Ugrás a fő tartalomra

Lisa Schroeder: Chasing Brooklyn

Nyugtalan lelkek és üres szívek.

Brooklyn képtelen aludni. A bartája , Lucca, éppen egy éve halt meg és most a közös ismerősük, Gabe is elhunyt túladagolásban.
Minden egyes alkalommal, mikor becsukja a szemét, Gabe szelleme vár rá. A lánynak fogalma sincs mit akarhat, és miért nem Lucca látogatja inkább az álmait.
Nico képtelen megállni. Folyamatosan fut, próbál menekülni a fájdalom elől, amit öccse elvesztése okozott neki. De mikor Lucca szelleme üzeneteket hagy neki, melyben arra kéri, hogy segítsen Brooklynnak, a fiú elnyomott érzelmei  a felszínre törnek.
Amikor a rémálmok erősödnek, és az üzenetek egyre egyértelműbbé válnak, Nico nyit Brooklyn felé. De egyikük sem képes bevallani, hogy kísértik őket. Egészen addig, amíg be nem engedik a másikat az életükbe, egyetlen lélek sem lesz képes megnyugodni.
(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

Azt hiszem az I heart you, you haunt me-ről szóló bejegyzésemben már írtam, hogy igazándiból az írónő könyvei közül ez volt az amit elsőként, már jóval a megjelenése előtt kiszúrtam magamnak, de aztán mégis a fent említett darab került előbb a kezembe.
AZonban ez is megerősített abban, hogy az írónő összes könyvét szépen sorban el kell olvasnom.
Elöljáróban annyit, hogy ez is nagyon jó volt, de az I heart you mégis egy hangyányit jobban tetszett.

Brooklyn elvesztette barátját, Luccát, Nico pedig az öccsét egy évvel ezelőtt egy autóbalesetben. Ez valamilyen szinten összeköti őket. Aztán egy évvel a baleset után meghal Gabe is túladagolásban, aki szintén az autóban ült azon a bizonyos estén. Sokan azt hiszik öngyilkosságba menekült, mert képtelen volt elviselni a tudatot, hogy Ő túlélte, Lucca pedig nem.
Brooklynban és Nicoban van még valami közös a veszteségen kívül, mégpedig az, hogy mindkettejüket látogatja egy szellem. Brookly-t Gabe szelleme, Nico-t pedig Lucca.
De, hogy miért, azt egyikük sem tudja. Talán akkor sikerül kideríteni, ha mesélnek egymásnak ezekről a titokzatos látogatókról, ám az nem is olyan könnyű...

Azt hiszem, azt már említenem sem kell, hogy imádom ezt a  rendhagyó, verses regényformát. Több könyvnél is említettem már, így itt nem áradoznék róla részletesen, nem akarok senkit untatni vele feleslegesen.
Csak annyit említenék meg, hogy tényleg annyival többet képes átadni, mint egy hagyományos könyv....
Na, de térjünk át a lényegesebb részekre.
A történetet 2 szemszögből követhetjük, felváltva mesél Brooklyn és Nico, ami azért is tetszett, mert sokszor ugyanazt a helyzetet láthattuk más szemmel.Ez a váltott szemszög egyik előnye.
A mesélő fejezetenként változik, fejezetcímként pedig az épp aktuális dátumot láthatjuk. A teljes könyv egyébként cirka 2 hónapot ölel fel.
Az is jócskán hozzáad a könyv sikeréhez esetemben, hogy iszonyatosan jók a szereplők. Annyira jó, hogy van még YA írónő, aki tud jó, valós karaktereket írni, akikről elhisszük, hogy bármikor szembejöhetnek velünk az utcán. Normálisan , életszerűen reagálnak egyes helyzetekre és a párbeszédeik (már amennyire ez a versformából látszik) sem erőltetettek, hanem abszolút hihetőek.
Nicot-t nagyon bírtam. A futásban próbálja feldolgozni testvére halálát, aki nem csak testvére, hanem legjobb barátja is volt. Amikor rájön, hogy talán több is köti a lányhoz, testvére (volt)barátnőjéhez, mint a gyász, leblokkol, mert a legnagyobb félelme, hogy Brooklyn Luccát keresi majd benne, ezt pedig nem szeretné.
Brooklyn is szimpatikus, ő is küzd a saját démonjaival, próbálja túlélni a múltbéli és a jelenbeli tragédiákat a saját elgondolásai szerint. Kerülgetik egymást, de egyik sem meri megtenni megtenni az első lépést a másik felé, egyik sem képes elmondani a másiknak a nagy titkát. Ami érthető is, mert ki az aki úgy indítana egy lehetséges kapcsolatot, hogy elkezd azokról a szellemekről beszélni, amiket lát? Elég bizarr lenne.
Éééééés megint ki kell emelnem a zenei utalásokat. Az előző könyv után csak remélni tudtam, hogy ebben a könyvben sem lesz másképp és jobbnál jobb számokkal fogja feldobni a történetet  az írónő a megfelelő helyen, a megfelelő időben. Volt itt minden, mi fülnek ingere: Kings of Leon, Jason Mraz, The Killers, Fall Out Boy, Linkin Park, Coldplay (tőlük a Fix you c. szám, amiért külön rajongok), Lifehouse, All American Rejects. The Fray, Evanescence.  A bandák nevére kattintva pedig bele is hallgattattok pár számba, amik szerepeltek a könyvben.   Már ezekért megérte elolvasni.
Aztán ha az eddig felsorolt okok nem lennének elegendők, hogy elolvassuk a könyvet, megsúgom, hogy vannak itt még Schroeder - féle szellemek is. Tudjátok, nem a csilli-villi, tapizható, látható, cuki szellemek, hanem a "normál" szekrényajtót nyitogató, hátborzongató, fura üzenetekkel kommunikáló fajtából valók. Ijesztőek, bár szándékaik nem rosszak, jelenlétüket hideg fuvallat jelzi, láthatatlanok, szóval olyan hagyományosak, ami ebben a csillogó vámpírokkal és szexi zombikkal teletűzdelt világban, amivel mi olvasók mostanában körbe vagyunk véve, kimondottan gyöngyszemnek számít.
A végére maradt még egy pici érdekesség is. A könyv végén megjelenik és/vagy említve van az I heart you-ból megismert Ava és Jackson. Tehát ez a történet is akkoriban és azon a helyen játszódik, ahol a másik könyv.
Eddig sem titkoltam, hogy engem jobban el lehet kápráztatni egy szomorkás, tragikus véggel, mint egy csupa rózsaszín ömlengéssel. Pontosan ezért maradt összességében alul ez a könyv az írónő általam már olvasott másik könyvével szemben. Ott nincs egyértelmű boldog vég, itt van. Nincs ezzel semmi gond, csak én a "nem hagyományos" befejezéseket jobban értékelem.
Ezt leszámítva pillanatok alatt beszippantott, letehetetlen volt, és azonnal el is kezdtem a következő Schroeder könyvet.

 A könyv trailere kedvcsinálónak:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tome Topple 16. kör - 1. hét

Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo