Ugrás a fő tartalomra

A hagyományt ápolni kell - nyári readathon

Forrás: www.eldergroveschools.org
Ha nyár, akkor Read-a-thon. Legalábbis számomra. Viszont, ami a bloggal kapcsolatos ihletemet, kedvemet illeti, sajnos még mindig nyaral, de ezt az egy hetes maratont akkor sem hagyom ki, hisz ez már hagyomány (ráadásul az olvasási kedvemmel nincs gond, csak az írással...) Így ha csak rövid időre is - egészen pontosan a The Reading Rush egy hetére -, de visszatértem.

Négy könyvet terveztem be a hétre, ami valószínűleg bőven elég lesz, mert most nem leszek szabadságon, mint ahogy egyébként szoktam a readathonok ideje alatt, így kevesebb időm lesz olvasni. A challenge-eket sem követem szigorúan, ahogyan már tavaly sem tettem, ennek ellenére azért törekedtem rá, hogy néhányat kipipáljak.

Szóval a négy választottam:
  • Jay Kristoff: Nevernight - Ez a kakukktojás az idei felhozatalban, több    szempontból is. Egyrészt, mert harmadszorra álltam neki, de most eltökéltem, hogy a végére is érek. Másrészt azért, mert ezt nem szándékozom befejezni az egy hét alatt. Rájöttem, hogy ez nem az a könyv, amit csak úgy be lehet falni néhány nap alatt, viszont kell a motiváció a folytatáshoz (ha csak el nem kap közben a gépszíj), így bevettem a heti könyvek közé. Jó lenne, ha legalább a feléig eljutnék.
  • Jessica Koch: Közel a horizonthoz - Jó ideje polcomon van már a kötet, és szeretném a filmet is megnézni, de ahhoz előbb a könyvvel kell végezni. Ráadásul az egyik challenge-hez is jó - a születési köveshez.
  • Szaszkó Gabriella: Beszélj hozzám - Gabi könyve a saját sorozatos kihívásomra és a magyar szerzősre is jó, így két legyet ütök egy csapásra. Illetve hármat, mert a readathon másik kontinenses challenge-ére is tökéletes.
  • Jewel A. Ann: The Life that Mattered - ezzel bajban voltam, mert mindenképpen szerettem volna, egy olyan regényt, melynek címe "the" kezdetű, viszont azt nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezen találok megfelelőt. Nem olvastam még az írónőtől, kíváncsian várom, milyen lesz az első "találkozás".


Ahogyan az lenni szokott, ha ezek elfogynának, szabad a vásár, azt olvasok, amit csak szeretnék, de ha reálisan nézem, nem sok esély van rá, hogy erre sor kerül.

Ha csatlakozni szeretnétek,  bátran tegyétek, nagyon jó buli, és nem utolsó sorban hatalmas motiváció. A tapasztalat azt mutatja, hogy egy havi mennyiséget lehet elolvasni egy hét alatt, ami a várólistás könyvet mennyiségét tekintve nem rossz dolog! 

Ha belekezdtek, nyugodtan osszátok meg velem, hogy milyen könyveket választottatok! Kíváncsi vagyok.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Rebecca Donovan: Out of Breath (Breathing #3)

Emma otthagyja Weslyn-t és vele együtt minden lakóját, hogy a Stanford Egyetemre járjon, ahogy mindig is tervezte. Már nem ugyanaz a lány, aki volt, csak árnyéka önmagának. Össze van törve, és az egyetlen lehetősége arra, hogy újra teljes életet élhessen, ha megbocsájt. Meg kell találnia a módját, hogy megbocsájtson önmagának, és rájöjjön mennyire értékes, mielőtt elfogadja a szerelmet, amit igazából megérdemel. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) A második részt jóval megjelenése után olvastam, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy tudtam, nagyon szemét kis függővége lesz, és így kevesebbet kell várnom a befejező részre. És tényleg megúsztam viszonylag kevés várakozással,  mindössze talán két hét telt el, és már újra belemerülhettem Emma történetébe.