Az első hét a sok sütés és karácsonyi készülődés mellett is elég jól telt, és tudtam annyit olvasni, amennyit terveztem, úgy, hogy minden másra is jusson egy kis idő. A második hét is hasonlóna telt:
8. nap
07:27 - Ma a kutya kivételesen hagyott reggel olvasni, ami felér egy kisebb csodával. Nem tudom, mi ütött belé, de csinálhatna ilyet máskor is.
De persze, azért sokat nem tudtam haladni, csak 12 oldalt, de ez is valami (262. o)
10:12 - Délelőtt nem volt semmi különösebb dolgom, azt leszámítva, hogy kivasaltam a blúzomat, amiben a mai ebédre tervezek menni. Így leültem egy kicsit, és folytattam a Fourth Wing újraolvasását, egészen a 298. oldalig. Ez 36 oldal haladást jelent. Most viszont lassan nekiállok készülődni, és terveim szerint este még olvasok majd egy kicsikét. A mai nap mérlege eddig 48 oldal, jó lenne még valamennyit hozzácsapni. Ennél optimistább terveket nem akarok kitűzni, mert a kuyta nem biztos, hogy egyetért majd. (Most is csak azért van nyugi, mert éppen alszik.)
19:54 - Délután 4 körül estem haza a csajos ebédről, ami nagyon jól sikerült. Vámpírűző fokhagymakrémlevest ettem meg csoki mousse-t meggyszósszal. Dumáltunk, nevettünk, nem is kellett ennél jobb kikapcsolódás.
Estig tettem - vettem, aztán most letettem magam és eljutottam a könyvben a 311. oldalig. Igaz, hogy nem lett meg a plusz 20 oldal, de nem baj. Ma már nem erőltetem. Most megnézek egy filmet, úgyhogy az olvasás mára ennyi volt.
Ma olvasott: 61 oldal
Összesen olvasott: 675 oldal
Befejezett könyvek száma: 1
9. nap
11:12 - Délelőtt rendbe kellett kapni egy kicsit a lakást, mert kezdett elauralkodni a káosz. Úgy döntöttem, hogy közben hallgatok valamilyen hangoskönyvet. Ali Hazelwood karácsonyi kisregényére esett a választásom. Le is ment a 70%-a, mire mindennel elkészültem. Nagyon kis rövid, normál, 1x-es sebességen kb. 2 óra hosszú a hangoskönyv. Ami nagyon jó, hogy így már megvan a mai célból 52 oldal.
Ebéd után szerintem be is fejezem majd.
13:49 - Na, be is fejeztem. Cuki karácsonyi, vagyis inkább téli second chance sztori. Aranyos délutáni kikapcsolódás, de semmi extra. Most pedig megpróbálom kitenni a blogra az első hét összefoglalóját.
21:41 - Hát, nem jutottam az első heti beszámoló végére, de sebaj, holnap is van nap. Majd akkor befejezem.
Este olvastam két fejezetet a Fourt Wingből, így eljutottam a 333. oldalig (11 oldal). Ezzel a mai célt túl is teljesítettem. Tök jó élmény egyébként újraolvasni, mert bizonyos mondatok, információk egészen új értelmet nyertek vagy éppen most kerültek a helyére.
Ma olvasott: 73 (Cruel Winter With You) + 11 (Fourth Wing) = 84 oldal
Összesen olvasott: 759
Befejezett könyvek száma: 2
10. nap
13:27 - Az egész délelőtt elröppent úgy, hogy tulajdonképpen semmi értelmeset nem csináltam. Ja, de! Megnéztem két részt a Nobody Wants Thisből, meg megírtam a tegnap félbehagyott bejegyzést az első heti élményekről. Most viszont le akarok ülni olvasni, meglátjuk, hogy sikerül - e.
14:31 - 364. oldalig jutottam (31. oldal haladás). Innentől kezd majd kiemelten izgalmas lenni a történet. Most tartok egy kis szünetet, aztán lehet, hogy csinálok néhány sprintet. Az mindig be szokott válni.
20:03 - Végre nyugiban! Jöhetnek a sprintek, a tvben szokás szerint úgy sincs semmi. Na, nem mintha egyébként nézném. Legtöbbször csak háttérzajnak megy.
1. sprint - 365. oldaltól 394. oldalig - 29 oldal 30 perc alatt
2. sprint - 394. oldaltól 404. oldalog - 10 oldal 10 perc alatt.
Úgy érzem, mára ennyi.
Ma olvasott: 70 oldal
Összesen olvasott: 829 oldal
Befejezett könyvek száma: 2
11. nap
14:16 - Az előző naphoz hasonlóan délelőtt megint csak tettem - vettem, főztem, semmi különös nem történt. Ebéd után gyorsan kitettem az évértékelőt, most pedig olvasok.
A 404. oldalon tartok, úgyhogy éjfélig jó eséllyel be is fejezem. Jó lenne "tiszta lappal" kezdeni az évet.
20:38 - Kicsit elhúzódott a dolog, de befejeztem.
Azon tűnődőm, vajon lesz - e valaha olyan, amikor már nem fogok bőgni azon az egy bizonyos jeleneten. Hiába tudtam, hogy mi lesz, hiába tudtam, hogy mikor, ugyanolyan váratlanul ért, és ugyanúgy megérintett, mintha először olvastam volna.
Valahogy úgy vagyok ezzel a könyvvel, hogy nem akarom, hogy megfilmesítsék. Túlságosan közel áll a szívemhez.
Annak viszont örülök, hogy sikerült még éjfél előtt befejeznem, mert így tiszta lappal tudom kezdeni a 2025-ös évet. Azt mondjuk még nem tudom, hogy mivel. Majd holnap eldől.
Most viszont megyek sorozatozni. Muszáj mennie valaminek, hogy a kutya ne a tűzijátékok hangjával legyen elfoglalva.
BÚÉK!
Ma olvasott: 104 oldal
Öszesen olvasott: 933 oldal
Befejezett könyvek száma: 3
15:14 - Január első napja kicsit félkómásan telik. Elég sokáig ébren voltam a kutya miatt, de szerencsére elég jól viselte. Ez volt az első szilvesztere, de kapott nyuginyakörvet, amivel átvészelte az éjszakát.
Délelőtt lezártam a 2024-es évet minden fronton és megnyitottam az újat. Természetesen a könyvekkel kapcsolatosan is. Szép új excelben vezetem az olvasmányaimat, és a megszokott kézi naplóm mellett lett új Reading Journal-on is. Ezt a részét nagyon imádom!
Közben azt is eldöntöttem, hogy a Santa's Dark Secrettel fogom kezdeni az idei évet. Tudom, kicsit fordítva vagyok bekötve, hogy karácsony után olvasok karácsonyi regényeket, de korábban egyszerűen nem fért bele. Ugyan Carissa Broadbenttel akartam folytatni, de a Fourth Wing után valahogy taszított a gondolat, hogy újabb fantasyba kezdjek, így esett a választás a stalker Mikulásra. Igen, jól olvastad. Az északi - sarki miku kukkol egy csajt. Tiszta szürreális. Annyira az, hogy egészen szórakoztató. Feelingre olyan, mint A hullahó akció c. film. A koncepció ott is hasonlóan szürreális volt.
A könyvnek elolvastam az első 15%-át első nekifutásra. Mondjuk az egész regény kb. 200 oldal körüli, úgyhogy nem hosszú.
Most sétálok egyet a kutyival, aztán folytatom.
21:06 - Kutyasátáltatás után végül nem olvastam, hanem megnéztem három Virgin River részt. Viszont most este elolvastam még 15%-ot a Santa's Dark Secretből, így már 30%-nál tartok. Mint mondtam, nem egy hosszú regény, de annál paprikásabb. Igazán új fényben tűnteti fel a Mikulást...
Ma olvasott: 68 oldal
Összesen olvasott: 1001 (Éljen! Elértem a kitűzött célt.)
Befejezett könyvek száma: 3
13. nap
21:43 - Amint látszik, ma napközben nem jutottam el a könyvig.
Elintéztem néhány felhalmozódott dolgot, házit csináltam a tanfolyamra, amire járok meg ilyenek.
Aztán most olvasgattam, eljutottam 57%-ig. Az kiderült, hogy a sztori nem annyira dark, de cserébe nagyon p...nó.
A főhős csaj nem túl ambíciózus, mondthatni teljesen céltalan. Emiatt nem túl szimpatikus. Nem igazán tesz semmit, hogy javítson a saját helyzetén pedig a lehetősége meglenne rá. Inkább csak a Mikulás (és a "botja") után nyíg egész évben.
Ma olvasott: 60 oldal
Összesen olvasott: 1061 oldal
Befejezett könyvek száma: 3
14. nap
11:35 - Így utolsó napra kicsit beütött (vagy inkáb kiütött) a jelenlegi valamilyen front, ugyanis reggel sikerült rekord mélységekbe zuhannia a vérnyomásomnak, amit csak egy bitangerős espresso kávé és két pohár kóla tudott mostanra valamelyest helyrerázni. Emiatt eddig nem tudtam szinte semmit sem csinálni csak feküdni meg olvasni.
A regény érdekes fordulatot vett, Goodreadsen, meg is jegyeztem, hogy olyan, mintha a 365 nap c. regény karácsonyi kiadásába csöppentem volna. Csak egy cseppet beteg. De így legalább érthetővé vált a dark címke. 79%-nál tartok, ami 48 oldal haladást jelent. Be szeretném ma fejezni, még kb. 50 oldal van hátra belőle, úgyhogy minden esélyem megvan rá.
14:53 - Befejeztem. Voltak jó részei, de a második fele szerintem összecsapott lett, a döntések nem voltak rendesen alátámasztva, és nem láttuk rendesen a szereplők érzéseinek változásait. Inkább a spicy jeleneteken volt a hangsúly, de azokon nagyon.
Most elvileg a Carissa Broadbent könyv jönne, de valahogy még mindig nincs kedvem a fantasyhoz, úgyhogy egy poszt-apokaliptikus egényt kezdtem el: Kyla Stone Edge of Collapse című könyvét. Ingyenes volt az Amazonon és a GR-en egészen jó értékeléseket kapott, így megpróbálkozom vele. Már el is olvastam belőle 4%-ot (13 oldal). Most viszont szünetet tartok, mert fel kell tölteni a Kindle-t.
21:51 - Nagyon fura a stílusa ennek a regénynek. Az egy dolog, hogy baromira akadozik a szöveg a tőmondatok tömkelegétől, de olyan távoli E/3-as szemszögből írodott, ami igencsak megnehezíti a kapcsolódást a főhősökhöz. Mondjuk a férfi nézőpontkarakterünk esetében ez nem is annyira nagy baj, hozzá nem is nagyon akarok kapcsolódni.
Viszont a kutyát bírom eddig. Remélem, hogy ő túléli a sztorit.
21%-ig olvastam, ami 55 oldalnyi haladását jelent.
És ezzel le is zárom a maratont.
Ma olvasott: 94 oldal (Santa's Dark Secret) + 68 oldal (Edge of Collapse) = 162 oldal
Összesen olvasott: 1223 oldal
Befejezett könyvek száma: 4
Összességében nem lehet panaszom, a kitűzött célt bőven elértem. Ha nagyon akartam volna, valószínűleg tudtam volna többet is olvasni a két hét alatt, de nem akartam. Így volt ez jó.
Nyáron folyt. köv. (ha nem előbb).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)