Ugrás a fő tartalomra

10 könyv, amit egykoron nagyon szerettem, de ma már nem csúszna...

Forrás:boldomatic.com
Kit ámítunk? Mindenkinek vannak olyan könyvei, amiket régebben imádott, de most már más szemmel néz rá, esetleg észrevette a hibáit, amit korábban a lelkesedés miatt nem látott vagy egyszerűen csak annyit változott az ízlése, hogy már nem kötné le.
Na, ezekből próbálok én most összeszedni tízet. Sajnos nem volt nehéz dolgom, sok olyan könyv van, ami már nem hoz lázba, még ha az emléke szép is.


Stephenie Meyer - Twilight saga - Úgy gondolom, ez sok mindenkinél végezne ezen a listán. Akkoriban ismerkedtem a YA-val, a fantasyval meg az angolul olvasással, így nem igazán volt összehasonlítási alapom. Bevezetésnek nagyon jó volt, akkor rettenetesen lelkesedtem érte, de ahogy egyre több könyvet olvastam, úgy hagyott alább a lelkesedésem. Azóta már megváltam a könyveimtől is, de azért az emlék mindenképpen megmarad.

Jay Asher - 13 Reasons Why - Emlékszem, nagyon oda meg vissza voltam tőle. Kicsit talán az az elhidegülés oka, mint a Twilight esetében, hogy a műfajon belül ez volt az első olvasmányom, azért volt rám nagy hatással. Azóta olvastam sokkal jobbakat és durvábbakat is.

Elizabeth Scott: Love you, hate you, miss you - A borító volt az, ami igazából elcsábított, igaz a történet sem volt rossz. Azóta azonban nagyrészt kerülöm a YA realistákat, valószínűleg azért sem lelkesedem már azért sem.

Becca Fitzpatrick: Hush, hush A másik nagy - nagy kedvenc, aminek az olvasására ma már nem lehetne rávenni. Az az időszak már elmúlt, mikor az angyalok menők voltak. Akkor nagyon sok mindenkinek ajánlottam, annak ellenére, hogy láttam a hibáit, sokan szerették és remélem van, aki még mindig szereti.

Cassandra Clare: The Mortal Instruments Az első három részt nagyon szerettem, a negyedik és ötödik részt is elolvastam, sőt, még a Clockwork sorozat első részét is, de ott feladtam. Már baromira nem kötött le, ráadásul akkoriban derült ki, hogy még egy sorozat készül ugyanebben az univerzumban. Valahogy úgy éreztem, hogy nem lehet már több bőrt lehúzni erről a világról, de úgy látszik mégis. Nálam  jó írónő ismérve az, hogy nem ragad le egy világnál, hanem mer újat alkotni, ne adj' isten új műfajba is belekóstol. Egyébként, nem csak emiatt veszett el a lelkesedésem, hanem egyszerűen a ya fantasy műfaj kopott meg számomra.

Stephanie Perkins: Anna and the French Kiss Ezt a könyvet 1,5 nap alatt olvastam ki és egyszerűen imádtam! Oda meg vissza voltam tőle, nagyon jól esett a lelkemnek, olyan cuki kis romantikus könyvecske. Talán ennek a könyvnek az esetében sajnálom a legjobban, hogy már a már kihunyt a tűz.

Kelley Armstrong: Darkest Powers Derek, ó drága Derek! Ő volt többek között a nagy hajtóerő, amikor a sorozatról volt szó, de mai fejjel már nem tudom, hogy mi is vonzott benne annyira. Sajnos annyit változott közben az ízlésem, hogy ez a sorozat már nem fér bele a kedvencek közé.

Cynthia Hand: Angyalsors Nincs ezen mit tagadni, ez a sorozat bizonyos okokból különleges helyet foglal el a szívemben, de azzal is tisztában vagyok, hogy a történetből már kinőttem, már nem kötne le.

Sophie Kinsella: Boltkóros sorozat Becky kalandjaival szintén a kezdeti években ismerkedtem meg. Olyannyira, hogy a sorozat egyik kötete volt az első teljes könyv, amit elolvastam angolul. Azonban sajnos időközben a chick - lit elvesztette a varázsát számomra, így ez a sorozat is erre a sorsra jutott.

Tonya Hurley: Ghostgirl Az első két részt nagyon szerettem, viszont a harmadik részre már képtelen vagyok rávenni magam. Mit tehetnék? Oda a varázs...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Szaszkó Gabriella: Kora február (Midlife Crisis #1)

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen? A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.