J.A. Redmerski: The Moment of Letting Go

J.A.Redmerski régóta a kedvenc íróim közt van, bár az is igaz, hogy mostanában nem igazán olvastam tőle. Tavaly volt  a kezemben Killing Sarai második része, azóta viszont semmi, de ez lehet, hogy nem véletlen.

Siennát a munkája vitte Hawaii-ra, ahol a sors az útjába sodorta Luke Everettet. Luke olyan dolgokra ébreszti rá a lányt, ami gyökeresen változtatja meg az életét pár hét alatt. Azonban a fiú nem volt teljesen őszinte...

Nem hiszek a véletlenekben, így szerintem ez a könyv sem véletlenül került  kezembe, és az sem véletlen, hogy éppen most.  Annál is inkább, mert már jó pár éve a polcomon pihen, de egészen eddig nem igazán éreztem késztetést rá, hogy kézbe vegyem. Egyáltalán nem bántam meg, hogy csak most olvastam el. Nincs ezen mit  szépíteni, nagyon jókor  talált meg. 

Ha nem lett volna ez a jó időzítés, akkor valószínűleg nem érintett volna meg ennyire, mert a történetet tekintve nem mondható korszakalkotó műnek, de még kiemelkedőnek sem nevezném. Viszont,  ha az embernek megvan az a bizonyos kötődési pont a sztorihoz, onnantól egészen más értelmet nyer Sienna és Luke kálváriája. Nálam a kötődési pont az volt elsősorban, hogy igen sok dolog kapcsán magamra ismertem Siennában, ezen felül még az is megfogott, hogy a regény néhány gondolata igencsak elevenembe talált, függetlenül attól, hogy melyik szereplő mondta ki, néhány dolog pedig igencsak elgondolkodtatott. És végeredményben, többek között mit várunk egy könyvtől, ha nem azt, hogy elgondolkodtasson?

De, hogy ne csak a személyes dolgaimról szóljon a bejegyzés, nézzük a sztorit és a karaktereket.

Maga a történet tényleg kissé sablonosnak tűnhet, Sienna és Luke vonzalma kölcsönös és azonnali, Sienna pedig magából egy kissé kivetkőzve két hét szabadságot vesz ki, csak, hogy még egy kis időt a fiúval tölthessen mielőtt visszatér munkájához az ország másik felén.  Luke persze örül ennek, segít legyőzni a lánynak a félelmeit, éppen csak saját démonjait titkolja. Ugye, hogy nem is újszerű dolog? Pedig sokkal több van benne, mint amennyire elsőre látszik.

Elsőként Sienna munkamániája tűnik ki, ami azért elég gyakori probléma napjainkban is. Sokszor annyira igyekszünk jól teljesíteni a munkahelyen, hogy megkaphassuk az áhított magasabb pozíciót vagy a régóta várt fizetésemelést, hogy szinte elfelejtünk mellette ÉLNI. Igen, így nagybetűvel. 

Azonban Sienna szerencsés, mert a két együtt töltött hét alatt Luke megmutatja neki, hogy igenis érdemes néha félresöpörnie munkát vagy otthagyni azt egészében, és olyat keresni, ami igazán boldoggá teszi.

“But if you’re unhappy with your job, you have two choices: Find a way to be happy, or find one that makes you happy.” He looks out at the room again. “But never let yourself become a slave to it.”

Tény, hogy ehhez mondjuk szükséges az a sajátos életfelfogás és környezet, ami Hawaii--ra és a lakóira jellemző. Nyilván, máshol is meg lehet csinálni, csak kicsit többet kell tenni érte.

Luke megtanítja a lányt szörfözni, segít neki legyőzni a repüléstől való félelmét illetve ráveszi, hogy vegye komolyabban a számára oly fontos fényképezést.

Annyira szerettem ezeket a jeleneteket, kötetlenül, viccelődve élték át ezeket a mindkettejük számára feledhetetlen pillanatokat. Nagy volt köztük az összhang, és csak reménykedni tudtam, hogy a végén egymás mellett kötnek ki.

Egyébként nem csak Luke segített Siennának, hanem fordítva is. A fiú - bár jól titkolja - nagyon mélyen van érzelmileg, amikor találkoznak, de igyekszik ezt a lány előtt nem kimutatni. Nem is tud róla, de Sienna szépen lassan felrázza, és feledteti vele valamelyest azt a tragédiát, amit alig egy éve átélt. Luke nagy titka nem lepett meg igazán, nem éreztem az olyan nagy volumenű dolognak, bár azt megértem, hogy miért nem ezzel indított. Azonban így, hogy sokáig nem beszélt róla, sokkal nagyobb galibát okozott vele. Luke egyébként egy életvidám srác, aki nagyon sok mindenen ment keresztül, és ez bizony nyomott hagyott rajta, de megtalálta azt az életformát, ami neki megfelelő.

Két kiemelkedő rész volt (azt nem mondanám, hogy kedvenc, mert mindkettő iszonyatosan szomorú volt, de legalább szépek), az egyik, mikor Sienna visszamegy Luke házába, és azt látja, hogy a fiú fest. Tudom, hogy ez így egyszerűen hangzik, de az előzmények ismeretében az egész helyzet szívszorító volt, és ehhez jött még hozzá Redmerski stílusa is, ami csak felerősítette a hatást.

A másik ilyen jelenet a vége felé található, amikor is Sienna nem olvasott el egy bizonyos levelet, meg, ami utána történt. Ott picit el is pityeredtem.

Összességében nagyon jókor talált meg a könyv, emiatt eléggé fent van a legek listáján. Nem egy bonyolult történet, de romantika terén nagyon aranyos, néhol ugyan drámába hajlik, de Redmerski stílusának köszönhetően abszolút fogyasztható. Rátett egy lapáttal a helyszín is, hiszen, ki ne akarna egy olyan bungalow-ban lakni, aminek a hátsó kertje maga az óceán?

Jelenleg azt is ki merem jelenteni, hogy egyértelműen újraolvasós, még akkor is, ha nem ez az írónő legerősebb műve.