Becca Fitzpatrick: SIlence (Hush, hush 3.)

A Nora és Patch közti zaj elcsendesült. Úrrá lett rajtuk a sok titok, amelyek szétzilálták Patch sötét múltját, melyek összekötöttek két összeegyeztethetetlen világot. Szembenéztek szívszorító árulásokkal, hűséggel és bizalommal és mindezt a szerelemért, ami képes átlépni a föld és a menny közti határokat is.

Semmi mással csak egymásba vetet hitükkel felszerelkezve, egy olyan harcba kezdenek, ahol kétségbeesve küzdenek azért, hogy megállítsák azt a gazembert, aki rendelkezik az erővel, ami örökre összezúzhat mindent , amiért a két fiatal dolgozott, a szerelmüket is beleértve.

(A fülszöveg saját fordítás, nem a hivatalos verzió!)

A 2. rész azzal zárult, hogy Nora és Patch (nem, még mindig nem vagyok hajlandó őt Foltnak hívni) édes kettes pillanatainak közepébe betoppan Hank Millar, Nora apucija.

A Silence 3 hónap kihagyás után folytatódik egy egészen érdekes fordulattal...

Nora amnéziás és 3 hónap után látják őt először. Hogy mi okozta emlékezetkiesését, hol volt hónapokig és mi történt vele ez idő alatt, nem tudja senki, még ő maga sem. Ráadásul arra tér vissza, hogy esküdt ellenségének Marcie-nak az apja (és tulajdonképpen a saját apja, akit utál), Hank Millar , Nora anyjával randizgat.

A lány próbál visszatérni a normál hétköznapok ritmusába, annak ellenére, hogy 5 hónapnyi emléke hiányzik, ám a normális szót el is felejtheti szinte azonnal, hiszen hirtelen különösebbnél különösebb lények kerülnek az útjába, egy Jev nevű fickó véletlenül mindig arra jár, amerre ő, ezen kívül felbukkan Scott is, egy állítólagos jó barát,a ki segíteni akar azzal, hogy felvilágosítsa arról, amit tudni a kellene.

Ám ez még csak a kezdet. Egy szimpla amnéziánál jóval nagyobb dolog van a háttérben és Norának magának kell kibogozni a szálakat.

Tudni kell rólam, hogy nagyon ritkán hagyok félbe könyvet. Csak akkor teszem, ha biztos vagyok abban, hogy mire folytatni tudnám az olvasást normális ütemben, addigra már nem fogok emlékezni az addig elolvasott részekre. Ezzel a könyvel is így történt első nekifutásra, plusz bejött még egy kis ideiglenes YA undor is, így megtörtént az, hogy biza' félretettem.

De nem bántam meg, mert így második nekifutásra, zökkenőmentesen és örömmel olvastam végig. A Crescendo kicsit gyengébbre sikerült, mint a sorozat nyitó része, így egy picit aggódtam, hogy ennek a résznek mi lesz a sorsa, de a végére bebizonyosodott, hogy a Crescendo nem egy lefelé ívelő tendencia nyitánya volt, hanem csak szimplán egy gyengébbre sikerült rész.

Bár az eleje egy kicsit eseménytelenebb volt, valószínűleg drága főhősnőnk amnéziája miatt, de ennek ellenére mindig történtek apróságok, amik vitték tovább a sztorit. 

Történetileg is egyértelműen izgalmasabb, mint az elődjei, messze az első helyen áll ilyen szempontból az eddigi 3 rész közül.

Külön tetszett, hogy bejött a kívánságom, hogy Scott szerepeljen ebben a részben is. Nincs mit tenni, már a második részben is szimpatikus volt valamiért, de itt aztán igazán megkedveltem, bár az még a jövő zenéje, hogy a jó avagy a rossz oldalt választja - e a végén. A Silence befejezése alapján nem lehet megmondani biztosan, teljesen két esélyes a dolog. 

Patchről nem igazán akarok írni, mert nem akarok átmenni tinilányos vinnyogásba, márpedig esélyes, hogy az lenne a vége. Ő az én guilty pleasure-öm. :))

Szóval térjünk át Nora-ra Na, róla azért többet lehet írni. Eddig kicsit esetlenke volt meg butácska. Most azért már kezd a javulás útjára lépni, de még mindig megtalálhatóak nála azok a tipikus YA főhősnőkre jellemző tettek, mint például, ha azt mondják neki, illetve nem is mondják, hanem parancsolják neki, hogy maradjon ott, ahol van, de ő mégis úgy dönt, az a a jobb megoldás, ha elmegy onnan, annak ellenére, hogy tudja így bármikor megölheti/elkaphatják/bánthatják stb. Jó, tudom, tudom, ez egy könyv, és másképp nem haladna a cselekmény, na de akkor is...

Szóval még nem vetkőzte le magáról teljesen a YA hősnőkre oly jellemző tulajdonságokat (többek között a szimpla hülyeséget), de  van benne potenciál, ezt bebizonyította a zárómomentumok egyikében.Sikerült meglepnie és ez már valami.

Eredetileg ez a kötet zárta volna a trilógiát. Nyílván kapott volna valami szupe happy endet, sejtem is, hogy mit, de a siker érdekében fel kellett ezt áldozni és írni még bele egy szálat, amin tovább lehet vinni a cselekményt.

Nem vagyok híve az előre beharangozott lezárások felbontásának és folytatásának, mint tudjuk nem sok jó sül ki az ilyenekből (khm... L.J.Smith....khm) Éppen ezért vegyes érzelmekkel várom a híres 4. részt, aminek még se címe, se borítója csak annyit lehet tudni, hogy 2012 őszén érkezik.
Végezetül az írónő Playlistje a könyvhöz kapcsolódóan (megint csak vannak jó számok ), illetve a könyv trailere: