Susanna Lehner: Az aranypárducok ébredése

Amritát, a boszorkányt fontos küldetéssel bízzák meg: fel kell kutatnia egy harminc évvel korábban eltûnt ikerpárt, mert rájuk vár a feladat, hogy egy õsi ereklye segítségével megtörjék a Sötétség hatalmát. Elõbb azonban meg kell küzdeniük a mindenre elszánt démonokkal, és meg kell fejteniük a szellemvilág rejtélyes üzenetét. Az idõvel is versenyt futva számtalan kérdésre keresik a választ: Miért fontos, hogy honnan származnak az ikrek? Milyen összefüggés van a Pilis hegység és az Orion csillagkép között? Mi lett az elsüllyedt birodalom, Ataisz népeinek sorsa? Milyen titkot rejt a Zengõ Sivatag? És kik a „tiltottvérûek”? Miközben a szereplők a nyomokat követve beutazzák a fél világot, az olvasó is megkapja a válaszokat.
A sodró lendületű regényben ötvöződik a fantázia és a valóság, az emberi világ és a természetfeletti, a kaland és a szerelem, a múlt és a jövő.

 

Nagyon meglepődtem, mikor egy első könyves írónő megkeresett, hogy elolvasnám – e hamarosan megjelenő könyvét. Kicsit hezitáltam, tekintve, hogy nincsenek túl jó tapasztalataim a magyar írók munkái terén, azonban a könyvből olvasott részletek és a leírás felkeltették annyira az érdeklődésemet, hogy úgy döntöttem mégiscsak eleget teszek a felkérésnek és elolvasom. Azt kell mondjam, hogy nem bántam meg.

Amrita, a boszorkány, a Tisztaszívűek Szövetségének tagja, rendjének vezetőjétől azt a feladatot kapja, hogy keressen meg egy ikerpárt és egy nagyon fontos ereklyét. Együttesen az a feladatuk, hogy visszaszorítsák a gonosz, sötét erők hatalmát a földön Természetesen a másik oldal sem tétlenkedik, a vámpírok, gonosz boszorkányok, démonok mind azon vannak, hogy megakadályozzák a „jók” küldetését, hisz annak sikeressége vagy éppen sikertelensége az ő életükre is nagy hatással lesz. 

Ez a kis összefoglaló a regényről koránt sem közelíti meg azt, amilyen kalandokat valójában tartogat. Örülök, hogy eleget tettem a felkérésnek, mert abszolút pozitív csalódás volt a könyv. Nem azt mondom, hogy teljesen hibátlan, de első könyvhöz képest egészen jól sikerült.

Fantasy és kalandregény keverékeként van beharangozva, de inkább utóbbi érvényesült. A fantasy vonal főleg a szereplők „fajtáiban” (vámpírok, boszorkányok, démonok, táltosok) mutatkozik meg. A kaland része az elején teljesen rendben volt, gyorsan követték egymást az események, nincs idő gondolkodni, szinte maguktól pörögnek az oldalak. Azután a közepe felé egy kicsit eseménytelenné vált, ami azért is volt talán ennyire feltűnő, mert olyan sok dolog történt a regény első felében. De a cselekmény még így is simán elvitte a könyvet, annak ellenére, hogy a karakterek nem voltak teljesen kidolgozva, nekem valami még nagyon hiányzott belőlük. Sokat gondolkoztam azon, hogy mi az a valami, de nem tudok rájönni. Valahogy talán a párbeszédeik voltak olyan túlságosan kimértek. 

Edward Burne – Jones :Arthur álma Avalonban 

részlet

Az viszont nagyon tetszett, hogy a tarot kártyák neveivel ellátott fejezetek más – más időben játszódnak, bemutatván múltat és jelent majdhogynem párhuzamosan., és a végére pedig szépen összefutnak a szálak. Ami nagy vonzereje lehet a regénynek a más műfajt kedvelők számára is, az a sok érdekes információ, amire a történések között lehet szert tenni. Bevallom őszintén valószínűleg ezekkel az érdekességekkel másképp nem biztos, hogy találkoztam volna, gondolok itt például arra, hogy hogyan került a Szent Korona Edward Burne – Jones – Arthur álma Avalonban című festményére , vagy mit jelképeznek az aranypárducok. 

Akadtak benne apró logikai bakik, de ez még néha a legjobbakkal is előfordul 

Kezdő, első könyves íróknál nagyon sokat számít a stílus, a fogalmazás, ami, ha tőmondatokkal tűzdelt, azonnal és véglegesen rányomja a bélyegét az olvasás élményére. Itt azonban erről szó sem volt, az írónő nagyon szépen fogalmaz, örömmel olvastam a szép hosszú, értelmes, összetett mondatait. Amit még külön megjegyeznék pozitívumként, hogy a magánkiadás ellenére nem találkoztam a könyvben helyesírási hibával, látni, hogy erre odafigyeltek. 

Összességében az apróbb hibák, a középrészen tapasztalt kisebb eseménytelenség ellenére szórakoztató könyv. Ha az írónő még egy kicsit jobban kidolgozza a karaktereket (vagy inkább a párbeszédeket), és figyel az események egyenletesebb elosztására akkor nagyon jó második könyvet fog írni. 

Kíváncsian várom lesz - e folytatása Amritáék kalandjainak, és ha lesz, vajon hogyan alakul a sorsuk. 

Befejezésképpen pedig a kedvenc idézetem a könyvből: 

„…az ember önmaga teljességét csak másokkal való kapcsolatában élheti át. A barátságban, a szerelemben, a házasságban, a szülői és a testvéri viszonyban.” 

17. fejezet, 230. oldal