Carol Lynch Williams: Waiting

Mivel Afrikában és Latin - Amerikában nőttek fel misszionáriusok gyermekeiként, London és Zach olyan közel álltak egymáshoz, amennyire csak lehet. Mikor Zach meghal a család szinte teljesen megsemmisül. London apja távoltáságtartó, anyja nem beszél. Napjaik suttogással és feltételezésekkel teliek. Zach vetett véget saját életének? London hibája volt? 

London egyedül van és sodródik, mikor bátyja legjobb barátja és a helyes, új fiú között találja magát, miközben küzd, hogy újra magára találjon és megváltásra leljen ebben a valós és megindító regényben. 

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Tulajdonképpen két oka is volt annak, hogy szemet vetettem erre a szépségre. Az első az volt, hogy egy testvérpárról szól. Részben. És én az ilyen regényeket imádom. Teljesen.

A másik ok ugyan később derült ki, de ettől még nem vált kevésbé nyomóssá. Ez pedig az a tény, hogy ez is egy verses regény. Részben. És pillanatok alatt beszippantott. Teljesen.

Londonnak Zach volt a bátyja, a lelki társa, a legjobb barátja, mindene. Egészen addig, amíg a fiú meg nem halt.

Onnantól London élete darabokra hullik, a barátai sem néznek rá ugyanúgy és a szülei is nagyon megváltoztak, főleg London Anyja.

Vajon Londonnak van esélye túllépni a történteken és újrakezdenie az életét?

Abstractelf felkészített rá, hogy szomorú lesz a vége, de azt nem gondoltam volna, hogy ennyire. Mivel épp betegen, lázasan olvastam, lehet, kicsit érzelmesebben reagáltam le néhány részt, mint normál állapotomban tettem volna, ennek ellenére mégis teljesen helyénvalónak tűnt a dolog még utólag nézve is.

Azonban pont egy ilyen jellegű regényre vágytam, mert lázasan valahogy nem igazán csúszik más.

A maga egyszerűségével és tragédiájával teljesen beszippantott, még akkor is, ha a cselekménye nem kimondottan nevezhető mozgalmasnak.

Ha az ember elveszíti egy családtagját, az mindig tragikus és szomorú helyzet, emellett hatással van az illető további életére is. Minél közelebb állt az illető hozzák, annál inkább érezzük a hiányát és talán annál is inkább változik az életünk.

London nem csak a legjobb barátját, hanem egyben a bátyját is elveszítette. Nagyon szoros kapocs volt közöttük, a lány számára Zach jelentett mindent, így nem csoda, hogy élete is a feje tetejére állt testvére elvesztésekor.

Ami a legdrasztikusabb változás volt, az az édesanyja reakciója, aki attól a naptól kezdve nem hajlandó hozzászólni, sőt, egyenesen semmibe veszi, így fejezvén ki azt, hogy bizony Londont okolja Zach haláláért.

Az elején egyébként akár hihetnénk is neki, ugyanis semmit az ég világon nem tudunk az esetről, azonban ahogy haladunk előre, az apró részletekből lassan teljes képet kapunk London és Zach kapcsolatáról, illetve a fiú haláláról, bár az utolsó darab csak az utolsó oldalakon derül ki, igaz, jó előre kitalálható. Azonban ettől nem lesz kevésbé nehezen emészthető.

Az egész történet tulajdonképpen arról szól, hogyan próbálja London kizökkenteni anyját abból a majdhogynem katatón állapotból, amibe Zach halála után került. Közben persze ő is küzd a gyásszal, és a szeretet hiányával, amit anyja irracionális viselkedése miatt kell elszenvednie. És itt jönnek a képbe a pasik, Taylor és Jessie. Mindkét srác mást és mást képvisel a lány életében, ráadásul London igencsak össze van zavarodva, így nem csoda, hogy egyiktől a másikig szaladgál. Persze nem mentegetni akarom, mert a fiúk szemszögéből nézve finoman sem volt ez fair, de le a kalappal előttük, mert egy szóval sem említették neki. Mondjuk azt nem tudtam eldönteni, hogy azért nem szóltak, mert nem látták vagy csak nem akarták őt ezzel is terhelni és hagyták a fenébe.

Taylor képviseli a múltat, hisz már régóta ismeri a lányt, aki, ha megnyugtatásra vágyik, hozzá megy. Emellett ő volt Zach legjobb barátja is. Az is igaz, hogy ez volt az oka annak is, hogy London kerülte őt, hiszen bátyjára emlékeztette őt,  a parfümjétől kezdve minden.

Jesse ennek pont az ellenkezője , ő lehet a tiszta lap, aki szinte semmit nem tud róla, egyáltalán nem része a múltjának. Egy új kezdet reményével kecsegtet. 

A végén nem értettem egyet London döntésével a fiúkat illetően, de hát ez van, ezt kell szeretni. Nyilvánvalóan nem egyezik az ízlésünk pasik terén.

Egyedül Zach esetében egyezett, ugyanis én is imádtam, legalábbis az alapján, amit a visszaemlékezések során megtudtunk róla. Tipikusan mindig is ilyen fiútesóra vágytam titokban. Egy szerető nagy tesó, aki, vigyáz rám, de lehet vele hülyülni és mindent meg lehet vele beszélni.....

Na, de túllendülve a tesófixációmon, két dolgot szeretnék még megemlíteni a regénnyel kapcsolatban.

Az egyik a viszonylag erős vallásos vonal, amin jelen van a történet folyamán. London egész családja vallásos, kiindulva abból a tényből, hogy a lány szülei misszionáriusok és ez a történet folyamán  többször is visszaköszön az Istenben való hitről szóló gondolatokban illetve a házasságon kívüli terhesség témájában.

A másik, amit megemlítenék az a regény rendhagyó formája. Nem szimpla versforma ez, amit az írónő használ, hanem az úgynevezett free-verse. Kicsit olyan, mint az átmenet a hagyományos versforma és a próza között. A sorok nem olyan szigorúan tördeltek, viszont a versekre és a rímekre oly jellemző dallamosság itt is megtalálható. Rövidek a mondatok, de tartalmasak.

Összességében a történet nem gyors, elgondolkodtató és mikor a végén a két London találkozik, ember legyen a talpán, aki nem könnyezi meg.