Claire Kells: Girl Underwater

A tizenkilenc éves Avery Delacorte imádja a vizet. A Massachusetts -i Brookline-ban nőtt fel, a közösségi uszodában vett úszásórákat, a helyi csapat vezető embere volt. Középiskolában a nyílt vízi versenyeken vett részt, öblökben és tavakon. Most, másodéves egyetemistaként, az egyetemi csapat tagja, és bár küzd új életének kihívásaival és az elvárásokkal, de jól érzi magát. Igazán tökéletesen. 

Minden megváltozik, amikor Hálaadáskor, a hazafelé úton repülője a Sziklás - helység coloradoi részén lezuhan. Ő az egyike az öt túlélőnek, rajta kívül három kisfiú és Colin Shea, a lány csapattársa menekült meg.

Colin az a személy, aki rá akarta venni Averyt, hogy azokban a számokban induljon, amiben ő szeretne, legyen önmaga, aminek a lány makacsul ellenállt, ezért kerülte a fiút a első tanév első napja óta, de most a nulla fok alatti hőmérsékletben, minimális készletekkel, a semmi közepén muszáj együttműködniük úgy, ahogyan egyikük sem gondolta volna. 

 (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Emlékszem, hogy erre a könyvre még jóval megjelenés előtt figyeltem fel, egy külföldi kiadó által kiadott katalógusban. Már akkor biztos voltam abban, hogy ha megjelenik, meg kell szereznem, és el kell olvasnom.

Colin és Avery épp repülővel utaznak családjukhoz, ám a gép lezuhan a Sziklás - hegység kellős közepén egy tóba. Csodával határos módon mindketten kisebb sérülésekkel megússzák a zuhanást és három másik kis túlélővel együtt magukra maradnak.

Filmekben általában nagyon szeretem az ilyen túlélő történeteket, megtestesítik azt, amitől a legtöbb ember retteg, ám a legtöbbjük eljátszik a gondolattal, hogy vajon ők túlélnének - e egy ilyen eseményt. Én sem vagyok más, nekem is eszembe jutott már, hogy mit tennék, de ismervén magam, nem sokáig húznám. Finoman szólva alkalmatlan vagyok az ilyen "kalandokra".

A regény két nagy szálra osztható, az egyik maga a túlélés része, a másik pedig az eset utóhatásait igyekszik megmutatni az olvasónak.

Az a gond, hogy az alapgondolat nagyon tetszett, de mindkét szállal voltak problémáim.

Elsősorban az, hogy a fülszöveg ígérete ellenére, sokkal nagyobb hangsúlyt kapott a katasztrófa utóélete, mint maga a túlélés. Ennek azért nem örültem, mert kimondottan emiatt vettem kézbe a regényt.

Az sem tette hihetőbbé a történetet, ahogyan viselkedtek. Három kisfiúval ragadtak ott, közülük Tim volt a legidősebb, 6-7 éves, a másik két fiúcska kisebb volt, az egyik 5 éves, a másik még beszélni sem igazán tudott.

Tim személyisége még a hihetőbbek közé tartozott, le a kalappal előtte, hogy így viselte a vele történteket, de ez szerintem olyan ritka, mint a fehér holló, még akkor is, ha fikcióról beszélünk. Persze, Avery és Colin igyekezett megóvni őket a borzalmak nagy részétől, azonban úgy gondolom, hogy a másik két fiúcska ábrázolása nem volt reális. Nem találni még két ilyen korú gyereket, akik öt napig csendben, viszonylag nyugodtan (talán két alkalommal sírtak) megülnek egy helyben két vadidegennel úgy, hogy látták a szüleiket meghalni. Oké, hogy valószínűleg fel sem fogták a történteket, de akkor sem gondolom, hogy ez lenne a tipikus viselkedés egy ilyen eseménysorozat után. Azért merem ezt így kijelenteni, mert én is ezzel a korosztállyal dolgozom, tudom milyenek. Nehezen hittem el, hogy ilyen  (viszonylag)  nyugodtan elücsörögtek adott körülmények között, minden elfoglaltság nélkül.

Aztán a másik dolog, hogy meg sem próbáltak élelmet szerezni. Segíteni akartak egy félig halott nőnek világra hozni a gyermekét, de valahogy az élelemszerzés gondolatát azonnal elvetették, ahogy a Tim által felfedezett kunyhó megközelítését is. Az egész olyan furán vette ki magát, tisztára az volt az érzésem, hogy beletörődtek abba, hogy nem mentik meg őket, és ott fognak meghalni, feladták a harcot (kb. a második napon). Értem én, hogy 3 apró kisgyerekkel meg Colin sérüléseivel nem akartak nekiindulni, de nem kell ahhoz zseninek lenni, hogy rájöjjenek, egy kunyhóban nagyobb esélyük van a túlélésre, mint egy faágakból, törmelékekből összetákolt sátorszerűségben.

Azt is értem, hogy ahhoz, hogy a kunyhóba érjenek, egy teljes napig kellett volna túrázniuk, nehéz volt a terep, de nem érte volna meg? Főleg, ha nem találták volna meg őket olyan hamar, ráadásul a vadállatok ellen is sokkal védettebbek lettek volna. Mert ugye vadállatok vannak, egy medve fel is tűnt a színen, mondjuk, hamar "leszerelték".  Mellékmegjegyzésként annyit azért megemlítenék, hogy rakhatnának már valami más állatot is az ilyen könyvekbe (a Black Ice-ban is medve volt), nem mindig csak a medvét. Oké, hogy nagy meg ijesztő, de mi van a farkasokkal, pumákkal vagy a vérengző mókusokkal? Egyébként meg utánanéztem, azokban a helyekben nem is élnek grizzly-k csak fekete medvék..... Mellékmegjegyzés vége.

Avery és Colin egyébként nagyon erősítették egymást. Bár az fura volt, hogy kicsit, mintha szerepet cseréltek volna, mert Avery varrta össze a sebeket, gyújtott tüzet, meg zavarta a medvéket, Colin meg  magas, széles vállú, erős pasiként a gyerekeket dédelgette. Tudom, sztereotípia meg előítélet, de akkor is furcsának hatott.

Egy idő után azért rájöttem, hogy az írónő inkább a belső vívódásra, az érzelmekre koncentrált, ennek ellenére a romantikus szál nagyon kis sutára sikeredett. nem igazán volt íve az érzelmek kialakulásának, sokszor voltak ugrások, ami miatt úgy éreztem, hogy valamit kihagyott, és így nem volt teljes a kép. Nem tudom, érthető - e, amire gondolok, de nem tudom jobban elmagyarázni. Ezek a kis "kiesések" egyébként nem csak a romantikában mutatkoztak, hanem Avery felépülésében is.

A stílus,az írásmód viszont egészen jó volt, ez sokat dobott a könyvön. Nem bántam volna, ha a regény inkább a túlélés részére koncentrál, de így is egy közepes könyv kerekedett ki belőle. Egyszeri olvasásnak elment.