Ugrás a fő tartalomra

Top 5 új kedvenc szerző, akiktől idén olvastam először

Nem igazán szoktam top 5-ös, 10-es, akárhányas listákat írni, valahogy nem igazán hoznak lázba. Azonban amikor megláttam Abstractelf posztját a témában, rájöttem, hogy mégis érdemes lenne megmutatni az én új kedvenceimet is.

Így jött létre az én ötös listám. A tavalyi 25 új szerzővel szemben idén 28 (számomra) új író regényével volt szerencsém találkozni, volt akitől rögtön többet is olvastam. Akadtak közöttük jók, kevésbé jók, szuperek, és csalódások is, de ez így van rendjén.
Most pedig lássuk a legjobb ötöst fordított sorrendben.


5) Jonas Jonasson:

Az ötödik helyen ez a svéd szerző áll. Még az év elején kaptam kölcsön  a kolléganőmtől a százéves embert, amit nemsokára követett az analfabéta is. Nagyon jól szórakoztam rajtuk, olyannyira, hogy tavasszal a könyvfesztiválon megvettem a szerző harmadik könyvét is. Igaz, olvasni még nem olvastam, de 2017-re is kell valami.

4) Layla Hagen:

Ugyan csak egy regényt olvastam tőle idén, de az nagyon magával ragadott, és biztos vagyok benne, hogy fogok még olvasni Hagen regényt. Már több fel is került a tbr-omra.

3) Ernest Kline

Nem mondhatom, hogy kimondottan a kedvenc műfajomban alkot a szerző, de talán pontosan ebben rejlik a dolog szépsége, és épp ezért tetszett annyira a Ready Player One. Természetesen ezek után tervben van az Armada is.

2) G.R.R. Martin

Abban, hogy Martin bácsi ezüstérmes lett a listán, nagy szerepe van a filmsorozatnak is, mert anélkül nem biztos, hogy kézbe vettem volna a könyveket. De kézbe vettem, és imádtam.

1) Rain Arlender
Y

Az Y elég meghatározó olvasmánya volt az évnek, így majdhogynem természetes, hogy az írónője bekerült a top 5-be, és a helyezés sem meglepő szerintem. Mindhárom könyvet szerettem, igaz mindegyiket másként és másért, így vitathatatlan, hogy a legjobb új szerző Arlender lett. Különlegessége az, hogy meg vagyok róla győződve, hogy félig magyar a szerző, ami ritkaságszámba megy nálam. Mármint a magyar szerzők könyvei. Azonban ami jó, az jó, akárki is írta.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Szaszkó Gabriella: Kora február (Midlife Crisis #1)

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen? A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.