Ugrás a fő tartalomra

Tome Topple 2. hét

Úgy elszaladt a két hét, hogy el sem hiszem. Majdnem sikerült elérnem a kitűzött célt az első héten, egy pici hiányzott csak. De sebaj, állt előttem még egy hét szépíteni. Lássuk, miként alakult.

Délelőtt esélyem nem volt olvasni. Be kellett hoznom a teendőimet, amiket tegnap a lábfájás miatt ellógtam. Még jó, hogy szabadságon vagyok.
Most 13:33 van. Két teljes óra áll rendelkezésemre olvasni, ugyanis négyre a kozmetikushoz van időpontom. Ott is elleszek 1-1,5 órát, aztán ha hazaértem, folytatom az olvasást.

15:36 - A 156. oldalról eljutottam a 262. oldalig, azaz már 106 oldalt olvastam a napi kitűzött 150-ből. A maradék 44 oldal sima ügy lesz, sőt, szerintem még rá is fogok tudni húzni valamennyit. Este folyt. köv,. most viszont irány a kozmetikus.

17:24 - Hát ez jól esett. Állítom, a lelkemnek jobbat tett ez a kezelés, mint a bőrömnek. Ilyen hangulatban állok neki olvasni, miközben Lana Del Rey új albuma szól. Ideális hangulat.

19:12 - Eljutottam a 345. oldalig.

Ma olvasott: 186 oldal
Összesen olvasott: 1047 oldal

Délelőtt megírtam, és kitettem a blogra az első hét beszámolóját. Jobb későn, mint soha. Délután el kell szaladnom bevásárolni, nem tudom, mennyi időm jut utána az olvasásra. Azért reggel lopva olvasgattam 35 oldalt A tolvajból, így most 380-nál vagyok. Van még a regényből olyan 160 oldal körül, jó lenne ma befejezni.
Amennyire nem bírtam Assail sztoriját az elején, most annyira szeretem. A sorozat kezdetére emlékeztető vibe-ja van azzal, hogy a nőnek fogalma sincs, mi a pasi.

Közben agyaltam azon is, hogy utána mit fogok elkezdeni. Jelenleg A bronzlovas vagy a Den of  Vipers esélyes, aztán majd, amikor odajutok, meglátom, melyik vonz jobban. De lehet, hogy érmefeldobás lesz...

12:58 - Ebéd közben elolvastam még  40 oldalt.

19:48 - Elég. Nem bírom. A fájdalom a lábamból átvándorolt a jobb vállamba és karomba, úgy, hogy nem tudom felemelni azt. Ráadásul jobb kezes vagyok, és a bevásárlásnál is ezt a kezemet használtam inkább. Kész roncs vagyok, még jó, hogy tart a szabi (igaz, csütörtökön már megyek, addig jó lenne összeszedni magam).

De rátérve az olvasásra, van még 120 oldalam, azt jó lenne ledarálni.

21:43 - Befejeztem!

Ma olvasott: 195 oldal
Összesen olvasott: 1242 oldal

A délőttöm úgy elszaladt, mintha nem is lett volna. Részben az egyik barátnőm interjú kérdéseire válaszolgattam, mert a szakdolgozatát írja, és ahhoz volt szüksége a segítségemre. Aztán a fényképezőgépemről és a telefonomról leszedegettem a fényképeket, majd szortíroztam őket. Ezzel elvoltam vagy két órát.
Aztán csináltam egy kis édes - savanyú csirkét rizzsel, és máris 13:45 van. Még egy kicsit bíbelődőm a képekkel, azután olvasok. Csak azt nem tudom, hogy mit. A bronzlovast, A végzetet vagy a Den of Viperst? Bőség zavara....

Esélytelen volt, hogy döntsek, így végül a jó öreg random.org döntött. A bronzlovassal folytatom.

Valamikor késő délután...
Talán 20 oldalt sikerült elolvasnom, amikor felhívott a kolléganőm, és 3/4 órán át mondta a magáét... Érzem, hogy telefonon keresztül is teljesen leszívta az energiámat. Csinálok egy salátát magamnak, aztán folytatom az olvasást.

17:52 42 oldalnál szünetet tartottam, hajat mostam, előkészültem holnapra, mert vége a szabinak. :(

20:05 - Egy kicsit még olvasgatok.

21:40 125. oldal - bevallom, nem számítottam rá, hogy ennyire beszippant majd ez a történet. Nem rajongok túlzottan a történelmi regényekért, de ez üdítő kivétel. Nem lehet nem szeretni Tatjánát és Alexandert, és a kapcsolatukat. Remélem, végig ilyen jó lesz.

Ma olvasott: 125 oldal
Összesen olvasott:  1367 oldal

Reggel volt fél órám olvasni. Borzasztóan lehangolóak a regény bizonyos részei. Például, értem én, hogy a szülők aggódnak az egyetlen fiúkért, de az, hogy azt kívánják, inkább valamelyik lányuk lenne ott helyette, az kegyetlenség. Egy anya hogy mondhat ilyet?

A frontvonalas rész is borzalmas, nagyon nehéz olvasni, de mégsem tudom elszakítani tőle a szemem. Tudnom kell, hogy mi történik.
A 159. oldalig jutottam. Alig várom, hogy hazaérjek, folytathassam.

18:45 - Délután, munkából hazaérve egész tetemes mennyiséget olvastam. Ráadásul találtam spotify-on egy, a könyvhöz tartozó playlistet, és az szólt közben a háttérben. A spotifyon MINDEN van.

20:24 - Most is az szól a fülemben, de közben átköltöztem az ágyra. Nagyon beszippantott a sztori minden kedves, ártatlan és borzalmas pillanatával együtt. Imádom Alexandert és Tatjánát, de annyira kis butusok néha. Dásával és Gyimkával viszont nem szimpatizálok, ahogy a lányok szüleivel sem.

20:12 - Dása tök hülye, meg a szülők is. Bah... A 278. oldalnál tartok.

Ma olvasott: 153 oldal
Összesen olvasott: 1520 oldal

Muszáj volt reggel is olvasnom egy kicsit. Borzalmas átélni a háborút, még így is, hogy egy könyvön keresztül látom, de ennek ellenére letehetetlen. Mindig azt várom, hogy Alexander és Tánya találkozzanak. Azok a jelenetek olyanok, mint az előbújó napsugarak a borús égen. Dása meg olyan sötét, mint az éjszaka.

28 oldalt haladtam. Szerencsére ma mégsem dupla műszakozom, így délután tudok megint többet, és nyugodtabban olvasni.

Délután végül nem olvastam, csak este, de akkor eljutottam a 363. oldalig. A gyomrom összerándul attól, amit Tányáék átélnek, de mégis él bennem a remény, hogy jobb lesz a sorsuk, ezért folytatom.

Ma olvasott: 85 oldal
Összesen olvasott: 1605 oldal

Ma nap közben sokszor kicsit olvastam, mert mindig volt valami, amit csinálni kellett közben. Aztán estefelé sikerült többet olvasnom, de ha kellett volna, se tudtam volna letenni... Ó, te jó ég, az a nagy veszekedős jelenet.... esküszöm, minden frusztrációjukat átéreztem, átéltem velük együtt. Azt meg egyenesen imádtam, ahogy Alexander rendet tett az öreglány rokonok között. A nagy kibékülést meg főleg imádtam.
Most a 472. oldalon tartok, ami azt jelenti, hogy 110 oldalt sikerült olvasnom. De még folytatom egy kicsit.

22:47 - Le se lehet vakarni a mosolyt az arcomról. De félek is, hogy mi lesz ha vége lesz ennek a periódusnak.

Ma olvasott: 154 oldal
Összesen olvasott: 1759 oldal

Elérkeztünk az utolsó naphoz.

Délelőtt olvasgattam ugyan egy kicsit, egészen pontosan 66 oldalt, de valahogy nem tudtam koncentrálni, folyamatosan máshol járt az eszem, úgyhogy elengedtem. Úgy döntöttem, hogy délután csinálok néhány sprintet, hogy egy kicsit belehúzzak így a végén.

15:20 - 1 sprint - 535. o - 613. o (30 oldal)
Visszatért a formám, megvan a 30 oldal fél óra alatt. Dimitrijt viszont egy kis kanál vízben meg tudnám fojtani. Akkora sz**kavaró, hogy csak na. Önző és emellé még gonosz is. Utálom.

16:38 - 2. sprint - 613. o. - 640. o (27 oldal)

Egy rettentő dolog van ebben a könyvben (na jó, nem csak egy, de ez az egy állandó). Mindig azt várom, hogy mikor történik valami rossz. Végig ott lebeg a kard, és nem tudni, mikor sújt le.

18:15 - 3. sprint - 640.o. - 649.o. (9 oldal)
Ez azért lett ilyen rövid, mert elfelejtettem elindítani az órát... Túl izgalmas a könyv.

18:30 - 4. sprint - 649.o. - 680.o. (31 oldal)

21:54 Mostanáig, a sprintek után még 148 oldalt olvastam, de megint nagyon frusztráló és szívszorító résznél vagyunk és pihennem kell. Úgyhogy ezzel zárul is a két hét.

Ma olvasott: 311 oldal
Összesen olvasott: 2070 oldal (2,9 könyv)

Bevallom, még magamat is megleptem azzal, hogy meglett a 2000 oldal, de nagyon örülök neki. Mondjuk, ehhez kellett három baromi jó könyv is (A Court of Wings and Ruin Sarah J. Maastól, A tolvaj J.R.Wardtól és A bronzlovas Paullina Simonstól)

A bronzlovasból még kb. 50 oldalam maradt, de nem bánom, mert egy csodás élményt kaptam ettől a regénytől. A háromból messze ez volt a legjobb, és nagyon örülök, hogy a random.org ezt dobta ki.

Már most azt nézegetem, hogy miket fogok olvasni a következő fordulóban, ami sajnos majd csak jövőre lesz.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

C.J.Daugherty: Legacy (Night School #2)

A tavalyi évben Allie túlélt három letartóztatást, két szakítást és egy családi összeomlást. Egyetlen fénysugár a Cimmeria Akadémián való új élete volt. Ez az egyetlen, ahol úgy érzi, hogy ide tartozik. És az sem fáj, hogy a sötét szemű Carter West is belépett az életébe. De a nyugalomtól még messze van, a Cimmeria magányos falai veszélyesebbek, mint amilyennek Allie képzelte őket. A diákok és  tantestület egyaránt veszélyben vannak, és Allie családja - titokzatos nagyanyjától kezdve egészen a szökött bátyjáig - a vihar közepébe kerültek. Allie - nek választania kell, hogy megvédi a családját vagy megbízik barátaiban. Azonban a titkok még a legerősebb kapcsolatokat is szétszakítják.  (A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!) Annak ellenére, hogy az első résznél fantasy helyett kaptam egy sima kis - a moly szerint - thrillert (bár nem tudom, hogy ez könyvekre, meg kimondottan erre a regényre mennyire helytálló, de tény, hogy jobbat én sem találtam rá), nagyo

Becca Fitzpatrick: Crescendo ( Hush, hush 2.)

Nora tudhatta volna, hogy élete nagyon távol áll a tökéletestől. Annak ellenére, hogy járni kezdett a védőangyalával,  Patch-csel (aki címével ellentétben minden, csak nem angyali),  és túlélt egy ellene irányuló merényletet, a dolgok nem állnak túl jól. Patch kezd eltávolodni tőle, de Nora képtelen rájönni, hogy csupán az ő érdekében teszi vagy azért mert érdeklődik a lány ősellensége, Marcie Millar iránt. Arról nem is beszélve, hogy Norát, apjáról bevillanó képek is kísértik, ezért mindenáron ki akarja deríteni, mi történt vele azon az éjszakán, mikor elment Portland-be és soha nem tért haza. Nora minél mélyebbre ás apja halálának ügyében, annál több kérdés merül fel azzal kapcsolatban, hogy vajon az ő Nephilim vérvonalának mennyi köze van az ügyhöz, és  miért van ő nagyobb veszélyben, mint más átlag lányok. Mivel Patch nem ad választ a kérdéseire, sőt úgy tűnik még útjában is áll, ezért Norának saját magának kell válaszokat keresnie. Tudván, hogy van egy őrangyala, újra és újr

2023-as zárás

  Az idei év számokban:                                          Olvasott könyvek száma: 94 (ebből angolul: 69) Újraolvasások száma: 5 Be nem fejezett könyvek száma: 1 Legolvasottabb műfaj: romantikus (és egyéb alműfajai)