J.R.Ward: Újjászületett szerető

Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a testvériség házába, egy bukott angyal, Lassiter segítségével. Miután kicsit megerősödik, újult erővel veti bele magát a harcba, és nem sejti, hogy ismét szörnyű végzet leselkedik rá.

Álmában Tohr egyre többször pillantja meg elvesztett szeretteit, akik egy hideg, elszigetelt világban, a Köztesben vegetálnak. Megmentőjéhez, a bukott angyalhoz fordul, hogy segítsen nekik végre az Árnyékba jutni. Amikor azonban Lassiter elmondja neki, hogy az egyetlen megoldás az, ha újra beleszeret valakibe, Tohr biztosan tudja, hogy mindnyájukra szörnyű vég vár…

Ekkor azonban találkozik egy nővel, akinek hozzá hasonlóan keservesen alakult az élete. Tohr naponta vívja élet-halál harcát az alantasokkal, ráadásul felbukkan egy új ellenség is, aki a király életére tör, mindeközben pedig igyekszik ellenállni a lassan-lassan kialakuló szerelemnek és szenvedélynek… Vajon képes lesz megbékélni, és végleg elengedni a felét, hogy mindannyian nyugalomra találhassanak?

Végre elérkezett az idő, hogy kezembe foghattam Testvérek történetének következő epizódját. Ha azt mondom, hogy ideje volt már, az sem fejezi ki tökéletesen az érzéseimet.

Tohr még mindig nem heverte ki Wellsie elvesztését, de hogyan is heverte volna, hiszen feleségéről, feléről és közös gyermekükről van szó.

Teljes erővel veti magát a harcba arra számítva, hogy az majd enyhülést hoz szíve fájdalmaira, és betölti a benne tátongó űrt. Ha pedig nem, hát az sem baj...

Azonban a segítség a legváratlanabb helyről, a legváratlanabb formában, Lassiter, az angyal személyében érkezik.

Az a baj, hogy nem épp kellemes emlékek fűződnek a kötet megjelenéséhez. Amit a kiadó művelt  körülötte, az minősíthetetlen.  Az hagyján, hogy mennyi idő telt el az előző rész megjelenése óta (több, mint egy év), mert tisztában vagyok azzal, hogy nagy meló lefordítani egy ilyen könyvet, nem két perc, főleg úgy, hogy tényleg jó is a fordítás. És akkor még a kiadás többi fázisáról nem is beszéltünk. De az, hogy etetik a rajongókat ilyen légből kapott dátumokkal, amit hetente változtatnak banálisabbnál banálisabb időpontokra, na az már röhejes. És igazándiból ezért ( meg a horribilis összegért, amit elkérnek a könyvekért) gondolkozom azon, hogy innentől eredeti nyelven olvassam a sorozatot, még akkor is, ha imádom a magyar fordítást. 

Na, de hessegessük is el gyorsan ezt a csúnya morgolódást. Nem akartam ezzel indítani, de már igencsak kikívánkozott még akkor is, ha süket fülekre talál.

Szóval a lényeg.

Azt szeretem a sorozatokban, hogy amelyeknél az a helyzet áll fenn, hogy beléjük vagyok szerelmesedve, ott olyan pillanatok alatt süppedek vissza a már jól ismert világba, mintha ki sem szakadtam volna onnan, akkor is, ha sok idő telik el két rész között. Itt sem történt ez másképp, annak ellenére sem, hogy nem ez volt a kedvenc kötetem a sorozatból.

Mivel kezdjünk? A jó vagy a rossz dolgokkal? 

Essük túl hamar a rosszon, de előtte egy idézet:

- Ha az a gazember ártalan - szólalt meg Rhage -, akkor én vagyok a kibaszott húsvéti nyuszi.- Ó, remek! - vágott vissza valaki. - Akkor mostantól úgy foglak szólítani, hogy Hollywood, az ugrifüles.

- Csokisárkány - dobta be valaki.

- Szerepelhetnél egy Milka - reklámban, és végre kereshetnénk valami pénzt is...

- Emberek! - dörrent fel Rhage. -  A lényeg az, hogy Xcor nem ártatlan és én nem vagyok húsvéti nyúl...

- Hol a kosarad?

- Játszhatom a tojásaiddal?

- Ugorj ide, nagyfiú....

- Srácok, befognátok végre? De komolyan!  (89.oldal)

Sajnos Thor és Autumn párosan nem tartozott a kedvenceim közé. Valahogy Thor eddig sem nyerte meg a szimpátiámat, inkább a közömbös tartományban mozgott. De hát hogyan is érhetne fel V. vagy Rhage mögé? Mondjuk ez egyéni ízlés kérdése, ezzel tisztában vagyok. Borzalmas a múltja, ez is tény, de ez még nem elég ahhoz, hogy kedvenccé avassam őt.

Keksz Xhex sem a szívem csücske, valamiért úgy érzem, hogy kilóg a sorból és nem azért mert nő. Nem , itt valami másról van szó. Ha rájövök mi az, mindenképpen megosztom veletek is. Mondjuk azért az tetszett, hogy gyakorlatilag ultimátumot adott Johnnak.

Egyébként az sem igazán segített a helyzeten, hogy sokszor használta az írónő Xhex teljes nevét, aminek láttán valahogy akaratlanul is minden egyes alakalommal feltört belőle a kuncogás. Lehet, hogy én vagyok rosszul programozva, de tök vicces.

És itt szerintem be is fejeződött az általam kifogásolt dolgok sora, úgyhogy jöhetnek a pozitívumok.

Ami a legjobban tetszett, hogy nagyon eseménydús volt és több szálon is igencsak haladtak a dolgok. A másik, aminek nem tudok nem örülni, hogy az alantasok kicsit háttérbe szorultak, és  Xcor bandája  lett az, aki leginkább borsot tör a Testvérek orra alá. Jó, edzésnek ott vannak az alantasok is, azokat is lehet öldökölni, de ők jelenleg nem törik az agyukat valami nagy durranáson.

Mellette Qhuinn életének alakulása kötött le leginkább. A kétszínű szemekkel megáldott félistent vámpírt kötetről kötetre egyre jobban szeretem. Ezért is örülök, hogy róla fog szólni a következő rész.

Imádom, hogy olyan szoros a kapcsolatuk Johnnal, bármit megtennének egymásért, aminek tanúbizonyságát is láthattuk a könyvben. Arról nem is beszélve, hogy Qhuinn tényleg nagyon badass harcos és megérdemli az elismerést.

Azt is el tudnám képzelni, hogy esetleg Laylával legyen valami, de hát tudjuk, hogy ennek bizonyos  ,szinte áttörhetetlen akadálya van. Pedig jó párost alkotnának.

Mit is akartam még?

Ja, persze, hát Lassiter. Angyalmániámból következik, hogy rögtön megszerettem, El nem tudom mondani, mennyire örültem, hogy ilyen  sok szerepet kapott , és ennyi kellemes percet szerzett nekem.

Biztos kihagytam még valamit, de most akkor sem fog eszembe jutni, ha felakasztanak. Közben  mégis eszembe jutott - biztos megijedtem a saját fenyegetésemtől  Újdonság volt az, hogy  szándékosan érzékeltetve volt, hogy mennyi idő telt el a könyv kezdetétől a befejezéséig. Megdöbbentő volt számomra, hogy 4 évszakot ölelt fel. Valahogy nem gondoltam volna. Ennek fényében visszagondolni arra, hogy esetleg a korábbi részeknél is ez volt a helyzet, egészen fura.

Összességében, mint az elején is említettem, nem lett a kedvencem, de  nagyon sok kellemes percet szerzett. Picit szerepelhettek volna többet is a többiek, meg most annyira a humor sem tengett túl, de talán majd a következőben, amire remélhetőleg nem kell ennyire sokat várni.