Ahogyan az lenni szokott, rég felfigyeltem a regényre, mert a megjelenéskor elég nagy hajcihő volt körülöttem, de akkoriban nem igazán vonzott, aztán meg feledésbe merült.
Majd kijött a trailer a filmhez, aminek következtében újból felfigyeltem rá. Nem igazán a történet vonzott, hanem inkább a kíváncsiság dolgozott bennem, hogy mi az, ami milliókat ilyen szinten megőrjít.
Tessának előre el van tervezve az egész élete, stabil párkapcsolat, főiskola, minden.
Amivel nem számolt, az az, hogy főiskolai élete első napján összefut egy Hardin nevű sráccal, aki szinte azonnal véget is vet a nyugodt és jól megtervezett kis életének.
Hát ez egy igencsak elcseszett sztori volt, az már biztos. Már - már közelíti a Fifty Shades szintjét, bár ott legalább a pasi igyekezett őszinte lenni, ami az itteni főhímről nem igazán mondható el. De ne szaladjunk ennyire előre.
Először is le kell szögeznem, hogy nem tartozom a One Direction generációba, engem nem ért el a láz, úgyhogy legalább az nem befolyásolt az olvasás során, hogy ez a sztori fanfictionnek indult. Nem tudtam beazonosítani, hogy ki kicsoda és nem is akartam, de jó volt ez így.
Bár mondjuk többször megfordult a fejemben, hogy vajon mennyiben befolyásolná az élményt meg a véleményemet, ha jobban ismerném az együttest, akik a regényt ihlették. Azonban be kellett érnem azzal, amit így kaptam. És hogy az mi volt? Nem tudom. Pár órája tettem le a könyvet (amikor a bejegyzés piszkozatát megírtam), és nem igazán tudok napirendre térni fölötte. Egyfelől baromi gyorsan haladtam vele, pörögtek az oldalak, pedig egyáltalán nem egy rövidke könyv.
Másrészt viszont sok helyen halálra idegesítettek a szereplők. Nem a sztori, az csak szimplán átlagos volt, de a szereplők...
Tessa egy tipikus jókislánynak van beállítva, akinek a kontrollmániás anyja szervezi az életét, de a lánynak ez így is tökéletes. Egészen addig, amíg nem találkozik Hardinnal (olyan nehéz megszokni ezt a nevet). A fiúnak köszönhetően Tessa viselkedése rövid idő alatt kb. 180 fokos fordulatot vesz. Ahogy haladtunk előre az időben a lány akarva - akaratlanul egyre inkább olyan lett, mint az anyja, egyre több tulajdonságát vette át, anélkül, hogy feltűnt volna neki.
Hardin is változott szerencsére, mert eredeti állapotában szimpla paraszt volt a lelkem. Mondjuk ezt a végéig sem tudta teljesen levetkőzni magáról, főleg, ha a végét nézzük. Na, ami ott kiderült, az a legalja volt.... Ilyen mocsok dolgot tenni valakivel, még akkor is, ha nem ismerte.... Főleg akkor.
Nem véletlenül olvastam több helyen, hogy Tessa és Hardin kapcsolata egy klasszikus toxikus kapcsolat. Nem volt teljesen normális dolog, amit egymással műveltek. Oké, hogy mindkettejüknek van múltja, ami miatt ilyenek, de ez akkor is kissé túlzás volt. Egyikük sem volt képes véget vetni kettejük viszonyának, pedig mindketten a tudatuk legmélyén tudták, hogy ez nem jó.
Egyébként, ahogy olvasgattam, a legtöbben Hardint utálták, pedig Tessa ugyanúgy benne volt a dologban. Tény, hogy Hardin szemétsége megbocsájthatatlan, és a végét olvasva Tessa helyében a pasit valamelyik köztéren a legnemesebbik részénél fogva lógattam volna fel, de Tessánál meg az tűnt fel, hogy szinte kérte, hogy a srác bántsa. Jó, így nyíltan nem mondta ki, de csak visszament hozzá sokadszorra is, miután Hardin megalázta és elküldte. Ez simán felért egy kéréssel.
A srác meg mit vett le ebből? Bármit megtehet vele, úgyis visszamegy hozzá, elég ha kiskutya szemekkel néz rá. Tisztára, mint a bumeráng, mindig visszatér...
Persze Tessa sem volt gyenge, a minden lében kanál attitűdjével. Olyan dolgokba ütötte az orrát, amibe sokszor még az összeszokott párok sem teszik, és akkor csodálkozott azon, hogy visszanyalt a fagyi és Hardin dühöngő állattá változott. Ha már itt tartunk, nem ártott volna neki némi indulatkezelési tréning meg egy jó pszichológus, mert az volt az érzésem, hogy többszörös személyisége van, azzal a különbséggel, hogy nála ez nem járt emlékezet kieséssel.
De, hogy ne csak a negatívumokkal foglalkozzak, hanem kiemeljem az előnyöket is, az tetszett, hogy Tessa szembe mert szállni az anyjával a regény egy pontján. Éppen ideje volt.
Illetve az is szimpatikus volt, ahogy Hardinnak az apjával alakult a kapcsolata, igaz, nagyon lassan, de alakult.
Kicsit egyébként úgy voltam a sztorival, mint az Esztelen trilógiával. Frusztrált és idegesített, de egyszerűen nem tudtam elszakadni tőle. Az a helyzet, hogy a stílus jó, olvastatja magát, de megőrültem a karakterek idegesítő döntéseitől és reakcióitól. Hailee Steinfeld Rock Bottom című száma simán lehetne a regény theme songja, tökéletesen illik a regényre, meg az én viszonyomra is a regénnyel.
És, hogy fogom - e tovább olvasni? Valószínűleg igen, mert kíváncsi vagyok, Hardin miként mászik ki abból a helyzetből, amit az utolsó fejezetben (illetve tulajdonképpen az egész könyvben) teremtett magának.
(Azóta már egyébként az egész sorozattal végeztem, csak kissé le vagyok maradva a bejegyzésekkel....)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)