J.A. Redmerski: The Edge of Never (A soha határa)

A húszéves Camryn Bennett mindig is újszerű, kreatív gondolkodásáról volt híres, tudta, hogy többet akar az élettől, minthogy a folyton ismétlődő mintát kövesse és így öregedjen meg.

Egészen addig azt hitte jó irányba halad az élete, amíg szét nem esett minden. 

Törekedve arra, hogy ne nyeljék el a negatív dolgok és tovább tudjon lépni, Camryn készül összeköltözni legjobb barátnőjével és elkezdeni új munkáját. 

De az Észak - karolinai Raleigh belvárosának legjobb klubjában váratlanul végződő este után úgy dönt,   az eddigi ismert életét maga mögött hagyja .

Egy, néhány szükséges dolgot tartalmazó kis táskával, egy pénztárcával és egy mobillal és mindenféle úti cél és szállás nélkül elindul busszal, hogy megtalálja önmagát.

Amit talál helyette az egy Andrew Parrish nevű pasi, aki nem is annyira különbözik tőle, hisz ugyanúgy sötét titkokkal küzd. De Camry megesküdött, hogy soha nem engedi le a maga köré húzott falakat. És hogy hogy soha többé nm lesz szerelmes. 

De Andrew-val sok olyan dolgot tesz, amiről sosem gondolta volna, hogy valaha is megteszi. Andrew megmutatja a lánynak, hogy milyen igazán élni és megadni magukat a legmélyebb, legsötétebb vágyaiknak.

Utazásuk alatt a srác lesz Camryn új és izgalmas életének középpontja, kihozza belőle a szerelmet, a bujaságot és olyan érzelmeket, amiről nem gondolta, hogy lehetséges.

De vajon Andrew sötét titka elválaszthatatlanul összeköti majd őket vagy éppen ellenkezőleg, szétszakítja őket teljesen?

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Ez is egy olyan könyv, amit a goodreads folyamatosan lökdösött elém átvitt értelemben, egészen addig, amíg beadtam a derekam, és megnéztem miről is szól. Nem hangzott rosszul, ráadásul a velem hasonló ízlésű olvasók is kivétel nélkül áradoztak róla. Egy sima, kis new adult, romantikus könyvet vártam és végül valami egészen mást kaptam.

Andrew és Camryn egy buszút alkalmával találkoznak. Ám közös útjuk nem ér véget, mikor leszállnak a célállomáson. Az élet és Andrew megérzései újra összehozzák őket, és össze is fogják a  pár napig tartó road trip alatt. Az együtt eltöltött idő folyamán mindketten leküzdik legmélyebb félelmeiket, megnyílnak egymásnak. 

Vajon együtt maradnak akkor is, ha elérték céljukat? M i lesz, ha kiszállnak az autóból?

Camrynt egyik este megkörnyékezi legjobb barátnőjének a pasija, akivel nagyon rég óta ismerik már egymást. Természetesen Cam jó barátnőhöz híven elmondja barátnőjének, aki óriási hisztit csap. Camryn úgy érzi, menekülnie kell környezetétől, magányra van szüksége, így buszra pattan és elindul amerre lát. Szó szerint. Nincs igazán úticélja, csak utazni akar és felejteni. 

Amikor aztán találkozik Andrew-val, akkor az utazás célja is megváltozik. Minél tovább akar a fiúval utazgatni, még akkor is, ha nem mondja ki.

A fiúnak is jól jön a társaság, hisz haldokló apját kell meglátogatnia. Mikor már nem kéne a lánnyal utaznia, akkor is vele megy, mert képtelen egyedül hagyni, és nem is tudja ezzel mennyit segít neki, hiszen megtanítja őt élni, azzal, hogy különleges kalandokba rángatja őt bele.

Cam egy elé visszafogott lány, de szeretetreméltó. Nem hibátlan, de végül is ki az.  A fiú pedig feszegeti a korlátait bőségesen.

Andrew karakterét nagyon imádtam. Ki ne szeretne egy jó pasit (kék szem vagy zöld, már nem emlékszem pontosan, és sötét haj), tetoválásokkal, aki még gitározik, énekel is. Ráadásul klasszikus rock rajongó és egy Chevy Camaro-t vezet. Itt személy szerint már végem volt. (ja, és nem 17 éves, hanem 25). Szóval adott az alapanyag ahhoz, hogy jót lehessen olvadozni a könyvön. És bár elsőre kemény fiúnak tűnik ( az is, mert jól tud verekedni, amit be is bizonyít a történet folyamán), valójában hatalmas lelke van és úriember. Mondhatni majdnem tökéletes.

Nagyon tetszett, hogy nem lett a főszereplők között azonnal szerelem, hanem szépen lassan alakultak a dolgok, volt bizonytalanság, meg minden, ami a való élethez hozzátartozik.

“The heart always wins out over the mind. The heart, although reckless and suicidal and a masochist all on its own, always gets its way.” 

Tipikusan az a könyv, aminél baromira nem érdekel mennyi az idő, csak olvasni akarod tovább és tovább egészen a végéig, mert megbolondulsz, ha nem tudod meg mi lesz kettejükkel.

Aztán elérsz majdnem a végére és kapod a pofont, akkorát, hogy a fal adja a másikat. Megmondom őszintén én a végét végigbőgtem. Olyat tett bele az írónő, amivel kb. egy perc alatt sikerült összetörnie, kifacsarnia és eltaposnia a szívemet. Egyébként egészen a csattanóig fogalmam sem volt semmiről. Csak egy halvány érzésem volt, hogy valami még van a háttérben, de erre nem igazán számítottam.

Egyszerűen imádnivaló egy könyv, és bizony a százas papírzsepi erősen ajánlott a végére, még akkor is, ha olvasás közben ez a lehetőség fel sem merül. 

Van benne jó pár enyhén korhatáros jelenet is, meg elég sok a káromkodás benne, de valahogy ez is hozzátartozik a karakterekhez meg a történethez, és a műfajhoz is, sőt kimondottan kellett is bele. Enélkül valahogy nem is lett volna az igazi.

Lezárt a sztori, tehát nem sorozattal van dolgunk, de jól is van ez így.  (update: azóta mégis kiderült, hogy lesz folytatás)

Azt hiszem ismét egy kedvencet avattam.

A pinteresten található egy oldal, ami a könyvnek van szentelve, és az ahhoz kapcsolódó képeket tartalmaznak, például, hogy a rajongók szerint hogyan nézhet ki Andrew (némelyiknél még levegőt is elfelejtettem venni...), meg sok minden más is. Érdemes megnézni.

Hát ez jó zagyva bejegyzés lett, elnézést érte, de körülbelül az érzéseim is ilyen kuszák voltak mikor végeztem a könyv olvasásával. Egyszerűen képtelen vagyok visszaadni azt az érzést.... Olvassátok el , és akkor tudni fogjátok, hogy miről beszélek ;)