Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (45)

Az előző havi összegzésem kissé megcsúszott, és ezáltal rövidke is lett, viszont most időben vagyok.
Mondjuk, sok mindenről nem tudok beszámolni, úgyhogy hosszúnak ezt az összegzést sem nevezném majd. 


Mint mondtam, nagyon keveset olvastam szeptemberben, olyannyira, hogy mindösszesen két könyvről tudok beszámolni, és abból még az egyiknek nem is értem a végére. Pedig nem hosszú Jamie McGuire From Here to You regénye, de sem időm, sem kedvem nem volt igazán olvasni. Nem ezt a könyvet kimondottan, hanem úgy általában. Kicsit úgy éreztem, pihentetnem kell az olvasást a júliusi - augusztusi olvasómaratonok után. 
Pihenésre viszont tökéletesen alkalmas volt Angel Lawson új könyve , a Summer's Kiss, főleg addig, amíg ki nem jön az írónő másik trilógiájának zárókötete.
Viszont annál nagyobb kedvvel vetem bele magam az októberbe.

forrás: www.hello-october.com

Azért is nagyon várom ezt a hónapot, mert rájöttem, hogy a második fele kicsit lazább lesz meló szempontjából (hosszú hétvége,  őszi szünet meg ilyenek), így talán több időm jut az olvasásra, ráadásul kezdődik a kucorodós időszak, vastag pokrócok, illatgyertya, forró tea és egyéb kiegészítők időszaka, amit imádok.

Amit mindenképpen szeretnék olvasni, az Angel Lawson The Road to Heaven című zárókötete. Szeretem ezt a reverse harem sorozatot, így nagyon várom, hogy olvashassam a végét.
Valamiért nagyon megfogott Anna Todd új regénye, a The Brightest Stars, de nem tudom megmondani, hogy miért (na jó, talán a katonás téma sokat nyomott a latba), így bekerült az októberi kalapba.


Halloween közeledtére tekintettel pedig lehet, hogy belekezdek az AZ-ba, bár ez még csak egy nagyon kósza terv. Nem tagadom, kissé megijeszt a könyv mérete, de pont jó lesz a havi régi könyvnek, míg az Angel Lawson az újnak, ha már a szeptembert passzolnom kellett.

 

Ha ehhez mégsem lesz kedvem, akkor Ward új, tűzoltós regényét fogom olvasni, amire szintén nagyon kíváncsi vagyok, már csak azért is, mert nem olvastam még tőle nem - fantasyt, ez pedig egyértelműen nem fantasy sztori.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.