Anna Todd: The Brightest Stars

Ahogyan az lenni szokott, már nagyon régóta szerettem volna olvasni az írónőtől, de valahogy nem jött össze. Az After volt tőle a listámon, de eddig úgy igazán nem volt hozzá hangulatom. Azonban az új regénye nagyon érdekelt, így ez került sorra.

Karina katona család tagja édesapja révén, így tisztában van vele, mivel is jár ez az élet. Most kezd a saját lábára állni, sikeresen megtette az első lépéseket: állás, saját ház. Munkája során találkozik a szótlan és zárkózott katonával, Kaellel, akihez nagyon vonzódik. Lenyűgözi a férfi, de mikor bizonyos dolgok kiderülnek a múltból, a lány már nem is tudja, mi az igazság és mi nem.

Először is a végével kezdeném, ami akkora függővég, mint a ház és ezen elég nehezen tudtam túltenni magamat. Valahogy átsiklottam az információ felett, hogy ez egy sorozat, és így szinte sokkolt a vége, de nem feltétlenül jó értelemben.

Hallgattam a hangoskönyvet, épp egy jelenet közepén tartott a sztori, mire közölte a hang, hogy itt a vége, ami miatt frusztráltságomban szinte üvölteni tudtam volna.

Az Agymenők egyik részében volt, hogy Amy próbálta leszoktatni Sheldont a befejezéshez való ragaszkodástól, úgy hogy egyszerűen nem engedett neki befejezni dolgokat. Na, kb. én is úgy éreztem magam, mint akkor Sheldon.

Pedig úgy igazából nem is tudtam kötődni a szereplőkhöz, semlegesek voltak mindketten. Nem tudom, hogy miért illetve Kael esetében tudom, de Karinánál nem annyira.

Kael esetében azért alakulhatott ki ez a közömbösség, mert alig tudunk meg róla valamit. Oké, hogy maga a karakter titokzatos volt, de ebben az volt az érzésem, hogy kissé túlzásba esett az írónő. Összesen annyit tudunk meg róla, hogy 20 éves, van egy húga, meg vett egy ikerházat és nagyjából kész is.

Nagyon zavaró volt az is, hogy a masszázsszalonban nem engedte Karinának, hogy hozzáérjen a lábához, sőt még a nadrágját sem vette le.  Nem maga a tény, hogy nem mutatta meg neki, hanem az, hogy a regény egy pontján a lány rákérdezett ennek a miértjére, Kael majdnem meg is mutatta neki, de egy telefonhívás félbeszakította a válaszát, és utána az egész dolog feledésbe merült. Ahhoz képest, hogy az elején mekkora hangsúlyt kapott ez a tény, a végén teljesen jelentéktelenné vált, és még igazi magyarázatot sem kaptunk.

A másik dolog a regény tempója. Nagyon lassú, lassan történnek a dolgok. Imádom a katonás sztorikat, de itt valahogy ez sem tudta ellensúlyozni a borzalmasan vontatott cselekmény okozta negatív érzéseimet. Talán ebben az is közrejátszik, hogy a katonai lét eddig nem igazán kapott hangsúlyt, inkább háttérként szolgált, legalábbis egyelőre.

Kael és Karina kapcsolata sem volt az igazi, hiányzott közülük a szikra, nem éreztem az egymás iránti vonzalmukat, ez inkább csak a leírásokban mutatkozott meg. Nem jó a kémiájuk.

Ezt okozhatta talán az is, hogy nem ismerjük Kael szemszögét, az eseményeket kizárólag Karina szemszögén keresztül követhetjük, és csak az ő gondolataiba láthatunk bele. Ez az e/1-es narráció egyik hátránya.

Kérdezhetnétek ezek után, hogy ha ennyire nem tetszett, akkor mégis miért folytattam. Bevallom, nagyon érdekelt a fő konfliktus, de mivel az is az utolsó 20%-ban derült ki, így nem volt más választásom. Egyébként az is rettenetesen fel volt fújva... 

Alapvetően nem volt olyan nagyon komoly a dolog, szerintem maga Karina sem csinált volna belőle nagy ügyet, ha nincs ott az apja, és nem mondja azt, amit mondott. Az azonban biztos, hogy ennek még lesz  következménye, az viszont már más kérdés, hogy akarom - e azt olvasni.

A pozitívumok( csak, hogy azokról is beszéljünk egy kicsit), közé tartozott, hogy nagyon gördülékeny, könnyen fogyasztható stílusban íródott a regény, így gyorsan lehetett vele haladni a vontatott cselekmény ellenére is.

Ezek kívül Austint emelném ki még, Karina öccsét. Na, róla szívesen olvastam volna bővebben. Ő volt az a kissé lázadó srác, akinek a karaktere nem volt semleges. A befejezésben ő is jelen volt, ebből következik, hogy talán a folytatásban is szerepel majd. 

Ha már itt tartunk, kissé csalóka a fülszöveg, mert kiemeli, hogy Austin viselkedése mennyit romlik, viszont ez a romlás kimerült egy verekedésben, egy buliban meg némi, egyszeri drogfogyasztásban. 

Ami még kiemelendő, bár megerősített információkat nem olvastam ezzel kapcsolatban, hogy részben önéletrajzi ihletésű a sztori, hisz az írónő maga is katonafeleség, és erős a gyanúm, hogy Kael karakterét a saját férje ihlette, már csak kettejük külső hasonlóságából kiindulva is.

Összességében egy könnyen olvasható, de a tartalmát figyelembe véve kicsivel közepes alatti könyv, aminek nem annyira vágyom a folytatására. Sok volt benne a túlzás, és nem a megfelelő helyeken, amiért kár, mert nagyon ígéretesnek tűnt.