A kaland folytatódik a második héttel:
Este 3/4 7. Sikerült 11%-ot haladnom, ami nem sok, de mégis valami. Ez olyan 60 oldal körül van, egészen pontosan 62 oldal.
Nem tudom miért, de olyan lassúnak érzem ezt a haladást. Mintha elfelejtettem volna gyorsan olvasni. Máskor ennyi idő alatt 100 oldalt is simán elolvastam. De lehet, hogy csak azért csalóka a dolog, mert az utóbbi időben csak rövidke regényeket olvastam, amiken pikk - pakk átszaladtam.
Este azért még olvastam 49 oldalt. Pierce Brown kegyetlen. Ennyi a hozzáfűznivalóm a dologhoz.
Ma olvasott: 134
Összesen olvasott: 962
Befejezett könyvek száma: 1
Reggel muszáj volt ébredés után azonnal a könyvhöz nyúlnom, mert kezdenek begyorsulni az események a Hajnalcsillagban, de a fordulatok nem mindig kedvezőek. Reggeli előtt gyorsan elolvastam 34 oldalt, majd tartanom kellett egy kis szünetet (pedig még nem is tudtam mi vár rám).
Az, hogy Brown kegyetlen, nem festi le jól, hogy miként csavarja a szálakat. Amit Sevroval, és rajta keresztül a szívemmel művel, azt nem lehet szavakkal leírni. Nincsenek már körmeim, mert lerágtam őket. Mondjuk azt nem szabad elfelejteni ennél a sorozatnál, hogy nem mindenki halott, aki annak látszik, szereplőtől függetlenül.
De az tény, hogy a vége nagyon izgalmasra sikerült. Most gondolkozom, hogy kezdjek - e bele a folytatásba vagy hagyjam későbbre.
Egyébként annyira izgi volt a vége, hogy be is fejeztem még a délelőtt folyamán két 20 perces és egy 25 perces sprint segítségével a maradék 108 oldalt.
Most délután leültem Forma 1-et nézni, de Verstappen gumi-hisztije idegesített, úgyhogy inkább nekiálltam az Egy kis életnek.
Estig elolvastam belőle 54 oldalt.
Ma olvasott: 142 (Hajnalcsillag) + 54 (Egy kis élet) = 196
Összesen olvasott: 1158
Befejezett könyvek száma: 2
A nap, amikor semmit nem olvastam. De tényleg, egy oldalt sem. Délelőtt megint ügyintézni szaladgáltam, a kormányablak volt a cél, délután meg megkésett ballagást tartottunk az oviba. Rongybabaként estem össze, mikor hazaértem, így esélyem nem volt olvasni.
Ma olvasott: 0
Összesen olvasott 1158
Befejezett könyvek száma: 2
Ma azért reggel olvastam 44 oldalt, ami felért egy csodával. Hiába magyar nyelvű a könyv, olyan részletes leírásokat kapunk, amiket nem olyan könnyű megemészteni, így kissé lassabban haladós a regény. Egy ponton Stephen King jutott róla eszembe, mégpedig az AZ című könyve. Abban voltak ilyen nagyon aprólékos, minden részletet kielemző leírások. Reméljük, bohóc nem lesz benne...
Ma olvasott: 70
Összesen olvasott: 1228
Befejezett könyvek száma: 2
Egyre kevesebb a realitása annak, hogy elérem péntekre a 2000 oldalt. 250 oldalt kéne olvasni naponta, ami egyébként nem sok, de valahogy nem érzem, hogy menne. Meglátjuk. Ha a hétfő nem esett volna ki olvasási szempontból, akkor lehet, hogy meglett volna. De igyekszem nem ostorozni magam emiatt.
Reggel 28 oldalt sikerült haladnom a könyvvel. Most kezdek ráérezni talán az ízére. Nagyon nehéz volt ráhangolódni, ami mondjuk nem is csoda, tekintve, hogy nem tudtam normálisan, nyugodt körülmények között huzamosabb ideig olvasni. Na, de majd holnap. Azt nem mondom, hogy ma este, mert magamat ismerve 9-kor már alig bírom majd nyitva tartani a szemem.
Azért csak olvasgattam egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit, 22 oldalt.
Ma olvasott: 50
Összesen olvasott: 1278
Befejezett könyvek száma: 2
Éjjel nagyon rosszul voltam, alig aludtam, úgyhogy reggel nem volt lelkierőm olvasni. Napközben pedig tettem - vettem, így elmaradt az olvasás.
Jelenleg 19:04 van, most tervezek majd nekiállni egy kicsit olvasni, de az már egyértelmű, hogy a közelében nem leszek a 2000 oldalnak.
Kicsit úgy érzem, hogy sok volt ez a két hét, és a második felére elfogyott a lendületem. Az egy hetes maratonok jobban fekszenek.
Ma olvasott:0
Összesen olvasott: 1278
Befejezett könyvek száma:2
Tegnap este végül mégsem olvastam, mert még a tegnapi/tegnapelőtti éjjel utóhatásaként igencsak ramatyul voltam. Ma is csak estére jutottam el addig, hogy könyvet vegyek a kezembe.
A readathonnak a második fele egyértelműen mehet a kukába. Ennyi. Azért még elolvastam zárásként 62 oldalt az Egy kis életből, aminek így a 240. oldalán tartok.
Ma olvasott: 62
Összesen olvasott: 1340
Befejezett könyvek száma 2 és 1/4
Összességében ha nézem, mégsem annyira rossz, tekintve, hogy 2 napot nulláztam. Megállapítható, hogy egy hét bőven elég, a két hetes maraton nekem soknak bizonyult, bár az is tény, hogy 500 fölötti könyvekre meg kimondottan szükséges ennyi idő.
Readathonozni még mindenképpen tervezek idén, de azt hiszem, a rövidebb verziókat részesítem majd előnyben.
Reggel 23 oldallal indítottam a Hajnalcsillagból. Délelőtt eltelt az idő a házimunkával, meg az első hét beszámolójának szerkesztésével, viszont délután szeretnék egy kiadós olvasást beiktatni. Jó, tudom, múlt héten is ezt terveztem minden nap, de valahogy nem jött össze. Ma viszont már nem kell sehová mennem.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)