Ez alkalommal talán harmadszorra vagy negyedszerre veszek részt ezen a readathonon, és még mindig, minden egyes alkalommal nagy élmény. Ráadásul a féltégla méretű könyveim is fogynak. Mondjuk, aggódnom nem kell, mert mindig találok újakat, mire elérkezik a következő kör. Erre a két hétre három könyvet terveztem be: Murakamitól A kurblimadár krónikáját, K.A Knighttól a Den of Viperst és Borsa Browntól A végzet című regényt. Murakamival kezdek, a többit meglátjuk.
8:13 - Reggel nekikezdtem Murakami kurblimadarának, és ezzel hivatalosan is megkezdtem a readathont. Nagyon fura az atmoszférája a regénynek, de valami mégis hajtja az embert, hogy olvassa. Kicsit olyan, legalábbis az eleje, mintha egy fura látomás leírása lenne, és bármelyik sornál kiderülhetne, hogy tényleg csak álom. Ennek ellenére érdekel, hogy hová fut ki a sztori.
Első nekifutásra elolvastam belőle 71 oldalt. A cél egyébként a 2000 oldal elolvasása lenne a maraton végéig, ami nagyjából napi 150 oldalt jelent. Ha azt nézzük, a mai adagnak már megvan majdnem a fele, és még előttem a nap. Mondjuk, a könyvfogás nehézkes lesz, mert reggel szétégettem a mutatóujjam az új bögrém fülével, és most nem igazán tudom használni az ujjam.
Tanulság: az új bögre nem mikro biztos. Mindegy. Bekentem, aztán majd lesz valami.
15:34 - Végeztem minden dolgommal (takarítás, rendrakás, főzés stb.), úgyhogy jöhet a jól megérdemelt olvasás.
16:26 - A 127.oldalnál tartok, de most kell egy kis szünet. 56 oldalt olvastam alig egy óra alatt, az nem olyan rossz.
18:42 - Azt hiszem, elhelyezkedem, és olvasok még valamennyit. Jó lenne kicsit fölé menni a célnak most, amíg több időm van, mert munka mellett nem biztos, hogy fogok tudni kellő ütemben haladni.
Ma olvasott oldalak száma: 195
Összesen olvasott oldalak száma: 195
Befejezett könyvek száma: 0 (egyelőre)
7:46 - Nincs is jobb annál, mint egy kis olvasással kezdeni a napot így szombat reggel. 35 oldalnyit haladtam, de már annyira korgott a gyomrom, hogy muszáj volt reggelit keresnem. Lassan egyébként az első Murakami kötet végére érek, már csak cirka 30 oldal van belőle, úgyhogy mindenképpen elkezdem ma a másodikat.
9:51 - Befejeztem az első kötetet, és ezzel már 65 oldalnál tartok. Most szaladok, megnézem, hogy áll a húsleves, meg előkészítem a burgonyát a körethez.
14:12 - Ebédig eljutottam a 2. kötet 53. oldaláig. Délutánra nem terveztem különösebben semmit, úgyhogy olvashatok nyugodtan. Azt hiszem, csinálok majd néhány sprintet is.
Szieszta címén ebéd után is olvasgattam, így hirtelen a 104. oldalon találtam magam. Ott viszont muszáj voltam szünetet elrendelni, mert már nem igazán tudtam koncentrálni. Olyan ez a történet, mint valami pszichedelikus utazás. Komolyan úgy érzem bizonyos jeleneteknél, mintha egy látomásba csöppentem volna. De továbbra is nagyon érdekel, hogy hová tartanak a szálak.
15:02 - Na, pihi megvolt, jöhetnek a sprintek, elsőnek egy 20 perceske.
- sprint - 20 perc - 104. o. → 136. o. = 32 oldal
- sprint - 30 perc - 136. o. → 186. o. = 50 oldal
- sprint - 40 perc - 186. o. → 252. o. = 66 oldal
sprint - még egy utolsó sprint, és ha ügyes vagyok, be is fejezem a második kötetet.
- 20 perc alatt be is fejeztem a maradék 36 oldalt.
Néha olyan zavaros az egész sztori, hogy nem is értem, mi hajt ennyire tovább, de egyszerűen tudni akarom, mi lesz a vége.
Holnap kezdem 3. kötetet, a mai napot pedig ezzel sikeresnek nyilvánítom.
Ma olvasott oldalak száma: 65 (1. kötet) + 288 (2.kötet) = 353
Összesen olvasott oldalak száma: 548 (a 2. napon ez határozottan jó!)
Befejezett könyvek száma: 0 (egyelőre)
7:34 - Borzasztóan leköt ez a regény, de nem tudom megmondani az okát. Egyszerűen fogalmam sincs, miben rejlik a varázsa.
Ma korán ébredtem, olyan fél 7 körül. Gondoltam, napindítónak olvasok egy kicsit. Az egy "kicsiből" az lett, hogy a 93. oldalig fel sem néztem a könyvből. Olvastatja magát, na.
10:28 - Délelőtt, amíg megfőtt az ebéd, olvastam valamennyit. A 135. oldalnál tettem le a könyvet. Most még van néhány tennivalóm, szerintem a délelőtt folyamán már nem jut időm az olvasásra. Sebaj, majd délután, hisz a tv-ben úgy sem igazán lesz semmi nézhető dolog, ami lesz, az is tele reklámmal, úgyhogy be sem kapcsolom.
13:23 - Ebéd utáni szieszta ismét. A 135. oldaltól eljutottam a 185. oldalig. Még mindig nem tudom egyértelműen megmondani, hogy melyik részt képzeli a főhős, és melyik valós, annyira szürreális az egész. Ennek ellenére vonz a sztori, valószínűleg ebben rejlik Murakami "titka" és sikere.
Már csak 260 oldal van belőle, de fogalmam sincs, miként fog végződni. Elképzelésem sincs.
18:01 - Na, végre nyugi van. Volt a Nyúl is, ha már Húsvét van, úgyhogy jöhetnek a sprintek miközben háttérzaj gyanánt Harry Potter megy a tévében.
- sprint - 30 perc - 185. o. → 244. o. = 59 oldal
- sprint - 15 perc - 244. o. → 273. o. = 29. oldal
Ma olvasott oldalak száma: 273
Összesen olvasott oldalak száma: 821
Befejezett könyvek száma: 0 (egyelőre)
Tegnap végül már nem olvastam többet, de jobb is. Egészen fura álmaim voltak az éjjel, olyan volt, mintha magam is belecsöppentem volna Murakami világába álmomban. Ehhez mérten úgy ébredtem, mint egy kifacsart felmosórongy, így a reggeli olvasó etap is elmaradt. Nem vágytam másra, csak egy kis lekváros pirítósra teával (ne kérdezzétek, honnan jött ez a vágy, mert magam sem tudom).
Szóval, majd kávézás közben kezdek csak olvasni, legalábbis remélhetőleg. Addigra talán észhez is térek. Ez ma egy ilyen reggel.
11:06 - Délelőtt 38 oldalnyit haladtam. Ma jó lenne befejezni, amire meg is van minden esély, mert már csak nagyjából 130 oldal van hátra. Aztán jöhet a dilemma, hogy mi legyen a következő, de szerintem a Den of Vipers lesz, mert Murakami után valami olyan kell, amihez nem kell agy.
14:02 - Éééés végeztem Murakamival. Érdekes egy utazás volt, de semmiképpen sem rossz értelemben. Az viszont tény, hogy ha akkor olvastam volna, mikor megvettem (2010-ben), akkor tuti, hogy nem ez lett volna a véleményem róla. Vannak olyan regények, amiket érdemes tovább pihentetni a polcon, mert hiszem, hogy akkoriban nem voltam elég érett hozzá (elég a Norvég erdőre gondolni, amivel azért igencsak szenvedtem annak idején).
Ezzel ma 167 oldalt olvastam, most pedig jöhet a Den of Vipers.
15:24 - Elkezdtem a DoV-t, és 6%-nál azt kell mondanom, hogy nem véletlenül kapta a "beteg" jelzőt sokaktól. De legalább agyalni nem sokat kell rajta.
18:56 - 13%-mál vagyok. Eddig ugyanaz a séma, mint a hasonló regényekben, csak kicsit rázósabbak a szereplők, de van egy olyan érzésem, hogy a csajszi hatására a nagyhatalmú, félelmetes és könyörtelen pasik majd változni fognak...
Ma olvasott oldalak száma: 167 (Murakami) + 85 (DoV) = 252
Összesen olvasott oldalak száma: 1073
Befejezett könyvek száma: 1
Húsvét alatt feltorlódott jó néhány halaszthatatlan dolog, amit el kellett intéznem. Még jó, hogy ma szabadságon vagyok. Ezek a tennivalók olyan sok időt vettek igénybe, hogy most már 14:05 van, és összesen 13 oldalt sikerült csak olvasnom eddig.
A cél az lenne, hogy eljussak a Den of Vipersben 30%-ig (ezt nem szeretem a Kindle-ben, hogy nincsenek oldalszámok. ha vannak is, véletlenül sem egyeznek a hivatalos számmal, legalábbis nem mindenhol).
Meglátjuk tudok - e szépíteni valamennyit, mert 2-3 dolog még mindig hátravan az elintézendő dolgokból, holnap meg szinte egész nap házon kívül leszek, úgyhogy muszáj ma megcsinálnom, amit lehet.
Mindig van egy nap (néha több), mikor alig tudok olvasni. Na, ez a mai pont ilyen. 5 után olvastam még egy picurit, 21%-ig jutottam, ami olyan 50 oldal körül van. Ehhez jó lenne még olvasni, de ma korán kell feküdnöm, ugyanis reggel nagyon korán kelek. 😔
Eljutottam végül este 29%-ig, ami azt jelenti, hogy a 190. oldalnál tartok.
Ma olvasott oldalak száma: 105
Összesen olvasott oldalak száma: 1178
Befejezett könyvek száma: 1
5:39 - Mondtam, hogy ma korán kelek (mondjuk a pontosság kedvéért 4:20-kor csörgött a vekker). Ez a nap nagy eséllyel nullázós lesz, de majd meglátjuk. Most viszont, irány a város és az igazságszolgáltatás sűrű útvesztője.
20:11 - Annyit olvastam ma, hogy azt sem tudom, hová tegyem azt a hatalmas mennyiséget (értsd: 0 oldal). Most még megpróbálok ezen a siralmas állapoton javítani, de a szemem már nem igazán együttműködő, folyton le akar csukódni. Ki érti ezt? Így jár, aki korán kel.
Végül 33%-ig jutottam. Nem nevezhető nagy mértékű haladásnak ez a 26 oldal.
Ma olvasott oldalak száma: 26
Összesen olvasott oldalak száma: 1204
Befejezett könyvek száma: 1
Az első hét utolsó napja. A tegnapi nap olvasási szempontból mélypont volt, más szempontból viszont, zsúfoltsága ellenre is sikeres. Mondjuk, nem panaszkodom, mert az 1000-es határt már megugrottam, és a hétvégén bőven tudok majd még hozni ezen.
A DoV egyébként elszórakoztat. Bírom a főhős csajszit, kissé beteg ő is, de a pasik... nagyon betegek. Cselekmény az nem nagyon van, de minek is az.... Néha kell ilyen kikapcsolódás is.
Egyébként Ryder áll nálam a dobogó felső fokán, Garrett pedig legalul, Ne kérdezzétek miért, most jelenleg így érzem, de szerintem ez még változni fog a végéig. Dieselt és Kenzot még nem tudom hová enni. D egészen aranyos lenne, ha nem lenne teljes egészében pszichopata, jobban, mint a többiek.
10:26 - Most tartok 41%-nál, éppen egy Dieseles "ágyjelenet" közepén (megsúgom az ágynak nincs köze hozzá, és a gyengédségnek sem igazán, viszont késeknek meg egyéb kínzóeszközöknek annál inkább...). Azt hiszem, inkább elindulok dolgozni. Haladás: 52 oldal. Még kb. ennyit kéne este is olvasnom, hogy meglegyen a napi cél.
21:32 - A mai nap folyamán, meg a napokban egy csomó fontos és jó dolog történt velem, ami igencsak át fogja rendezni az életemet a közeljövőben, így nehezen tudtam az olvasására koncentrálni. Ettől függetlenül eljutottam 47%-ig, ami a 307. oldalt jelenti.
Ma olvasott oldalak száma: 87
Összesen olvasott oldalak száma: 1291
Befejezett könyvek száma: 1
Ennyi történt az első héten, hamarosan pedig érkezem a második hét beszámolójával is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése
Ki vele, mi nyomja a szívedet? ;)