Egy szerelmi háromszög mindig csapda, s mindig rút áruláshoz vezet. Így hát Kiera megfogadja, hogy tanul az elkövetett hibákból. Szilárd elhatározása, hogy soha többé nem okoz ilyesfajta fájdalmat senkinek, különösen annak az érzelmekkel teli, különleges férfinak nem, aki elrabolta a szívét. De az életben minden kapcsolatnak új kihívásokkal kell megbirkóznia. Vajon kiállja-e az utolsó próbát Kiera szerelme? Szeretni ugyanis könnyű, ám bízni valakiben... az a nehéz.
Az előzőleg olvasott regény után (All The Bright Places) vágytam valami nagyon jóra, ami felráz és úgy döntöttem, hogy Kellan és Kiera történetének következő fejezete tökéletes lesz erre a célra.
Kellan egyre sikeresebb, ezt mi sem példázza jobban, hogy felkérik őket egy országos turnéra, ami hat hónapig távol tartja egymástól a szerelmeseket. De ismervén őket, ez sokkal nehezebb és bonyolultabb lesz, mint egy normál pár esetében lenne.
Szinte még élénken él bennem minden érzés, amit az első rész gerjesztett, volt köztük rosszabb és jobb is, de egy biztos, nem hagyott hidegen.
Ettől a kötettől sem vártam mást fő párosunkat ismerve és pontosan ezért esett a választásom erre a regényre, a Niven könyv miatti állapot után. Tökéletesen ellensúlyozta azt, ahogy azon átszenvedtem magam.
Annyira nem hozott ki belőlem szélsőséges reakciókat, mint az elődje, de még így is bőven jó volt.
Miután végeztem vele, azon kaptam magam, hogy megint azon agyalok, vajon mi is a sorozat sikerének a titka? Mi az, ami miatt ilyen szinten imádom és magával ránt minden hibájával együtt? Nem tudom. Nem a rocksztár főszereplő pasi, és nem is maga a cselekmény. Olvastam már több ilyen sztorit is, de egyik sem volt ..... ilyen. Képtelen vagyok megfejteni a titkot. (remélem azért a sorozat végére sikerül)
Mint mondottam, nem volt annyira szélsőséges a regény, bár nyugodtnak sem mondanám, hiszen viszonylag rövid együttlét után főhőseink belekerülnek egy olyan új helyzetbe, a távkapcsolatba, ami igencsak próbára teszi türelmüket, érzéseiket és egymás iránti bizalmukat is. Alapból - boldogságuk ellenére - is elég törékeny a kapcsolatuk. Ráadásul ugye, Kellan sem egy irodában fog ücsörögni egész nap....
Az első kötetben nem igazán bírtam Kierát, de itt már inkább együtt tudtam vele érezni, legalábbis bizonyos pillanatokban sikerült belőlem előcsalogatnia az empátiát. A többi pillanatban meg...., erről majd később. Szóval igazat adtam neki az aggódásban. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen helyzetben ne találkozna legalább egyszer, egy kicsit (mondjuk egy gondolat erejéig) azzal a bizonyos zöld szemű szörnnyel, még akkor is, ha megbízik a párjában. Az ember sajnos így van programozva, amiben mások vagyunk az az, hogy miként kezeljük ezt a helyzetet. Na, itt volt, ahol nem értettem teljesen egyet a leányzóval, ő sajnos túl sokáig ment el néha. Elhiszem, hogy voltak kétségei, Kellan múltját tekintve ez egyáltalán nem is csoda, de tény, hogy sokszor túlparázta a helyzetet.
Jó, gyanakodni lehet, mert a jelek tényleg elég gyanúsak voltak, de egyértelműnek egyik sem volt nevezhető. Szóval azért szolidarítottam vele, mert tény, hogy a helyzet korántsem volt ideális.
Mint fentebb már említettem, azért voltak még pillanatok, amikor nagyon könnyedén egy kis kanálnyi vízben meg tudtam volna fojtani a hülyeségei miatt. Mintha semmit nem is változott volna, és semmit nem okult volna a korábban elkövetett hibákból. Az elején megint előjött az, hogy az ő csudiszép, csudijó, csudiszexi, rockisten pasija csak az övé, és ezt hajlamos volt minden mozgó élőlény orra alá dörgölni, nehogy valaki szemet merjen vetni rá. Egy ponton úgy éreztem, hogy, ha lehetősége lenne rá, mindenki szeme láttára körbepisilné, mint a kutyák a tűzcsapot, csak, hogy tényleg ne nyúljon hozzá senki, sőt, még rá se nézzen.
Esetenként a régi jó meggondolatlanság is felbukkant. Gyakorlatilag ugyanazt eljátszotta, amit az első részben, csak fordítva. Titokban akarta tartani, hogy Danny visszatért a városba, de azért mindenhová együtt mászkáltak. Kiera két barátnőjének a pasija is Kellan bandájának tagja, mégis mire számított? Meg egyébként is. Annyian ismerik mindkettejüket, csak idő kérdése volt, hogy mikor jut a dolog Kellan fülébe. Ez tökéletes fordítottja volt annak, mikor Danny háta mögött sétikált mindenfelé kézenfogva Kellannal az első részben. És az is mennyire jól sült el...
Oké, hogy itt nem jutott vissza Kellanhoz, hanem teljesen máshogy derült ki, de ez sem Kierának volt köszönhető. Azonban, azt itt kell megjegyeznem, hogy ez csak az elején állt fent. A regény vége és közepe felé minimális, de kézzel fogható változás látszott. Igazából, nem tudom mi volt nála a fordulópont, de Kiera elkezdett érettebben és felelősségteljesebben viselkedni. Talán az is közrejátszott, hogy Kellan távollétében bizonyos dolgokkal kénytelen volt egymaga szembenézni (volt mivel - elég csak nővére helyzetét néznünk).
Szóval észrevehető volt a karakterfejlődés, még, ha kis mértékben is. Egyébként nem csak nála, hanem Kellan esetében is, bár nála ennyire nem volt feltűnő.
Kellan. A regény egyik legjobb része. Már - már irreálisan jó pasi, még a személyes démonjaival és lobbanékonyságával együtt is. Imádtam a szövegét, a gondolatait, a megmozdulásait, mindenét. És még mindig tartom, amit az első rész értékelésénél is említettem, hogy határozottan a normálisabb pasik közé tartozik, múltbeli életmódja ellenére is. Ő is sokat változott, igyekszik szokni a gondolatot, hogy van valaki, aki az állandó társa, várja haza, félti őt és aggódik érte. Ez számára egy teljesen új érzés, élethelyzet, de mindent megtesz, hogy ennek megfelelően viselkedjen és adaptálja az új körülményeket.
Kirohanásai és forrófejűsége még nem múltak el teljesen, ezt az is jól mutatja, hogy mikor meglepetés-szerűen hazaérkezik, hiába hangoztatta addig, hogy bízik a lányban, esélyt nem ad Kierának a helyzet magyarázatára, hanem azonnal levonja a maga kis konklúzióját és persze a legrosszabbat feltételezi barátnőjéről. De még ezzel a tulajdonságával együtt is elfogadnám. Ki nem?
Bár, mint mondtam, nem annyira csapongó a regény, mint elődje, mégis ugyanúgy szerettem. Egyszerűen olvastatták magukat a sorok. Pont egy ilyen kikapcsoló olvasmányra volt szükségem. Alig várom, hogy kézbe vehessem a 3. részt. Sőt, nemrég néztem, hogy lesz 4. rész is, igaz, ez már Griffinre koncentrál majd.
Mint mondottam, nem volt annyira szélsőséges a regény, bár nyugodtnak sem mondanám, hiszen viszonylag rövid együttlét után főhőseink belekerülnek egy olyan új helyzetbe, a távkapcsolatba, ami igencsak próbára teszi türelmüket, érzéseiket és egymás iránti bizalmukat is. Alapból - boldogságuk ellenére - is elég törékeny a kapcsolatuk. Ráadásul ugye, Kellan sem egy irodában fog ücsörögni egész nap....
Az első kötetben nem igazán bírtam Kierát, de itt már inkább együtt tudtam vele érezni, legalábbis bizonyos pillanatokban sikerült belőlem előcsalogatnia az empátiát. A többi pillanatban meg...., erről majd később. Szóval igazat adtam neki az aggódásban. Ember legyen a talpán, aki egy ilyen helyzetben ne találkozna legalább egyszer, egy kicsit (mondjuk egy gondolat erejéig) azzal a bizonyos zöld szemű szörnnyel, még akkor is, ha megbízik a párjában. Az ember sajnos így van programozva, amiben mások vagyunk az az, hogy miként kezeljük ezt a helyzetet. Na, itt volt, ahol nem értettem teljesen egyet a leányzóval, ő sajnos túl sokáig ment el néha. Elhiszem, hogy voltak kétségei, Kellan múltját tekintve ez egyáltalán nem is csoda, de tény, hogy sokszor túlparázta a helyzetet.Jó, gyanakodni lehet, mert a jelek tényleg elég gyanúsak voltak, de egyértelműnek egyik sem volt nevezhető. Szóval azért szolidarítottam vele, mert tény, hogy a helyzet korántsem volt ideális.
Mint fentebb már említettem, azért voltak még pillanatok, amikor nagyon könnyedén egy kis kanálnyi vízben meg tudtam volna fojtani a hülyeségei miatt. Mintha semmit nem is változott volna, és semmit nem okult volna a korábban elkövetett hibákból. Az elején megint előjött az, hogy az ő csudiszép, csudijó, csudiszexi, rockisten pasija csak az övé, és ezt hajlamos volt minden mozgó élőlény orra alá dörgölni, nehogy valaki szemet merjen vetni rá. Egy ponton úgy éreztem, hogy, ha lehetősége lenne rá, mindenki szeme láttára körbepisilné, mint a kutyák a tűzcsapot, csak, hogy tényleg ne nyúljon hozzá senki, sőt, még rá se nézzen.
Esetenként a régi jó meggondolatlanság is felbukkant. Gyakorlatilag ugyanazt eljátszotta, amit az első részben, csak fordítva. Titokban akarta tartani, hogy Danny visszatért a városba, de azért mindenhová együtt mászkáltak. Kiera két barátnőjének a pasija is Kellan bandájának tagja, mégis mire számított? Meg egyébként is. Annyian ismerik mindkettejüket, csak idő kérdése volt, hogy mikor jut a dolog Kellan fülébe. Ez tökéletes fordítottja volt annak, mikor Danny háta mögött sétikált mindenfelé kézenfogva Kellannal az első részben. És az is mennyire jól sült el...
Oké, hogy itt nem jutott vissza Kellanhoz, hanem teljesen máshogy derült ki, de ez sem Kierának volt köszönhető. Azonban, azt itt kell megjegyeznem, hogy ez csak az elején állt fent. A regény vége és közepe felé minimális, de kézzel fogható változás látszott. Igazából, nem tudom mi volt nála a fordulópont, de Kiera elkezdett érettebben és felelősségteljesebben viselkedni. Talán az is közrejátszott, hogy Kellan távollétében bizonyos dolgokkal kénytelen volt egymaga szembenézni (volt mivel - elég csak nővére helyzetét néznünk).
Szóval észrevehető volt a karakterfejlődés, még, ha kis mértékben is. Egyébként nem csak nála, hanem Kellan esetében is, bár nála ennyire nem volt feltűnő.
Kellan. A regény egyik legjobb része. Már - már irreálisan jó pasi, még a személyes démonjaival és lobbanékonyságával együtt is. Imádtam a szövegét, a gondolatait, a megmozdulásait, mindenét. És még mindig tartom, amit az első rész értékelésénél is említettem, hogy határozottan a normálisabb pasik közé tartozik, múltbeli életmódja ellenére is. Ő is sokat változott, igyekszik szokni a gondolatot, hogy van valaki, aki az állandó társa, várja haza, félti őt és aggódik érte. Ez számára egy teljesen új érzés, élethelyzet, de mindent megtesz, hogy ennek megfelelően viselkedjen és adaptálja az új körülményeket.Kirohanásai és forrófejűsége még nem múltak el teljesen, ezt az is jól mutatja, hogy mikor meglepetés-szerűen hazaérkezik, hiába hangoztatta addig, hogy bízik a lányban, esélyt nem ad Kierának a helyzet magyarázatára, hanem azonnal levonja a maga kis konklúzióját és persze a legrosszabbat feltételezi barátnőjéről. De még ezzel a tulajdonságával együtt is elfogadnám. Ki nem?
Bár, mint mondtam, nem annyira csapongó a regény, mint elődje, mégis ugyanúgy szerettem. Egyszerűen olvastatták magukat a sorok. Pont egy ilyen kikapcsoló olvasmányra volt szükségem. Alig várom, hogy kézbe vehessem a 3. részt. Sőt, nemrég néztem, hogy lesz 4. rész is, igaz, ez már Griffinre koncentrál majd.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)