Brittainy C. Cherry: The Air He Breathes (Elements #1)

Brittainy C. Cherry regénye is egyértelműen azok közé tartozik, amikre kb. megjelenésük óta figyelek, de megvártam, amíg leül körülöttük a kezdeti lelkesedéshullám, meg azt, hogy az én kíváncsiságom kitart -e.

Mivel a kíváncsiságom kitartott, a hype meg nagyjából leült körülötte, így itt volt az ideje, hogy nekiessek és elolvassam.

Liz egy tragédiát követően érkezik haza a felejtés, és talán az újrakezdés reményében. Ekkor találkozik a mogorva, és mások által veszélyesnek titulált Tristan Cole - lal, akivel sokkal több a közös pont az életükben, mint azt a lány gondolná.

Elsőként az tudom elmondani, hogy akkora hév és lelkesedés nem kapott el a regény olvasása közben, mint amire a sok - sok pozitív vélemény alapján számítottam. Azonban, azt is le kell szögeznem, hogy  bizony még így is az átlagnál bőven jobb történetet olvashattam. 

Igyekeztem úgy belekezdeni, hogy minél kevesebbet tudjak a sztorijáról, annak érdekében, hogy teljes legyen a meglepetés és az élmény. Azonban, ez nem igazán sikerült, tekintve, hogy már azonnal az elején, az első pár fejezetben rájöttem az egyik nagy csattanóra, részben ezért is kapott csak négy csillagot a végén. Viszont az írónő mentéségére legyen szólva, a másik nagyobb fordulattal igencsak meglepett, és fogtam a fejem rendesen! Abszolút nem számítottam az események ilyesfajta alakulására.

A történet témájából adódóan igencsak érzelmes, de ezek az érzelmek nem mindig pozitívak. Inkább erőteljesen keserédesként jellemezném őket. Voltak rettenetesen szomorú, szívszorító részek, voltak kevesek és szívmelengetőek, és viccesek is. A humor nagyon megfért benne, hiszen muszáj volt egy kicsit ellensúlyozni a szomorkásabb részeket, amit Faye és Emma karakterével nagyon jól oldott az írónő.

Emma, a tipikus ártatlan kislány gondolkodásával és tetteivel sokszor csalt mosolyt az arcomra, Faye megnyilvánulásaitól meg egyenesen vinnyogtam a nevetéstől, kicsit sem nőiesen. A beszólásai az esetek nagy részében mindenféle szűrőt mellőztek, és ez nagyon szórakoztatóvá tette a karakterét.
A két főszereplő karakter némileg komolyabb, de ez a velük történtek tekintetében nem annyira meglepő. Két megtört lélek, akik mindketten elvesztettek valakit, és ezen még nem teljesen tették túl magukat. Az írónő szépen ábrázolta a vívódásukat, a gondolataikat illetve, hogy mennyire befolyásolta őket a közvetlen és a tágabb környezetük véleménye.

Kimondottan jól vette ki magát a váltott szemszög, így Tristan és Liz gondolataiba is bepillantást nyerhettünk. Az egyetlen negatívum számomra az volt, - ami szintén belejátszott a egy csillag levonásába - hogy az elején nem azt látták a másikban, ami valójában volt, és nem az igazi énjük miatt voltak együtt. Nem tudom, ez így mennyire érthető, de szerintem, aki olvasta már, az nagyjából érti, hogy mire gondolok. Lehet, hogy azért zavart ez annyira, mert nem éltem át ilyen élethelyzetet (hozzáteszem, nem is szeretnék), de annyira furának tűnt az egész, mintha kicsit tudathasadásosak lennének a szereplők. 
Szerencsére azért hamar túlléptek ezen, de valahogy mégis megmaradt bennem a rossz érzés miatta.

A végén volt izgalom meg meglepi bőven, ezt nagyon szerettem benne. Persze, azért a happy end garantált, de nem bántam, mert mindkét főszereplő bőségesen megérdemelte a boldogságot, akár sokszorosan is.

Így utolsó észrevételként, amin még meglepődtem, az a szereplők kora volt. Nem volt ez negatívum, egyszerűen csak meglepett, hogy már harmincasok a szereplők, és nem a húszas éveiket tapossák. Én abban a tudatban éltem, hogy fiatalabbakról szól a könyv, de még egyszer hangsúlyozom, ez nem volt rossz, sőt, egészen  jól vette ki magát.

Összességében a regény a jobb romantikus regények közé tartozik. Kicsit lassú, kicsit szomorkás, de mégis szép történet volt ez. Mindenképpen érdemes figyelni a írónő munkásságára.