki részt vett benne, hogy számukra is nagyon megterhelő volt ez a feladat. Az éremnek két oldala van, még akkor is, ha a parancs az parancs.

A tőrdöfést a vége adta meg, a gyerekek beszámolói az átélt történésekről, mennyit és mit fogtak fel a körülöttük zajló dolgokról.
Elgondolkodtató az is, hogy vajon hányan vannak még olyanok, akik érintettek voltak, de fogalmuk sincs róla vagy csak sejtik. Az is kérdés, hogy napvilágot látott - e minden tény, vagy netán vannak még titkok, és hazugságok melyek a tömegpánik kitörését voltak hivatottak megakadályozni?
Miután végeztem a könyvvel, az is eszembe jutott, hogy vajon egy hasonló katasztrófa során napjainkban máshogy történnének - e a dolgok vagy meghagynák az embereket az "édes" tudatlanságban. Egyáltalán lenne - e hozzá joguk?

Érdemes egy kicsit érzelmileg eltávolodni az emberi sorsoktól (már, ha ez lehetséges), hogy tisztábban lássuk az egész képet, máskülönben nagyon elsodornak a történetek, és az ember azt veszi észre, hogy végig folynak a könnyei olvasás közben.

Egyetlen negatívumot tudok felhozni a könyvvel kapcsolatosan, mégpedig azt, hogy mindig csak a monológ végén derült ki, hogy ki is nyilatkozik, pedig ez néhány esetben kimondottan fontos lett volna.

Összességében megrázó, de mindenképpen gondolatébresztő monológok gyűjteménye ez.
Akik még nem éltek abban az időszakban, azért olvassák, hogy megismerjék a történelemnek eme borzalmas szegletét, akik pedig éltek már akkor, talán jobban beleláthatnak a történetbe ez által a könyv által.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)