Ugrás a fő tartalomra

Múlt & Jövő - Összegzés (39)

Először is, Boldog Húsvétot és azzal járó kajakómát mindenkinek!
Én tegnap már megsütöttem 2 adag linzert, meg megcsináltam egy hatalmas adag kókuszgolyót és a készítésétől (meg az illatoktól) jól is laktam, így már nem tudok ránézni sem. Mondjuk ez a palacsintával is így van. Mire megsütöm, tele is leszek vele. De egy picit elkalandoztam. Mivel április elseje van, álljon itt halálosan komolyan a havi összesítés.

Azt hiszem, nem lehet okom panaszra, egészen jól haladtam az olvasásaimmal ( a posztírás már más téma, de arról most ne essék szó...),  bár kicsit máshogy alakultak a dolgok, mint ahogy azt terveztem.

Első "feladat" volt, hogy befejezzem Janet Evanovich könyvét, ami sikerült is. Jó volt, jó volt, de nem hagyott bennem mély nyomokat. Nagyon meg kéne magam erőltetni, hogy össze tudjam foglalni, miről is szólt, pedig azt tudom, hogy olvasás közben jókat nevetgéltem.

Aztán, mivel kaptam az értesítést, hogy megjelent az Obsidio, így egyértelmű választásnak tűnt a Gemina újraolvasása, hiszen ennek a trilógiának az esetében nem árt tisztában lenni az apró részletekkel is, mert néha azokban rejlik a titok.

Egyik nap beleolvastam Amazonon a Gentleman Nine című Penelope Ward regénybe és kedvet kaptam hozzá. Nem bántam meg, nagyon kellemes kis regény volt, végig lekötött, tetszett. Szeretem az ilyen hirtelen felindulásból születő jó élményeket.

A hónap második hirtelen felindulása a Midnight Sun volt. Na, nem kell a fejetekhez kapni, nem a Meyer féle, hanem Trish Cook könyve. Nagyban hasonlított a Minden, mindenhez, de mégsem volt ugyanaz. A lezárás szép volt, illett a sztorihoz, még ha nem is volt meglepő.  Egyébként nemsokára moziba kerül a film is (egészen pontosan április 19-től látható), úgyhogy külön jó, hogy sikerült elolvasnom. Nem hosszú regény, de jó.

A hónap közepe felé megjelent az egyik nagyon várt folytatásom, a Brighter than the Sun. Kicsit nehezen hangolódtam rá, ki tudja milyen okból, de végül mégiscsak jó élmény lett.  Mackenzie egy földre szállt angyal (ha nem számítjuk a póker - függőségét) és tényleg többnyire bonyodalom mentes a sztori, tiszta romantika az egész, de jó értelemben. Ja, és ami a legjobb, az írónő azt írta a facebook oldalán, hogy ha nem is a közeljövőben, de valószínűleg Nolan is megkapja a saját könyvét.

A hónapot pedig a friss és ropogós Obsidio elkezdésével zártam, eddig nagyon tetszik, hozza az elvárt szintet. Az előzetes vélemények alapján lesz benne egy - két igencsak meglepő és kegyetlen fordulat.



Az Obsidio befejezését követően még nem tudom, hogy mihez fogok nyúlni. Valószínűleg a várólista csökkentős könyvek közül fogok válogatni, mert eggyel le vagyok maradva az ütemtervhez képest. Legnagyobb esélyes Kirsty Moseley Enjoying the Chase című regénye, amibe belelestem valamelyik nap és rájöttem, hogy kedvem lenne olvasni. Ez egyben a havi régi olvasás is lesz.



Nézegetve a listámat, kedvem támadt Becca Fitzpatrick Dangerous Lies könyvéhez is. Ha hasonló lesz, mint a Black Ice, akkor már jól jártam. Ráadásul várólista csökkentős is a könyv.


Claire Contreras Then There Was You című regénye is piszkálja a fantáziámat, úgyhogy ha marad rá időm, kap egy esélyt, ez a második esélyekről szóló regény, ami egy 2 részes sorozat kezdő kötete. És azt hiszem, ennyi elég is lesz erre a hónapra.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Szaszkó Gabriella: Kora február (Midlife Crisis #1)

Anna és Josh nem ismerik egymást. Mindennek ellenére egy ágyban ébrednek fel egy ismeretlen, elszigetelt helyen, miközben odakint hóvihar tombol. A házban kutakodva hamarosan ráébrednek, hogy öt év kiesett az életükből, hiába próbálnak visszaemlékezni, sehogy sem sikerül. Öt év alatt azonban rengeteg minden történhet egy ember életében. Vajon Joshnak sikerült kiszabadulnia az egyetemi időszak fojtogatásából, és valóra váltotta az álmát, hogy menő rockzenész legyen? Vajon Anna hozzáment feleségül egyetemista szerelméhez, és megtalálta mellette a boldogságot? Mind a ketten előre tervezték az életüket, megálmodták, hová is akarnak jutni harmincas éveik elejére. De ha minden a terv szerint alakult, hogyan lehetséges, hogy egymás mellett ébredtek egy ismeretlen helyen? A világukat már csak az borítja fel még jobban, amikor felfedezik, hogy álmaikban lassan visszapárolognak az elmúlt évek emlékei. Hamarosan kiderül, hogy a kiesett öt év elképesztő meglepetéseket tartogat.