Elérkeztünk hát az év utolsó összegzéséhez is. Nagyjából sikerült tartanom magam a decemberi tervekhez, sikeresen teljesítettem a várólista csökkentést is, aminek kimondottan örültem. Sok évig nem sikerült, de most ki tudtam olvasni a 12 listán szereplő könyvet.
Terveimhez híven először az If You Stayt fejeztem be, ami meglepően jó volt. Nem az mondom, hogy tökéletes, mivel a vége elég összecsapott hatást nyújtott, de összességében elszórakoztatott. Iszonyat régen ült már a listámon, egészen konkrétan 2013 óta, így örülök, hogy végre elolvastam.
Közben elkezdtem, illetve folytattam a karácsonyi hangolódást Tom Fletcher Christmasaurus című meséjével. Audiobookban hallgattam, és rettenetesen jó élmény volt. A felolvasó, Paul Shelley valami fantasztikus színes hangrepertoárral adta elő a történetet, kezdve a koboldok énekétől egészen a Christmasaurus morgásáig. A történet is aranyos, kis karácsonyi sztori az elfogadásról.
Utána kiválasztottam az utolsó várólista csökkentős könyvemet, a What Waits in the Watert, ami egy YA thriller, de a gyengébb fajtából. Viszonylag könnyedén ki lehetett találni a gonosz személyét, a dráma része is tipikusan tinikre jellemző volt, de nem épp pozitív értelemben. Sajnos szerkezetileg sem volt az igazi, volt benne néhány bukfenc. Az írónő másik regénye, az erdős az jobban tetszett, de legalább sikerült vele teljesítenem a kihívást, ezért már megérte elolvasni.
A hónap folyamán még újraolvastam a The Boy Who Sneaks in my Bedroom Windowt, ami sokadszorra, minden hibájával együtt aranyos volt, bár a realitástól még mindig baromi messze áll. De ez ennek a könyvnek az esetében nem igazán érdekel.
Végül végre megjelent a The Scarab Beetle sorozat 6.része kb. 3 év után. Nagyon vártam már Kayli és a fiúk kalandjainak folytatását, bár bevallom, ennyi idő után erősen kellett gondolkodnom, hol is maradt abba a történet.
Forrás: photos.com |
Megpróbálom a Tempestet még idén befejezni, bár sok esélyt nem látok rá.
Ha sikerül, meg, ha nem, akkor is olvasni fogom januárban a most elmaradt A.L. Jackson regényt, illetve Abstractelf karácsonyi ajándékát, a Poles apartot.
Jó lenne még sort keríteni Matt Haig regényére, a Karácsony apó és a csokitojásra, ami szintén a fa alatt lapult. Illetve, lehet, hogy Ward könyvét is elkezdem, ha már megvettem, jobb túlesni rajta (igen, jól érzitek, a kiválasztottban szereplő páros nem a kedvencem...).
Ha ezt mind sikerül elolvasnom, akkor igencsak erősen kezdődik majd az év.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)