Ugrás a fő tartalomra

Milyen a jó negatív kritika?

Jelenleg a kimondottan könyves bejegyzések terén szünet van. Nem szándékosan, csak így hozta az élet. De, hogy addig se legyen teljesen üres a blog, egy facebookos bejegyzés kapcsán eszembe jutott egy téma, amivel előbb - utóbb  minden könyves blogger találkozik. Ez nem más, mint a negatív kritika.
De kezdjük a ( bár nem szeretem ezt a szót) kritikával  általában. Ez az, amit mindenki tud írni, akinek van véleménye. Persze ezek egyáltalán nem olyanok, amiket a különböző hivatalos kritikusok írnak, de mégis sokszor nagyobb a hatásuk, mint azoknak, amelyeket elismert szakmabeli emberek vetnek papírra. Már csak azért is, mert nem befolyásol minket pénz, ismertség,egyszerűen csak megosztjuk a gondolatainkat az olvasottakról.
A pozitív kritika, mikor valami elnyeri tetszésünket,  a könnyebb része a dolgonak. Azt viszonylag egyszerű leírni, hogy ki mit szerettet az adott könyvben, filmben, színházi darabban (de maradjuk most csak a könyveknél, ha már könyves blogról van szó). Szóval azt egyszerű megfogalmazni, miért kedvenc az adott olvasmány, bár nekem sokszor nehezemre esik értelmes bejegyzést összehozni egy nagyon - nagyon jó könyvről, anélkül, hogy átcsapna áradozásba. :)
A negatív lehúzó kritika már más tészta. Azt senki nem szereti, főleg az nem, akiről írják, holott lehet belőle okulni, csak hozzáállás kérdése az egész.
De milyen is a jó negatív kritika, amiből lehet okulni és az ott felvetett hibákat érdemes átgondolni? Kell - e egyáltalán negatív kritika? Segítjük vagy hátráltatjuk vele a szerzőt?
Kell negatív kritika, mert gondoljunk bele milyen világ lenne, ha mindenkinek minden tetszene? A másik, hogy ha nem születnének negatív véleményezések minden szerző ülne a babérjain megnyugodva, hogy nincs hová fejlődniük, mert mindenki tökéletesen elégedett azzal amit írnak. Az más kérdés, hogy sokan még akkor sem foglalkoznak a nem kimondottan jó kritikákkal, mikor vannak. Pedig egy jól megfogalmazott, megindokolt iromány alapján tényleg lehet fejlődni.
De ehhez az kell, hogy ne egy mondatban legyen megfogalmazva. Ha annyiból áll a vélemény, hogy : "Ez egy nagyon rossz könyv", azzal nem sokra megy a szerző. De ha megindolkoljuk, hogy azért rossz, mert unalmas a történet, vagy rosszak a a karakterek, azzal már lehet valamit kezdeni. 
Persze azon is múlik a dolog, hogy a kritizált mű szerzője hogyan viszonyul ezekhez. Ha minden egyes negatív véleményt személyes sértésnek vesz, akkor nem fog egyről a kettőre jutni. Azért ha valaki publikál valamit, nyilván tisztában van azzal, hogy lesz, akinek bizony nem fog tetszeni és ezt a véleményét nyilvánosságra is hozatja.
Kérdés még, hogy hogyan tálaljuk, mert ez sem mindegy. Jobb az, ha nyersen felsoroljuk szerintünk milyen hibák vannak az adott könyvben, vagy tompítsunk egy kicsit rajta? Melyik a jobb, ha nyíltan kimondjuk, hogy XY könyve borzalmas, vagy ha úgy kezdjük, hogy egész jó volt, de.. és felsoroljuk a hibákat. Melyiknek lesz nagyobb hatása? Melyik verziónak van több értelme?
Valószínűleg napestig folytathatnám a gondolatmenetet és soha nem érnék a végére, mert újabb és újabb kérdések sorozatát szülné. Úgyhogy marad az alapkérdés. Milyen a jó negatív kritika? Érdekelje - e  a vélemény szerzőjét egyáltalán, hogy mennyire okul belőle az akinek ez érdeke lenne?

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Tome Topple 16. kör - 1. hét

Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo