Ugrás a fő tartalomra

Ez most egy zenés könyvesposzt, csak mert megérdemlem hűsítő jelleggel


Szerettetek bele már könyvbe a hozzá tartozó playlist alapján? Nem?

Hát nekem most sikerült. És, hogy melyik könyv volt az, amelyik szerelembe ejtett? Jamie McGuire Providence című regénye.
Épp az írónő weboldalán járkáltam, mert frissítenem kellett a Gyönyörű Sorscsapáshoz tartozó playlist linkjét, és, ha már ott voltam, akkor a "folytatásához", a Walking Disasterhez is belinkeltem a hozzá tartozót.
Tudni kell, hogy én azokat a zenéket is imádtam, amiket ahhoz a két könyvhöz kapcsolt. A jelek szerint nagy mértékben egyezik az ízlésem az írónőjével, ami külön plusz pont neki.
Ezért kíváncsi voltam a többi regényéhez tartozó zenékre is. És ekkor történt a dolog. Egymásra néztünk, a playlist meg én, és nekem abban a pillanatban végem volt.
Magát a könyvet ugyan még nem olvastam, de ha annyira jó lesz, mint a zenei felhozatal, igencsak szeretni fogjuk egymást.
Íme néhány ízelítő: (Figyelem, nagy mennyiségű fülnek való csemege következik, mert most kiélem zenemániás énemet)

Sia - Breathe Me 

Marjorie Fair - Empty Room - régi nagy kedvencem ez a szám, még a One Tree Hilles időkből. Azóta sem tudtam megunni.


One Republic - Secrets - Az első slágerük óta nagy rajongójuk vagyok, nincs ezen mit magyarázni.


Lifehouse - Everything - Sokaknak ismerős lehet, imitt - amott feltűnt sorozatokban betétdalként (pl. Smallville) egyébiránt meg az irányzat kedvelőinek biztos, hogy alapból ismerősen cseng az együttes neve


Foo Fighters - Hero - Egy másik legendás rock banda, akiről már valószínűleg sokan hallottak. Nem ez a legjobb számuk, de határozottan nem rossz. ;)


Shinedown - Call Me - ez is nagy kedvencem. Ha nagyon magamba vagyok zuhanva, akkor sűrűn hallgatom, sokszor egymás után.


Bírjátok még? Ígérem már nem sok van, csak még egy - két szám és végzünk! :)

Red - Pieces - Szerintem a Shinedown rajongóknak őket sem nagyon kell bemutatni, a többiek meg csak hallgassanak bele, magáért beszél.


Red Jumpsuit Apparatus - Your Guardian Angel - végül, de nem utolsósorban


Az összes zeneszám meghallgatható egyébként az írónő honlapján, azok is, amelyeket nem linkeltem most itt. 
Most úgy nagyon ingerenciám támadt a regényre, mert a zenék miatt elkapott a hangulata. Ti a számok alapján milyen regényre számítotok?
A könyv egyébként idén jön magyarul is.

Köszönöm a figyelmet. Ez most - mint a cím is árulkodik róla - zenés könyvesposzt lett egyébként meg random agymenés. Mert ehhez volt kedvem. Mert elegem van. Meg melegem. És na. Ez van.

Ezt meg csak úgy grátiszba, mert tetszik:
Red - Hymn for the Missing 


Megjegyzések

  1. One Rep., RED!, Lifehouse... ajaj... már értem a nagy szerelem okát. :))

    VálaszTörlés
  2. Válaszok
    1. Üdv a klubban ;)És ha lehetne, csillagoztam volna a hozzászólásodat, úgyhogy vedd úgy, hogy van egy csillagod :D

      Törlés
    2. bekommentelem molyon és akkor kielégítheted a csillagozási vágyad :D szuper könyv lehet ha ilyen jó zenék vannak hozzá!

      Törlés
  3. Ennél a könyvnél nem csak a playlist, hanem már a borító is ütős. Egy lendületesebbet gördítettem az egérrel és a bejegyzés címének elolvasására nem is volt időm, rögtön a képre fókuszáltam. Kicsiny szívem összefacsarodott a látványra, majd tudatosult az írónő neve is és azonnal beindult a pavlovi reflex: AKAROM! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mire kijön magyarul a könyv, már egész jó kis rajongótábora lesz, úgy látom :) Egyébként örülök, hogy tetszett a playlist is :))

      Törlés

Megjegyzés küldése

Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)