Ugrás a fő tartalomra

Pár szóban (21) - Angel Lawson: Seventh Heaven (The Allendale Four Book #4)

Nem gondoltam, és nem is számítottam rá, hogy lesz még egy rész a sorozatban, de úgy voltam vele, hogy ha már megjelent, akkor bizony nem hagyom ki.

Heaven és a fiúk boldogan élnek, mindegyikük sikeres a saját szakterületén. Látszólag mindenük megvan, de valami mégis hiányzik az életükből, ez viszont komoly kérdéseket vet fel.

Nagyon kis rövidke sztori volt ez, százvalahány oldal, inkább tűnt kiegészítő kötetnek, mint befejező, negyedik résznek. Mondjuk ez nem mérvadó, mert a rövidke könyvek is lehetnek jók.
Ez sem volt kimondottan rossz, de volt egyetlen pontja, amivel nem igazán értettem egyet, és ez valamelyest rányomta a bélyegét az egész hangulatára.
Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot akkor, ha leírom, hogy a könyv központi kérdése a gyermekvállalás volt.
Annyira szimpatikus volt, ahogyan Heaven ki merte mondani, nem biztos, hogy akar gyermeket, még akkor sem, ha emiatt furán néznek rá. De ami még szimpatikusabbnak hatott, hogy barátai és akiknek még elmondta, nem reagáltak lenézően, és nem próbálták meg rábeszélni az ellenkezőjére.
Egyedül az anyja reagált egy kicsit furán, és ez volt az, amivel nem értettem egyet. Nem az anyuka véleményével, hanem azzal, ahogyan Heaven reagált erre. Ugyanis anyja véleményének következtében határozott úgy, hogy mégis gyermeket akar. Ezzel alapvetően nincs gond, de itt a dac határozta meg ezt a döntést, az, hogy nehogy már az anyjának legyen igaza. Mindig azt mondják, hogy indulatból nem szabad döntéseket hozni, és szerintem ez a dacból hozott döntésekre is igaz.
Jó, persze, romantikus regény lévén természetesen itt nem lett belőle semmi probléma, minden happy volt és rózsaszín, de egy kis keserű szájízt hagyott maga után, legalábbis nálam.

Egyébként igencsak kiszámítható volt, kb. a harmadik - negyedik fejezetben tudtam azt, amire Heaven csak a sztori 90%-nál ébredt rá. Ez kicsit szintén illúzió rombolónak bizonyult.
A végére azonban nem lehet panaszom, teljesen ideális volt, happily ever after. Reálisnak nem nevezhető, de ezt a jelzőt az egész sorozatra nem igazán lehetett használni.
Nagyon kíváncsi voltam, hogy miként fogja megoldani ezt a gyerek kérdést úgy, hogy a négy közül egyik pasi se sérüljön. Meg kell mondja, egész ügyes megoldás született. Nem reális, de a sorozathoz és a műfajhoz mindenképpen hű maradt.

Összességében a sorozat első részei jobban tetszettek, igaz, évek múlva már nem biztos, hogy fogok a tartalomra emlékezni, de az vitathatatlan, hogy olvasás közben okozott néhány kellemes pillanatot, és elszórakoztatott.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobb...

Nyári readathon beszámoló - 2. hét

 Véget ért a readathon második hete is, és már hozom is róla a beszámolót.

Jamie McGuire: Walking Disaster (Veszedelmes sorscsapás) (Beautiful #2)

A Gyönyörű Sorscsapás Travis szemszögéből elmesélve. Mennyi az a túl sok szerelem? Travis két dolgot tanult meg az anyjától, mielőtt meghalt: Szeress keményen, küzdj még keményebben. A Walking Disasterben Travis élete tele van gyors kapcsolatokkal, titkos fogadásokkal és erőszakkal. Épp amikor úgy érzi, hogy legyőzhetetlen, Abby Abernahy térdre kényszeríti. Minden történetnek két oldala van. A Gyönyörű sorscsapásban meghallgathattuk Abby verzióját  Most viszont eljött az idő, hogy Travis szemén keresztül lássuk a történteket. (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Aki olvasta a Beautiful Disasterről írt bejegyzésemet itt a blogon, az tudhatja, hogy a hibái ellenére szerettem a könyvet, így nem volt kérdés, hogy a második rész is kap egy esélyt, ami tulajdonképpen nem egy klasszikus értelemben vett folytatás.