Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő Összegzés (41)

A hónap, amikor sok mindent elengedtem. Akár ezt a címet is adhattam volna a posztnak, mert tényleg erről szólt a hónap. A magánéletben is elengedtem dolgokat, meg könyves téren is. Könyves téren többnyire azért, mert egyszerűen a kihívások által meghatározott olvasmányok nagy százalékban nem igazán jöttek be, illetve nehezen haladtam velük. Így úgy döntöttem, hogy innentől szabad a vásár, azt olvasok, amit akarok, kihívásokról függetlenül.



Elsőként egy szakkönyv került a kezembe, a Pszichotrükkök 3-6 éves korig. Mivel ezzel a korosztállyal dolgozom, jól jött Suzanne Vallières könyve, és habár elsősorban szülőknek nagyon jó kis mankó, azért én is el tudtam tanulni belőle egy - két trükköt. Ezzel a könyvvel pedig le is tudtam a havi 1 régi olvasmányt (ez az egy kihívásom megmaradt... még).

Az Invisible Emmie is kívül esett a komfortzónámon, egyrészt mert a middle grade korosztálynak szól elsősorban, másrészt meg a részben képregény mivolta miatt. Azonban kellemes csalódás volt, jó volt a téma nagyon. Nyilván bele lehetett volna mélyülni jobban a bullying témába, meg jobban ki lehetett volna dolgozni a közösségi média veszélyeit és hátrányait, de a célkorosztálynak, kezdésnek tökéletesen megfelelő, a felhívó jelleg így is érvényesült és emellett rettenetesen jó humorral szórakoztatott is.

Teljesen véletlenül bukkantam rá Angel Lawson A Piece of Heaven című regényére az újdonságok között, ami egy önálló reverse harem történet. El nem tudom mondani mennyire jól esett, még akkor is, ha messze nem volt hibátlan. De rettenetesen kikapcsolt és elszórakoztatott, illetve jó volt addig alapozásnak, amíg a hónap végén megjelent a Ghost Bird sorozat 12. része, a Love's Cruel Redemption. Most tartok kb. a felénél és végre egy kicsit több benne az akció, mint az előző részekben. Ez már nagyon hiányzott.

Közben olvasgattam az Enjoying the Chase-t is, de nagyon lassan haladok vele, egyszerűen nem tudok ráhangolódni. Már azon is gondolkodtam, hogy félbehagyom, de tisztában vagyok azzal, hogy akkor már az életben nem fogom kézbe venni.

Forrás: https://qnholifield.com

Júniusban azért megpróbálom majd befejezni a Kirsty Moseley regény, mert nehogy már ne, meg a végére érnék a Stone regénynek is (ez utóbbival szerintem nem lesz gond).


Aztán innentől kezdve szabad a vásár. Azt tudom, hogy mindenképpen szeretném az új Jamie McGuire regényt olvasni és jön a hónap végén a Rebecca Donovan sorozat folytatása is. Így azt gondolom, nem lesz gond, hogy mit olvassak, inkább azzal, hogy mikor. De ez már egy másik kérdés...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Szaszkó Gabriella: Kora február (Midlife Crisis #1)

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen? A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.