Meg lehet kövezni, de akkor is szeretem McGuire könyveit. Kíváncsi voltam rá, hogy a számára eddig ismeretlen ya mystery-szerű műfajban mit alkot.
Elliot fiatalon találkozik Catherinnel, és hamar beleszeret, ám a sors közbeszól és elválasztja a szerelmeseket. Évekkel később, mikor újra találkoznak, a körülmények korántsem ideálisak, de kitartanak egymás mellett a végsőkig.
Bevallom, nem sokszor vagyok úgy, hogy nem tudom eldönteni, tetszett - e a könyv vagy sem. Ez a regény viszont tipikusan az a kategória.
Az elején, illetve a feléig nagyon nyögvenyelősen ment az olvasás, iszonyatosan nehezen tudtam ráhangolódni, erre a nagyon fura, kissé talán nyomasztó atmoszférájú regényre.
A két főszereplővel nem volt bajom, nagyon aranyosak voltak, de Catherine családja és háttere, a házuk, meg a benne élők a frászt hozták rám, mint a végén kiderült, nem véletlenül. Az agyam olvasás közben még nem tudta megfogalmazni, hogy mi a gond, de a megérzésem már jelezte, hogy valami nagyon nem stimmel. Ebből a szempontból abszolút zseniális a regény. Az tetszett benne, hogy sokrétű. Szól az első szerelemről, annak erejéről, a kisvárosi életről, a bullyingről és egy kicsit a mentális betegségekről is, de teszi mindezt nem szembetűnően, hanem szépen történetbe ágyazva.
Ebből következik, hogy bár Catherine és Elliot szerelméről szól, ennél jóval több, egy kis thriller, egy kis titok és így lesz egészen kerek a sztori a végére. Mondjuk ezt olvasás közben nem mertem volna így kijelenteni, mert nagyon lassan körvonalazódott a cselekmény, és egy kicsit talán túlzottan el is volt húzva, főleg a közepe.
A cselekményt szándékosan nem akarom igazán emlegetni, mert ez tipikusan olyan regény, ami akkor ad igazán élményt, ha az ember szinte nem tud róla semmit.
Azért a szereplőkről még beszélnék egy kicsit.
Elliot nyugodtságot sugároz, magabiztos, de ehhez képest a dühkitörései számomra egy kicsit furák voltak. Ahogyan az is, hogy az anyja távol akarta őt tartani a városkától. Egyértelműen túl volt drámázva ( a nő egyébként elviselhetetlen perszóna volt a férjével együtt). A fiú nagynénje sokkal támogatóbb volt.
Cathrine Elliottal szemben egy elveszett lány, akinek az apja halálával a helyzete rohamosan romlott. Anyja nem igazán törődik mással csak a szállóval, ahol a lány is dolgozik. A vendégek nagyon furák voltak és egyértelműen érezhető, hogy valami nagy titok van a háttérben. Ez az a titok, ami miatt Catherine nem tud teljesen megnyílni Elliotnak sem.
Előtte olvasgattam kritikákat (szigorúan spoiler menteseket), és szinte mindegyik kiemelte, hogy leesett az álluk, mikor kiderült, mit is rejteget a lány. Az ilyen és hasonló kijelentésekkel nagyon óvatosan szoktam bánni, nem véletlenül. Ugyan nem találtam ki, mi a szálló titka, sőt, még csak a közelében sem voltam, de mégsem ütött akkorát. Tény, hogy nagyon jól felépített volt, nem igazán lehetett semmit sejteni, de visszatekintve, az igazság ismeretében viszont minden fura megmozdulás, jelenet teljesen egyértelművé vált.
A bullying része is egész valós volt, biztos, hogy minden iskolában van legalább egy ilyen liba a kíséretével, aki életcéljának tekinti, hogy megszégyenítsen másokat és tönkretegye az életüket.
Viszont az is benne volt, hogy van segítség annak, aki igényli. Aki nem igényli, az meg megint más kérdés... Persze, magára hagyni őt sem szabad, csak más módszerekhez kell folyamodni.
Összességében még mindig nem tudom eldönteni, hogy tetszett - e vagy sem, de inkább az igen felé hajlok. Az azonban vitathatatlan tény, hogy teljesen különbözik McGuire eddigi regényeitől, viszont, ahogy mondani szokták: a változatosság gyönyörködtet.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)