Stephanie Perkins: Anna and the French Kiss (Anna és a francia csók)

Anna nagyon várja a végzős évét Atlantában, ahol van egy jó kis állása, egy hűséges legjobb barátja, és egy alakulófélben lévő kapcsolata,a miből még bármi lehet. Éppen ezért nem igazán lelkesedik hogy egy párizsi bentlakásos iskolába küldik - egészen addig, amíg nem találkozik Etienne St. Claire-rel, a tökéletes párizsi pasival ( és angol és amerikai is egyben, ami az észveszejtő akcentusát okozza), aki teljesen ellenállhatatlan. Az egyetlen probléma, hogy a srác foglalt, és tulajdonképpen Anna is az, ha valami összejön a majd az otthoni majdnem- kapcsolatából.

Ahogy a tél lassan tavaszba vált, vajon az év egy Francia csókjával ér majd véget, ahogyan Anna - és az olvasók- várták?

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Régóta szemeztem már ezzel a könyvvel (ha - ha- ha, melyikkel nem....) Mindenhol csak áradoztak róla, így nem volt nehéz feltennem a kívánságlistára. Sőt még Borostyán is azt mondta, hogy szerinte  nekem ez a könyv bizony tetszeni fog.
Aztán, bármennyire is szimpatikusnak tűnt a leírása alapján, valahogy nem vitt rá a lélek, hogy elkezdjem. Azonban mikor belekezdtem, azonnal magával ragadott és állandóan azon járt az eszem, hogy mikor folytathatom.

Anna-t szülei a lány megkérdezése nélkül egy évre Franciaországba küldik tanulni , az ottani amerikaiaknak fenntartott iskolába. Teljesen elveszettnek és elhagyatottnak érzi magát barátai, szülei, családja nélkül egy vadidegen országban, minden nemű nyelvtudás nélkül ( ami szül néhány vicces helyzetet). Ám az iskola falain belül hamar barátokra lel, sőt talán még a szerelem is rátalál egy helyes, brit akcentussal rendelkező amerikai/francia fiú személyében.

Egy ideje nem igazán bírom a kizárólag romantikus műfajú könyveket, főleg nem, azokat, amiknek a "találkozunk-azonnal szerelembe esünk-drámázunk-kibékülünk-boldogan élünk amíg meg nem halunk" felépítésű sablon az alapjuk. A YA műfajon belül a romantikus könyvnek hála a jó égnek kicsit elrugaszkodtak ettől a végsőkig lerágott koncepciótól. Persze, azért akad ezek között is bőven félresikerült mű, de az Anna and the French Kiss egyáltalán nem tartozik ebbe az "elrontott" kategóriába.

Olyan történet ez, ami visszarepít egy picit a gimis évekbe, szerethető karaktereket felvonultató édes és vicces, de legfőképpen nyálmentes sztorit kapunk, melynek egyes mozzanatainál talán mindenki magára ismer egy kicsit. Boldog, kliséktől nem mondom, hogy teljesen mentes sztori, de a szereplők beszélgetéseivel mégis sikerült az írónőnek ellensúlyozni a csöpögés felé hajló részeket. 

Külön tetszett, hogy a főszereplők egyike sem a tökéletes, minden hiba nélküli, hiperdivatos, laza csaj/csávó.

Hiába képzeli Anna St. Claire-t tökéletesnek, a történetből kiderül azért, hogy korántsem az. Sőt egy nagyon is bizonytalan, magával és családi körülményeivel küzdő srác.

Anna sem gyönyörű, vagy legalábbis nem tartja magát annak (ami már alapból nagyon nagy szó!). Rés van a fogai között, nincs megelégedve a frizurájával és olyan kis aranyosan esetlen, értem ez alatt azt, hogy akkor esik hasra, mikor nem kéne, akkor szólja el magát, amikor nem igazán kellene. Az meg amiket bizonyos helyzetekben gondol, néha kimondottan vicces.

Az is értékelendő, hogy nem egyik napról a másikra alakul ki a kapcsolatuk, tehát nem az a megszokott "azonnal beléd szerettem, mert annyira gyönyörű vagy" románc. Többször majdnem összejönnek, de valami mindig közbejön. Van, hogy a fiú barátnője, van, hogy Anna és St. Claire közös barátnője Meredith, van , hogy csak ők maguk az akadálya annak, hogy tovább lépjenek. Igen, joggal gondoljátok, hogy ez veszélyes lehet az élvezhetőségre nézve, de véleményem szerint Perkins pont jókor hagyta abba a huzavonát és engedte össze a szereplőket.

Aki régebb óta olvassa a könyvekről írt bejegyzéseimet, találkozhatott már azzal a ténnyel, hogy szeretem, ha egy könyvnek nem feltétlenül boldog a vége. Valahogy ez a "perverzió" alakult ki bennem az évek alatt. Jobban megérintenek a drámai, szomorú végkimenetelű , vagy esetleg keserédes befejezésű könyvek, mint esetleg egy olyan, ahol a végén minden szép és jó és mindenki boldog  túl boldog és mindenhonnan ugrálnak a rózsaszín pónik szivárványt hányva. Azonban itt már a könyv felénél azt éreztem, hogy muszáj, hogy jó vége legyen, máskülönben nagyon ingerült leszek. Egyszerűen nem tudtam volna másképpen elképzelni a befejezést, annyira a szívemhez nőttek a szereplők, hogy nem tudtam nem szurkolni nekik. Mostantól Perkins is belépett azoknak az íróknak a táborába, akiknek a könyveit gondolkodás nélkül veszem ezentúl a kezembe. Végtelenül gördülékeny, könnyed , kacagtató, kimondottan aranyos történet.

Remélem a Lola and the Boy Next Door is hasonlóan a kedvencemmé válik majd.

Az írónő honlapján sok érdekességet megtudhatunk, meghallgathatjuk a playlistet, a spoilerekre éhes olvasóknak is kedvez Perkins, aki a képek és a stílus alapján egy végtelenül szimpatikus nőnek tűnik, olyannak aki folyton látja az élet napos oldalát.